GONDOLATOK ANYUKÁMRÓL, HOMEOPÁTIÁRÓL ÉS EGYEBEKRŐL EGY KEREK ÉVFORDULÓ APROPÓJÁN:
1991-ben egy őszi napon gyermekorvos Édesanyám apró fehér gömböcskékkel teli üvegcsével állított haza, melyről azt állította, egy orosz orvosok által szervezett továbbképző tanfolyamon kapta, és úgynevezett „homeopátiás szert” tartalmaz. Néhány évvel azelőtt egy Londonban élő barátnője keltette fel az érdeklődését a téma iránt, ezért nagyon megörült, amikor kiderült, Magyarországon hosszú idő után először tanfolyam indul orvosok számára a homeopátia alapjainak megismertetésére. Emlékszem, édesapámmal és a bátyámmal eleinte kissé bizalmatlanul méregettük a kis golyókat, különösen amikor megtudtuk, hogyan készülnek: a kiindulási anyag hosszadalmas hígítási folyamaton megy keresztül, és az oldatot minden egyes hígítási fázis után alaposan összerázzák, míg végül az eredeti anyagból nem marad szinte semmi, csak valamilyen információ vagy lenyomat a vízmolekulán, ami apró, de annál határozottabb lökést ad a szervezetnek, hogy beindítsa saját öngyógyító folyamatait. Mindez kissé hihetetlennek és misztikusnak tűnt: mintha valamilyen mesebeli boszorkánykonyha kelt volna életre.
Anyukám azonban a mi megrökönyödésünkkel mit sem törődve szenvedélyes lelkesedéssel vetette bele magát az új gyógymód elsajátításába. Régóta szeretett volna olyan módszereket alkalmazni a munkájában, melyekkel kíméletesen, mellékhatások nélkül, ugyanakkor személyre szabottan, hatékonyan, hosszútávú javulást elérve tudja gyógyítani kis betegeit. A homeopátia minden szempontból megfelelt ezeknek az elvárásoknak, így aztán az első háromhetes tanfolyamot újabb itthoni és külföldi tanulmányok követték, nem sokkal később pedig néhány kollégájával - akiket ő nemes egyszerűséggel „patatársainak” hívott - megalapították a Magyar Homeopata Orvosi Egyesületet, melynek több, mint másfél évtizeden keresztül elnöke volt és a mai napig tiszteletbeli elnöke.
Mivel a homeopátiát a második világháború után, a kommunizmus ideje alatt betiltották Magyarországon, az egyesület azzal a nem titkolt szándékkal jött létre, hogy újra elismertté és népszerűvé tegye itthon ezt a gyógymódot mind az egészségügyi dolgozók, mind a lakosság körében. Ezen kívül fontosnak tartották a külföldi homeopátiás szervezetekkel való kapcsolatfelvételt is, ezáltal a magyarországi homeopátiás közösség bekapcsolódását a homeopátia nemzetközi világának vérkeringésébe. Az egyesület által szervezett tanfolyamokat hazai és külföldi előadók tartották, ahol orvosoknak és laikusoknak egyaránt lehetősége nyílt megismerkedni a homeopátiás gyógyítás módszereivel. Erőfeszítéseiket siker koronázta: a ’90es évek közepére a homeopátia ismét hivatalosan elfogadott gyógymóddá vált hazánkban.
Ezzel egy időben, Édesanyám kórházi állását magánorvosi praxisra cserélte, melynek keretében először a szűkebb és tágabb családi- illetve barátikör tagjait kezdte homeopátiával kezelni. Nemsokára azonban az egész országban híre ment, hogy vannak orvosok, akik nem rövidke konzultációt követően sebtiben írják fel a gyógyszert a betegeiknek, ahogyan ez a magyar egészségügyben gyakran tapasztalható. Egy homeopátiás orvosnál a megfelelő szer kiválasztását hosszas beszélgetés előzi meg, mely során a páciensnek minden tünetéről a legapróbb részletekig be kell számolnia, és sok esetben nemcsak fizikai, hanem érzelmi állapotának jellemzőit is figyelembe veszik. Módszerükkel különösen azoknál a krónikus betegségeknél, pl.: asztma, allergia, ekcéma értek el látványos javulást (és érnek el mind a mai napig), melyeknél a hagyományos orvosok egyetlen eszköze a tünetek ideig-óráig történő elnyomása káros mellékhatásokat okozó gyógyszerek alkalmazásával. Így néhány éven belül Édesanyám naptára tele lett páciensekkel, akiknek hosszú várólista után sikerült időpontot kapniuk. Jó részük korábban számos orvosnál megfordult eredménytelenül mire eljutott Hozzá. Sokan kizárólag a homeopátiának köszönhették a gyógyulásukat, ezért érthető módon hálatelt szívvel gondoltak Rá, és éveken keresztül fordultak Hozzá segítségért maguk és hozzátartozóik részére.
Mindeközben Anyukám továbbra is rendületlenül szervezte a homeopátiás tanfolyamokat, melyeken immár ő maga is előadott, emellett pedig homeopátiával foglalkozó könyvek fordítására, sőt, írására is szánt időt. Homeopátiás mesekönyve, az „Aurum király”, melyben egy-egy meseszerű karakter segítségével ismerteti meg a gyerekeket a fontosabb szerekkel, sokáig kisfiam egyik kedvenc esti olvasmánya volt.
Ahogy az eddigiekből kiderült: Édesanyám közreműködésével közel 30 éve használom a homeopátiát. Bármilyen egészségügyi problémám adódott, először általában homepátiás szerek segítségével próbáltuk megoldani, az esetek többségében sikeresen. Amikor megszületett a kisfiam, magától értetődő volt, hogy szükség esetén az ő gyógyulását is első sorban homeopátiás eszközökkel fogom támogatni. És láss csodát: 11 éves gyermekem immunrendszere erős, szervezete ellenálló, néhány enyhébb problémát leszámítva nem betegeskedett. Mindezek után talán nem meglepő, hogy mikor néhány éve egy autoimmunbetegséget diagnosztizáltak nálam, amire a hagyományos orvoslás jelenleg érvényben lévő protokollja szerint életem végéig szteroid-készítményeket kellene szednem, nem volt kérdéses, hogy alternatív utakat (is) keresni fogok, melyek között a homeopátiának igen fontos szerepe volt. Mára elmondhatom, hogy hála a nem-hagyományos módszereknek, évek óta gyógyszer- és tünetmentesen élek, és bízom benne, hogy ez így is marad!
A homeopátia tehát hosszú évek óta szerves része az életemnek: Édesanyám több évtizedes gyógyítói tevékenysége és a saját személyes tapasztalataim nem sok kétséget hagytak bennem a gyógymód hatásosságát illetően, sokáig mégsem éreztem semmilyen késztetést arra, hogy mindezt nyilvánosan megosszam. Csakhogy pár éve hirtelen elkezdtek megszaporodni a homeopátiát egyre alpáribb stílusban kritizáló cikkek és posztok a Facebook-falamon, és úgy éreztem, muszáj szót emelnem a védelmében. Mintha valaki azt súgta volna a fülembe, hogy rajtam áll vagy bukik a homeopátia sorsa az egész világon, és ha nem állom a sarat minden adandó alkalommal, amikor azt tapasztalom, hogy támadásnak van kitéve, akkor menthetetlenül a vesztébe sodródik. Több évig tartott, mire ettől az érzéstől szabadulni tudtam.
Egy idő után azonban - hazai és külföldi homeopátiás Facebook-csoportok tagjává válva - nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a homeopátia egyáltalán nem szorul az én kizárólagos védelmemre, hiszen több millióan használják a világ szinte minden táján, és akinek évek óta személyes pozitív tapasztalatai vannak vele akár gyógyítóként, akár gyógyulni vágyóként, azt egy, de akár több tucat lehúzó újságcikk sem fogja eltántorítani. Örömteli és megnyugtató érzés tudni, hogy világszerte sokan ismerik és nagyra értékelik ezt a gyógymódot, melynek édesanyám orvosi pályafutása és élete jelentős részét szentelte!
Vicces módon az utóbbi időben többször is előfordult, hogy mikor valakivel szóba került a homeopátia, és már épp felkészültem volna a szokásos gúnyos megjegyzésekre, az illető váratlanul arról kezdett beszélni, milyen sokat köszönhet ennek a gyógymódnak és részletezni kezdte, milyen betegségből sikerült kigyógyulnia általa. Volt, hogy kiderült: beszélgetőpartnerem vagy a gyermeke éppen Anyukám páciense. Nemrég egyik szomszédasszonyom mesélte például, hogy kislányát egy „nagyon kedves homeopátiás doktornő” gyógyította ki az ekcémájából, amit előtte éveken keresztül nem sikerült más módszerrel rendbehozni, majd mintegy véletlenszerűen kiderült, hogy a szóban forgó doktornő az Édesanyám.
Mindez miért is jutott eszembe? Anyukám ma tölti be a 70. évét, és ennek kapcsán elgondolkodtam azon, mennyire hálás vagyok a sorsnak, hogy nagyon szoros és szeretetteli kapcsolat van köztünk. Hogy olyan Édesanyával ajándékozott meg, akinek óriási szíve van, így én és a gyermekem mindenben számíthatunk rá. És persze nemcsak mi, hiszen a családi- és baráti körünkben mindenki tudja Róla, hogy egész életében boldogan segített bárkinek, aki Hozzá fordult. Az iránta érzett szeretetemen az sem változtat, hogy az évek során átéltünk néhány konfliktust közösen, voltak (és minden bizonnyal lesznek is) pillanatok, amikor mindketten dühösek voltunk a másikra, és adódtak nézeteltéréseink, amikor bizony nem fogadtam meg a tanácsát. Egy dologban azonban egyszer sem jutott eszembe megkérdőjelezni a hozzáértését: egészségügyi kérdésekben mindig engedelmes gyermekként követem az utasításait, legyen szó akár fejfájásról, influenzáról vagy bőrkiütésekről, stb., mert a sok éves tapasztalat azt bizonyítja, hogy csodálatos gyógyító, aki szakmájának kiváló művelője. Habár már visszavonult az aktív orvosi munkától, én és rokonságunk többi tagja továbbra is bizalommal fordulunk Hozzá.
Teljes szívemből kívánom, hogy ez még hosszú ideig így maradjon!
Boldog 70. születésnapot, Anyukám! 😍🥰😘
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése