2020-10-30

kanadaiterv

 

Kiszivárogtatott lezárási terv

User avatar
@anonymous · Oct 28
KISZIVÁROGTATOTT LEZÁRÁSI TERV

Az alábbiak a kanadai kormány belső köreiből kiszivárogtatott anyagokból lettek összeállítva. Valóságtartalma kétséges, de ha igazak a benne leírtak, akkor azok megerősítik a legsúlyosabb félelmeinket. Igen vannak olyan online lapok például a Reuters stb. amelyik tagadja és bár tételesen megpróbáléja cáfolni, de rendkívül gyerekes módon. Már pedig ha nem képesek kétséget kizáróan cáfolni sem a lentebb leírtakat, akkor nem tekinthetjük úgy, hogy ne lenne igaz. Tekintsük úgy, mint egy lehetséges magyarázatot ami majd úgy is kiderül, hogy igaz vagy csak részben igaz vagy lehet nem így fog megtörténni pontosan. Egy biztos a jelenlegi helyzet ezt erősíti meg, hogy nagyon ebbe az irányba halad a világ nem csak Kanada.

Úgy tervezik, hogy a COVID-féle hamisítást ürügyként használják a gazdaság tönkretételére, és a világon mindenkit  bezárnak,  hacsak nem fogadják el az oltást. Garantált jövedelem fejében pedig le akarják foglalni az összes vagyonunkat. És igen, erősebb vírust is terveznek.
'Rövid időn belül, mihelyst egyre több több kanadai lép be az adósságelengedési programba .... azokat, akik megtagadták a részvételt, közbiztonsági kockázatnak fogják tekinteni, és elszigetelő létesítményekbe helyezik át. Miután beléptek ezekbe a létesítményekbe, két lehetőséget kapnak, részt vesznek az adósság-elengedési programban és szabadon bocsájtják őket, vagy korlátlan ideig az elszigetelő létesítményben maradnak egy súlyos közegészségügyi kockázat besorolása alatt, és minden vagyonukat lefoglalják. "
"... Nem csak Kanada lesz e szerint átalakítva, hanem valójában minden nemzetnek hasonló ütemterve és menetrendje lesz."

(Ez eredetileg a Facebook-on jelent meg)

"Nagyon fontos információkat szeretnék adni. A Kanadai Liberális Párt bizottsági tagja vagyok. Több bizottsági csoportba tartozom, de az általam szolgáltatott információk a Stratégiai Tervezési Bizottságtól származnak (amelyet a PMO irányít).
El kell mondanom, hogy nem vagyok boldog ezzel, de muszáj. Kanadaiként és ami még fontosabb, mint szülő, aki nemcsak a gyermekeimnek, hanem más gyerekeknek is jobb jövőt akar.
A másik ok, amiért ezt teszem, az az, hogy a bizottság tagjainak nagyjából 30% -a nem elégedett azzal az iránnyal, amerre Kanada elindult, de véleményünket figyelmen kívül hagyták, és terveik szerint tovább haladnak céljaik felé.
Azt is nagyon világossá tették, hogy semmi sem fogja megállítani a tervezett célok elérését. Az ütemtervet és célt a PMO határozta meg, és a következő:
- A másodlagos lezárási korlátozások futtatása fokozatosan, kezdve először a nagyvárosi területekkel és kifelé terjeszkedve. 2020 novemberére várható.
- Sürgősen el kell kezdeni az elszigetelő létesítmények építését minden tartományban és területen. 2020 decemberére várható.
- A COVID-19 napi új esetei neg kell, hogy haladják a tesztelési kapacitást, ideértve a COVID-hoz kapcsolódó halálozások növekedését ugyanazon növekedési görbék nyomán. Várhatóan 2020 novemberének végéig.
- Teljes zárolás (sokkal szigorúbb, mint az első és a második). Várhatóan 2020 decemberének végére - 2021 január eleje.
- A munkanélküliségi program reformja és kibővítése az alapjövedelem egyetemes programjába történő áttérés céljából. 2021 első negyedévére várható.
- Előrejelzett COVID-19 mutáció és / vagy másodlagos vírussal való együttfertőzés (a továbbiakban: COVID-21) egy harmadik hullámhoz vezet, amely már sokkal magasabb mortalitási és magasabb fertőzési arányt kell mutasson. Várhatóan 2021 februárjáig.
- A COVID-21 kórházi kezelései, valamint a COVID-19 és a COVID-21 okozta halálesetek napi új esetei meg kell haladják az egészségügyi ellátó létesítmények kapacitását. Várható Q1 - Q2 2021.
- Megerősített zárolási korlátozások (a továbbiakban: harmadik zárolás) kerülnek bevezetésre. Teljes utazási korlátozásokat fognak bevezetni (ideértve a tartományok közötti és a városközi kapcsolatot is). Várhatóan 2021. második negyedév.
- Az egyének átállítása az egyetemes alapjövedelem programba. Várhatóan 2021. negyedév közepén.
- Az előrejelzett ellátási láncok megbontása, készlethiányányok, nagy gazdasági instabilitás. Várhatóan 2021 Q2 végén.
- Katonák kirendelése a nagyvárosi területekre, valamint az összes főbb közlekedési utakra az utazási ellenőrző pontok létrehozása érdekében. A szabad mozgás és utazás korlátozása. Logisztikai támogatások a területeken. 2021 harmadik negyedévére várható.

Olyan gazdasági átalakítást akarnak, amely teljesen megváltoztatja Kanada arculatát és örökre megváltoztatja a kanadaiak életét."

Nemzetközi szinten lényegében teljes gazdasági összeomlás fog bekövetkezni, aminek során óriási adósságok halmozódnak fel mind az egyéneknél, mind az országoknál. Totálisan el lesznek adósítva. 

A teljes összeomlás előtt annak ellensúlyozása  érdekében a kanadai szövetségi kormány teljes adósságcsökkentést fog ajánlani a kanadaiaknak.

Így működik: a szövetségi kormány felajánlja minden személyes adósság (jelzálogkölcsön, hitel, hitelkártya stb.) megszüntetését, amelyet az IMF Kanadának biztosít az összes finanszírozásból, az úgynevezett World Debt Reset program keretében.

A teljes adósságelengedés elfogadásáért cserébe az egyén örökre elveszítené minden vagyonát és minden tulajdonjogát.

Az egyénnek el kell fogadnia a COVID-19 és a COVID-21 oltási ütemtervben való részvételt is, amely korlátlan utazást és korlátlan életet biztosítana az egyén számára akár teljes zárolás alatt is (a Kanada HealthPass néven emlegetett fényképes azonosító használatával). 

 A bizottság tagjai megkérdezték, hogy ki lesz a lefoglalt ingatlanok és eszközök tulajdonosa ebben a forgatókönyvben, és mi lesz a hitelezőkkel vagy a pénzintézetekkel, egyszerűen azt mondták nekünk: "A világ adósságainak visszaállítása program (World Debt Reset) már tudja az összes részletet".

A bizottság több tagja azt is megkérdőjelezte, hogy mi történne az egyénekkel, ha megtagadnák a részvételt a World Debt Reset programban, vagy az HealthPass-ban, vagy az oltási ütemtervben, és a kapott válasz nagyon aggasztó volt.

„KÖZBIZTONSÁGI KOCKÁZAT”

Lényegében azt mondták nekünk, hogy kötelességünk gondoskodni arról, hogy kidolgozzunk egy tervet annak biztosítására, hogy ez soha ne történjen meg.  Azt mondták, hogy az egyének érdeke a részvétel azaz mindenképp ösztönözzük az embereket arra, hogy feltétlenül fogadják el vegyenek részt ebben a programban.

Amikor a bizottság több tagja nyomatékosan azt kérdezte, hogy mi lesz azokkal akik viszont mindezek ellenére megtagadják? Akik megtagadják azokat korlátlan ideig zárolási korlátozások alá kell helyezni.

A részvételt megtagadókat közbiztonsági kockázatnak tekintik, és elszigetelő létesítményekbe helyezik át. Miután beléptek ezekbe a létesítményekbe, két lehetőséget kapnak újra megkérdezik, hogy  részt vesznek az adósság-elengedési programban és ha beleegyeznek, akkor szabadon elbocsájthatók ha nem, akkor súlyos közegészségügyi kockázati besorolásre hivatkozva határozatlan ideig az elszigetelő intézményben kell maradniuk. Magyarul fogva tartják és  minden vagyonukat lefoglalják.

Tehát, képzelhetik, hogy mindezek meghallgatása után, eléggé heves alakult ki a bizottság tagjai között és túlterjedt mindennél, aminek valaha is tanúja voltam.

Végül a PMO arra utalt, hogy az egész napirend halad előre, függetlenül attól, hogy ki ért egyet vele vagy sem.

Nemcsak Kanada lesz e szerint átalakítva, hanem valójában minden országnak, nemzetnek hasonló ütemtervei és menetrendjei lesznek. Ki kell használnunk az előttünk álló helyzeteket, hogy mindenki javára nagyobb léptékben mozdítsuk elő a változást. Teljesen figyelmen kívül hagyták azokat a tagokat, akik ellenezték, és olyanokat, akik olyan kulcsfontosságú kérdéseket vetettek fel, amelyek felmerülnének egy ilyen dologban. Véleményünket és aggodalmainkat figyelmen kívül hagyták. Egyszerűen azt mondták nekünk, hogy csak csináljuk.

Annyit tudok még elmondani, hogy nem tetszik ez a terv nekem sem és úgy gondolom, hogy ez a kanadaiakat egy sötét jövőbe helyezi."



Forrás : https://www.henrymakow.com/2020/10/viral-world-lockdown-plan-leaked.html

2020-10-29

kenderszakáll-lenkei

 

Volt egyszer egy ember, szakálla volt kannabisz, helyesebben kender – 2020. február 20. – dr. Lenkei György

CBD, ami mindenre (is) jó. Mindent meggyógyít és még mellékhatása sincs. Az arc, amit felénk mutat szép és kívánatos. Meg kell hagyni, már-már kifogástalan a megjelenése. Érezhetően hatalmas érdekeltségek állnak mögötte. Egyre több helyen lehet találkozni vele.

Az a benyomásom, hogy a nyilvánvaló érdekeken túl az ismeretek hiánya is erősíti a jelenlétét és a terjedését.

Valóban ekkora áldás?

A kender

A kender egy nagyon-nagyon régi haszonnövény. Lágy szára akár 5 méter magasra is megnő. A szárában hosszú és erős rostok vannak, ezért kiválóan alkalmas strapabíró fonalak, kötelek és vásznak készítésére. Évezredek óta használják is erre, ahogy a magját is ennivalónak. A magból olajat is lehet préselni, ami szintén alkalmas étkezési célokra. A növényt könnyű felismerni jellegzetes leveléről.

Eddig az egész olyan ártatlannak tűnik, mint egy gyermekmondóka, amíg el nem jutunk odáig, hogy a kender latin neve: Cannabis.

A cannabis

A cannabis (magyarosan írva kannabisz) szó két dolgot is jelent.

Az egyik az egész cannabis növény, azaz az egész kendernövény. Lényegében eddig is erről beszéltem. Azért jó tudni, hogy hagyományos ipari és étkezési célra kizárólag olyan növényt szabad termeszteni, amiben a kábító hatóanyag mennyisége elenyészően alacsony, gyakorlatilag nulla(1).

A másik pedig a növénynek csak egy része. Ez a megtermékenyített termős virágzat (megszárított formája), a cannabis, más szóval a marihuána.

Tehát a problémák nem a rostoknál és a magvaknál kezdődnek, hanem a növény kábítószer-tartalmú részeinél, ugyanis a cannabis, másik nevén a marihuána, azaz a növény virágzó vagy termő ágvégződései az emberi agyra, idegrendszerre és elmére erősen ható anyagokat tartalmaz.

Különösen igaz ez manapság, hiszen a hagyományos ipari és étkezési célú növényektől eltérően erre a célra a növény bizonyos fajtáit tudatosan úgy nemesítették, hogy a kábító hatóanyag-tartalom mára a sokszorosára növekedett.

Kettős csavar

Két “csavar” van, ami nehezítheti a tisztánlátást .

Első csavar:

A cannabis szó két eltérő jelentést hordoz.

Második csavar:

Másfajta kendert használnak hagyományos ipari, illetve étkezési célra és másfajtát kábítószerként.

Itt van a lényeg

Az előzőekre való tekintettel a kannabisz (marihuána) és minden anyag, ami abból származik (kannabisz-gyanta, kannabisz-extractum, kannabisz-tinktúra) kábítószernek minősül(2). Ezt nem én mondom, hanem az többek között az Egységes Kábítószer Egyezmény.

Ide most tehetnék egy nagy, kövér pontot, mert valójában ez és ennyi a lényeg.

Barátilag még felhívnám mindenki figyelmét arra, hogy a Büntető Törvénykönyv(3) részletekbe menően foglalkozik ezzel a kérdéskörrel, beleértve a csekély mennyiséggel kapcsolatos eseményeket is.

Most jön a “De”

A gyakorlat azonban ennél egy kicsit bonyolultabb. Legalábbis első ránézésre úgy tűnik. Ezért tegyünk rendet itt is a fogalmakban.

A marihuána úgynevezett kannabinoidokat tartalmaz. A kannabinoidok azok az anyagok, amelyek hatást fejtenek ki elsősorban az agyban (és másodsorban egyéb szervekben). Több mint 140-féle ilyen anyagot ismernek. A két legismertebb közülük a THC(4) és a CBD(5).

A THC egyértelműen pszichoaktív szer, így vagy úgy szerepel a pszichotróp anyagok és a kábítószerek listáján(2,6). Aki nem hiszi, járjon utána!

A CBD-ről viszont azt mondják, hogy nem pszichoaktív.(?)
(4) THC: tetrahidrokannabinol, tetrahydrocannabinol, röviden THC. (5) CBD: kannabidiol, cannabidiol, röviden CBD.

A drog

A drognak nagyon sokféle meghatározása van.

Többek között létezik jogi, orvosi, élettani, kémiai, lélektani meghatározás.

És reményeim szerint van olyan is, amit mindenki meg tud érteni és a gyakorlatban is jól használható. Most ez a cél. Ezért megfelel nekünk az, hogy a drogok olyan természetes vagy mesterséges anyagok, amelyeket abból a célból juttatnak be a szervezetbe, hogy megváltoztassák a központi idegrendszer (az elme) állapotát, működését, aktivitását.

Erős idegzetűeknek a legvégére tartogatom azt a meghatározást, ami nekem a legjobban tetszik.

A drog jogi fogalma

Jogilag drog az, ami a jogszabályokban meghatározott kábítószer, pszichotróp anyag, pszichoaktív szer fogalmaknak megfelel, azaz szerepel ezeken a listákon(7).

Pszichotrop = az ideg- és elmeállapotra ható, azt befolyásoló (izgató vagy nyugtató).

pszicho = az elmével, a lélekkel kapcsolatos. Görög eredetű szó.

trop, troposz = fordulat, a tropeo (forgat, forog) görög eredetű szóból.

pszichoaktív = az idegállapotot befolyásoló, erős elmebeli hatást kiváltó.

aktív = hat, ható, az actus (cselekedet) < ago (cselekszik, hajt, mozgásba hoz) latin eredetű szóból.

Könnyű belátni, hogy létezhet olyan anyag, ami nem szerepel a jogilag meghatározott listák egyikén sem, mégis drognak számít hétköznapi értelemben.

Nota bene: Az anyagok elmére gyakorolt hatása független attól, hogy rajta van-e a nevük bármilyen listán vagy nem.

Mire (is) jó a CBD?

Szinte mindenre (is). A teljesség igénye nélkül felsorolok néhányat a terméket népszerűsítő hirdetésben olvasható ígéretek közül. Forrásként használtam a magát magyarnak és orvosinak nevező kannabisz egyesület honlapját.

Túlzás nélkül megállapítható, hogy a szerénységen kívül minden erénnyel fel van ruházva. Továbbá az említett forrás szerint terápiás hatásúnak ígérkezik az alábbi szintén jórészt az agyban zajló betegségekben: Alzheimer-kór, Parkinson-kór, Szklerózis multiplex, Huntington-kór.

A nagy kérdés

Van-e pszichoaktív vagy pszichotróp hatása annak az anyagnak, ami az agyban hatva csökkenti a szorongást, a depressziót, az elmezavart, az agyból kiinduló görcsöket, az agyban lévő hányásközpont izgalmi állapotát és a fájdalomérzet tudatosulását az agyban?

Drognak mondható-e az az anyag, ami nem nyugtató hatású(?), sőt, kis adagban fokozza az éberséget, de ugyanakkor nagy adagban megnöveli az alvással töltött időt (forrás a fent említett).

Van valaki, aki el tudja magyarázni nekem ennek az anyagnak a hatásmechanizmusát? Okozhat-e ilyen hatásokat a szer, ha nem pszichoaktív vagy pszichotróp hatású anyagról van szó?

Őszintén kérem a segítséget!

Az eddigiek alapján a CBD drog vagy nem drog?

Az előzőek tükrében a személyes véleményem szerint a CBD drog, pszichoaktív, pszichotróp hatású szer. Hat az elmére, befolyásolja az elmeállapotot, befolyásolja a hangulatot, a fájdalom és a félelem tudatosulását és intenzitását. Hatással van az alvás-ébrenlét ciklusára.

Az én logikám szerint, ha nincs így, akkor nem igazak a szerrel kapcsolatos ígéretek. Egyik helyzet sem jobb a másiknál.

Ugyanakkor el kell ismernem, hogy a jelenleg érvényes és hatályos jogszabályban nem szerepel ezen listák egyikén sem. Tehát jogi értelemben a CBD nem drog, nem pszichoaktív szer és nem pszichotróp szer.

De halkan azért újból megjegyezném azt, amit korábban már említettem: A kannabisz (marihuána) és minden anyag, ami abból származik (kannabisz-gyanta, kannabisz-extractum, kannabisz-tinktúra) kábítószernek minősül(2).

Válassz, ha tudsz!

A CBD étrend-kiegészítő?

De, ha tévedek, akkor mi is lehetne inkább a CBD? Lehetne ez egy étrend-kiegészítő? Tulajdonképpen olyan ez, mint egy vitamin, mint a Marslakócskák a gyerekeknek?

Azt, hogy mi számít étrend-kiegészítőnek és mi nem, Magyarországon egy jogszabály mondja meg(8).

Az viszont biztos, hogy ha a CBD étrend-kiegészítő, akkor vonatkoznak rá az étrend-kiegészítőkre érvényes szabályok. Ebben az esetben viszont a termék jelölése (pl. a címke), megjelenítése és hirdetése nem állíthatja, vagy sugallhatja, hogy az étrend-kiegészítő betegségek megelőzésére, kezelésére alkalmas, vagy ilyen tulajdonsága van.

Nem furcsa? Minél több az információ, annál nagyobb az ellenmondások vihara.

Van tehát egy hatóanyagunk, ami nem pszichoaktív, miközben az agyunkban mindent rendbe tesz és meggyógyít, különös tekintettel a hangulatunkra és az elmeállapotunkra, de mindezt úgy teszi, hogy nem teszi, mert étrend-kiegészítőként nem is teheti. És mindennek a tetejébe ezt a szert abból a marihuána növényből vonják ki, amiből tilos, hiszen minden, ami onnan való kábítószernek számít. Leszámítva a magokat és a rostokat.

Az vesse rám az első követ, akinek minden teljesen logikus ezek után!

A CBD gyógyszer?

Ez talán menekülési útvonalat jelenthetne az érvek és ellenérvek, a tézisek és antitézisek kusza összevisszaságából. Ha nem étrend-kiegészítő, akkor gyógyszernek kell lennie, főleg, ha ilyen sok baj orvoslására alkalmas. Ez egyértelmű! Vagy mégsem?

Ez annál is inkább kívánatos lenne, hiszen az étrend-kiegészítőkkel foglalkozó intézet (OGYÉI) készített egy listát, hogy milyen növények nem lehetnek az étrend-kiegészítőkben. Tette ezt azért, hogy óvja az emberek egészségét. És mit ad Isten! Ezen a listán ott csücsül a következő bejegyzés:

A Cannabis minden fajára, a kender minden részére, a bennük lévő kannabinoidokra érvényes, hogy étrend-kiegészítőkben tiltottak a pszichoaktív tulajdonságaik miatt, kivéve a magokat és a belőlük sajtolt olajat, ha gyakorlatilag nincs bennük THC és CBD.

Tehát, gyógyszernek kell lennie! Csakhogy a CBD gyógyszerként nincs engedélyezve Magyarországon, de még az Európai Unióban sem(9).

Legyen akkor élelmiszer a CBD!

Ó, de jó is lenne! Csakhogy, a szegény CBD-t még az ág is húzza. Szinte már együttérzést kiváltó, hogy ez az “áldott, jó anyag” ennyire hányatott sorsú. A kendermag, mint ahogy a nevét viselő pipi is, ősidők óta fogyasztott élelmiszer. Igaz ez a magból kipréselt olajra is (ha nincs benne drog). De nem igaz ám ez a CBD-vel dúsított olajra. Nem igaz akkor sem, ha a kenderolajba teszik a CBD-t, és akkor sem, ha másfajta olajat dúsítanak CBD-vel. És pláne nem igaz, ha eleve sok van benne. Az történik itt ugyanis, hogy az ilyen CBD-s élelmiszerek úgynevezett “új élelmiszernek” számítanak. De nem azt jelenti ám ez a már-már dicsekvő elnevezés, hogy friss, ropogós, és most hozták a boltból vagy a piacról. Sokkal inkább jelenti azt, hogy az élelmiszer biztonságosságát még nem bizonyították be, ezért nem szabad forgalomba hozni.

Vannak veszélyei a CBD fogyasztásnak?

Tényleg nem szeretném megmondani a választ.

De, vajon van-e veszély abban, ami sérti a kábítószerrel kapcsolatos jogszabályokat? Van-e veszély abban, ami kapcsolódik egy olyan súlyos károkat okozó kábítószerhez, mint a THC vagy más néven a marihuána? Van-e veszély egy olyan anyagban, ami gyógyhatást ígér, de nem gyógyszer? Van-e veszély abban, amit étrend-kiegészítőként árulnak, de nem étrend-kiegészítő, sőt nem is élelmiszer. Van-e veszély abban, ami úgy változtat az agyműködésünkön, hogy nem hat az agyunkra? Összefoglalva, van-e veszély abban, amit ennyi ellentmondó adat, zűrzavar és kuszaság vesz körül?

A pokolba vezető út is CBD-vel van kikövezve

Miért? Látom magam előtt az embert, aki betér egy bioboltba. Azért megy oda, mert a legjobbat szeretné megadni magának vagy beteg hozzátartozójának. A gyógyszerektől fél, vagy csalódott bennük, vagy egyszerűen csak jobban bízik a természetes módszerekben. Igényes. Tesz az egészségéért. Keres, kutat, nem sajnálja rá a pénzt és a fáradságot. Arra törekszik, hogy ne mérgezze magát valamilyen kémiai anyaggal. Keresi a segítséget.

És pont ő lesz az, aki egy ilyen bizonytalan státuszú anyag kockázatainak lesz kitéve. Nem állítom, hogy valóban ez a helyzet, de könnyen lehet ez egy ördögi csapda. Könnyen lehet, hogy a csapda annyira ravasz és jól átgondolt, hogy az egészségére legigényesebb emberek csoportját veszi célba.

A legnagyobb veszély, ami a CBD-vel járhat

A legnagyobb veszély nem az, amit eddig elmondtam.

Tudom, még az sincs kizárva, hogy most öregesnek, maradinak fogok tűnni. Nem vagyok a gondolataimmal elég trendi. Kiment már a divatból, ahogy én érzek és vélekedek ezekről a dolgokról. Látom, hiszen nap mint nap találkozok a drogok mámorától ködösen úszó fiatal tekintetekkel az utcán. Túl sokan drogoznak már most is!

A CBD legnagyobb veszélyét abban látom, hogy további lazulást hoz magával a drogkultúra irányába. Még ha a CBD nem is drog, nem is kábítószer, akkor is alkalmas arra, hogy mint vivőhullám, behozza magával a valódi drogokat a kultúránkba.

Kenderlevéllel díszített zokni, póló és baseball sapka. Kenderlevéllel fémjelzett üdítőital. Kenderlevéllel márkázott gyerekek, azután jönnek a szülők és a nagyszülők. És akkor mi lesz majd velünk, emberekkel ezen a bolygón?

Ahogy népszerűsödik a drogkultúra, úgy gyengül meg a józan ész és a jövőbe vethető bizalom. Ha a kábítószerekkel kapcsolatos szigor enyhül és a drogok elárasztják a társadalmat, az lesz a furcsa és a maradi, aki továbbra is ellenzi a fogyasztásukat. Az számít majd deviánsnak, aki nem része a drogkultúrának. Ekkor vajon ki marad, aki hatékonyan fel tudja emelni a szavát a drogok pusztító hatása ellen.

És végül az én drog-definícióm

Drog az, amitől az ember azt várja, hogy tegye meg, változtassa meg, oldja meg helyette azt, ami neki kellene megtenni, megváltoztatni, megoldani. Drog az, ami alkalmas arra az önámításra, hogy ha az életünk nem tökéletes, akkor majd az lesz, ha vegyi anyagokkal babrálgatunk. A drog az, amivel azt a rögeszménket tutujgatjuk, hogy ha valamit a feledés homályába taszítunk, az nem lesz ránk hatással. A drog az, aminek a hatása alatt lemondunk a képességeinkről, és felhasználjuk a saját degradálásunkra, majd mentségül szolgál, amikor végleg elbukunk.

Budapest, 2020. február 20.

dr. Lenkei György