2023-04-29

Semmelweiss Tamasi

 

AZ ORVOS(?) TUDOMÁNY(?) ÚJABB DIADALA
2017-ben volt 80 éve, hogy Szent-Györgyi Albert kutatásainak elismeréseképp átvehette az orvosi és fiziológiai Nobel-díjat. Az évforduló alkalmából a Goodwill Pharma az Egészségért Közhasznú Alapítvány hagyományteremtő szándékkal létrehozta a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat, amelyet minden évben munkájuk elismeréseként olyan orvosoknak szeretne adományozni, akiket a szakmai zsűri és a páciensek is érdemesnek tartanak arra.
Ez a kezdeményezés tulajdonképpen a gyógyszeripar szép és nagyvonalú gesztusa a magyar orvosi szakma irányába.
Idén hét orvos kapta meg a megtisztelő kitüntetést. Közülük az egyik azonban külön kiemelést érdemel. A szakmai zsűri (igaz, alighanem a betegek javaslata alapján) Dr. Tamasi Józsefet is beválasztotta a díjazottak közé
A Díjátadó Gála 2023. április 12-én Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián került megrendezésre.
Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj (http://szentgyorgyialbertorvosidij.hu/)
Dr. Tamasi Józsefet, a koronavírus létezését tagadó, járványtagadó, maszktagadó „alternatív” orvost, az „Orvosok a Tisztánlátásért” mozgalom egyik kiemelkedő alakját, a rémhírterjesztésért elítélt Dr. Gődény György harcos- és eszmetársát.
Tamasi doktor valószínűleg nagyon meggyőző és karizmatikus tud lenni, amikor a pácienseit szédíti. „Ősi módszerekkel” diagnosztizál és gyógyít(?). Mikroszkópos vérvizsgálattal kimutatja a vérben lévő baktériumokat (???!!!), akupunktúrával, ajurvédikus orvoslással, kineziológiával, fitoterápiával, homeoterápiával, böjtkúrával, neurálterápiával (segítek: A neurálterápia az aktív zavaró mezőkből kiinduló „információáramlást” szakítja meg) vagyis bőr alá fecskendezett 1% lidokainnal (fájdalomcsillapító) gátolja a fájdalomérzetet. (Nem vagyok benne biztos, hogy a fogorvosok is tudják, hogy ők bizony „neurálterápiával gyógyítanak” foghúzás előtt!)
És mindezt milyen olcsón! (https://tamasidr.hu/arak/). Egy teljes belgyógyászati vizsgálat „ősi módszerekkel” potom 50 000 Ft. Egy „kis beöntés” potom 5 000 Ft. Ugyanez „nagyban” 10 000. Böjtkúra mindössze 6 000 Ft (ezért vajon mit nyújthat?).
A betegei alighanem szeretik Tamasi doktort. Igaz, a szavazatokért ő maga is „kampányolt” (https://tamasidr.hu/szavazas-dr-tamasira/).
Nekem csak ahhoz lenne kérdésem hogy a szakmaizsűri vajon hogyan találhatta ezt a „mindenhez IS értő” csodadoktort méltónak erre a valóban rangos és megtisztelő kitüntetésre?
Megjegyzés: a díj összege 50 000 Ft. Ennyit kér Tamasi Dr. egyetlen kivizsgálásért. A kitüntetés erkölcsi értéke azonban felmérhetetlen. Éppen ezért van a kiválasztásban hatalmas felelőssége a szakmai zsűrinek. És ha ez az ember megkaphatta, akkor kis hazánkban TÉNYLEG HALOTT AZ ORVOSTUDOMÁNY.
Tamasi doktor szakmai és emberi hozzáállásáról egyébként a járvány legelején, 2020. április 11.-én írtam meg a véleményemet, ami itt megtalálható: https://m.facebook.com/permalink.php?story_fbid=pfbid02gKtGAQwsuTDGU5eTRTqvQHBXV7tySw6YvkoqNbLLfn6u5xxyJUGFAPTNFjucogqol&id=100049119618500
Alig kapok levegőt!
Korábbi posztjaim nyomán sokaktól kapok kérdéseket. Vannak, akik cikkeket, videókat küldenek át. Összesküvés-elméletekről, rémhírekről, áltudományos okoskodásokról szólókat is, és kérik róluk a véleményemet. Legjobb tudásom szerint igyekszem válaszolni rájuk, beleértve azt is, ha valamiről azt kell írnom, nem tudom, hogy igaz lehet, vagy sem. Nem vagyok mindentudó, de amit tudok, bárkivel szívesen megosztom.
Tegnap azonban kaptam valakitől egy 12 perc 40 másodperces videót, ami kiverte nálam a biztosítékot. Ültem a gép mellett önként vállalt karanténomban, – a veszélyeztetett kategóriába tartozom, és gyermekeim féltő aggodalma hatására már több, mint egy hónapja remeteséget fogadtam –, néztem az átküldött Youtube videót, és azt éreztem, alig kapok levegőt. Nem, ez nem a vírusfertőzés első jele volt. A felháborodás szorította el a torkomat.
Egy magyar orvos kiáll a virágzó tavaszi fák elé, és lassú, nyugodt hangon olyan felelőtlen és felháborító dolgokat igyekszik elhitetni a közönségével, hogy azt már lehetetlen számomra szó nélkül hagyni. Médiahisztériáról beszél, pánikbetegség által megfertőzött lakosságról beszél.
Dr. Tamási József háziorvos és természetgyógyász nem kevesebbet akar elhitetni velünk, mint hogy nincs járvány. Hogy mindez csak a politika és a média pánikkeltése. Hogy Olaszországban és Spanyolországban nincs tömeges megbetegedés. Hogy Az idősotthonokban nem a vírusfertőzéstől halnak meg az emberek, hanem a szkafanderes emberek láttán érzett pánik ölte meg őket. Hogy Olaszországban vannak szabad ágyak a kórházakban. Hogy nem halnak meg többen, mint máskor. Idézem: „SEMMILYEN TÖMEGEKET ÉRINTŐ SÚLYOS JÁRVÁNY NINCS”. Igaz, néhány perc múlva, amikor a karantén-intézkedések szükségtelenségéről akar minket meggyőzni, már azzal érvel: „A higiénés szabályok mindig működnek valamilyen szinten, de a vírus terjedése ettől nem fog megállni” (Semmelweiss után másfél évszázaddal vagyunk). Meg, hogy: „Mindenképpen megfertőződik mindenki”. Tisztelt Tamási doktor! Tessék szíves végre eldönteni: akkor most van járvány, vagy nincs?
Hiányolja a tudományos tényeket és érveket, amelyek indokolnák a járványügyi intézkedéseket és az elővigyázatosságot. Ugyanakkor saját állításai mögött sincs egyéb meggyőző érv, mint, hogy ő ezt így gondolja.
Tamási doktor kijelenti, hogy „abba kéne hagyni az idősek erőszakos védelmezését”. Javasolja, hogy kövessük a svéd modellt. Semmi izoláció, semmi elzárkózás. „Úgyis megfertőződik mindenki”. A járványban, ami nincs is. „A járványgörbe ellaposodása után most már ideje lenne irányt váltani”. Azaz sutba dobni minden eredményt, amit eddig a járvány elleni védekezésben elértünk olyan-amilyen intézkedéseinkkel. Karantén helyett mit kellene tennünk? Védjük meg inkább az idős betegeket minden erővel küldjük oda a katonaságot fegyverekkel (???!), védőfelszereléssel!
Mit akar ez az ember?! Ennyire ostoba? De hiszen orvos! Ha valakinek, neki tudnia kéne, hogy miről beszél! Az egész videóban két olyan mozzanat van, amiből kiderülhet, mi is van e mögött. Az egyik egy odavetett mondat, miszerint ő „ősi módszerekkel” segíthet. A másik a videó végén az URL cím Tamási doktor web-címével és Facebook oldalainak elérhetőségével. És a webhelyén mit találunk? Belgyógyászati vizsgálat tanácsadással 20000 Ft –ért. Ugyanez mikroszkópos vizsgálattal (hogy mi?! tessék?!), 30000-ért ajurvédikus tanácsadással 35000-ért.
Hát így. A világ tévedésben van. Nincs járvány. De Tamási doktor segíthet ellene ősi módszerekkel. Potom 35000 forintért, mert az ősi módszer csak ebben az árban van benne.
Undorító és visszataszító embereknek tartom az olyanokat, akik mások kiszolgáltatott helyzetével visszaélnek, akik a szenvedésen akarnak nyerészkedni. Ám ha ezt egy orvos teszi, akiben foglakozása miatt is megbízunk és életünket tesszük a kezébe, az már a visszaélés minősített esete.
Tisztelt Doktor Úr! Emlékszik még vajon a Hippokrátészi esküre, amit avatásakor le kellett tennie? A „nil nocere” (nem ártani) elvre, amire megesküdött? Ezzel a videóval ön nem csak, hogy a saját esküjét szegi meg, de mindent megtesz azért is, hogy esküjük mellett híven kitartó kollégái munkáját semmissé tegye!
Kérek mindenkit, aki ezt a bejegyzést olvassa, segítsenek! Lépjünk fel együtt a kádnyi koronavírusban fürdőző Szendi doktor, a járványtagadó Tamási doktor, és mindazok ellen, akik foglakozási körben elkövetett súlyos gondatlan veszélyeztetés jogi kategóriáját és az erkölcstelen nyerészkedés etikai kategóriáját kimerítve közös erőfeszítéseink ellen törnek.
Tartozunk ennyivel önmagunknak, az életüket értünk kockáztató orvosoknak, és a járvány (eddig) százezernyi áldozata emlékének.
KÖSZÖNÖM!
Az összes reakció:
49
67 hozzászólás
6 megosztás
Tetszik
Hozzászólás
Megosztás

67 hozzászólás

Az összes hozzászólás

  • Bradács Anikó Nika
    Karikó a volt lll/ll -es Lengyel Zsolt fedőnéven futó tudós megérdemelte a sok díjat Ön szerint? Valóban érdekelne a véleménye
    5
    35 válasz elrejtése
  • Éva László
    Tökéletesen tükrözi ez az eset a mai egészségügy állapotát és veszélyességét.. Egy sima náthával képesek a tepsibe juttatni.. Nyunyóka jeligére.. 😡😡😡
    7
  • Zsuzsanna Seres
    Szégyen.De volt a jelöltek listáján előzetesben levő ( gyógyászati segédeszköz miatti csalás) orvos is.🙄Az azonban beszédes,hogy ebben a régióban második helyezett különdíjat kapott.Ez elég elgondolkodtató.😏Szerintem a Goodwill Pharmánál is érzik hogy valami sántít.Egyébként nem szakmai zsűri döntött,hanem online szavazás volt.
    2
    • Tetszik
    • Válasz
    • 14 ó.
    • Módosítva
  • Bradács Anikó Nika
    Tamasi doktor úr az ivermectinről is sokat beszélt❗
    Inkább erről, mint a "védőoltásnak" hazudott kísérleti 💉k aggitálást erőltette volna!
    Sajnálom a járvány áldozatait, de ideje lenne a kísérleti 💉 mellékhatás károsultjairól is beszélni. A rengeteg tragikus hirtelen halálról is! Nem hiszem, hogy Tamasi doktor úr nevéhez lehetne kötni őket...
    8
    • Tetszik
    • Válasz
    • 13 ó.
    • Módosítva
    • Sándor Tóth
      Bradács Anikó Nika Nem. Tamasi nevéhez betegek százainak (ezreinek?) lehúzását, hamis reménnyel kecsegtetését lehet kötni, és a csak-a-pénzre-hajtó hamis gyógyítók lelkiismeretlenségét lehet kötni.
      8
    • Bradács Anikó Nika
      Sándor Tóth nekem egy vasamba se került. Én csak hallgattam őket, így elmúlt a covidterror lenyomotító félelembe tartás belőlem.
      És az életösztönömet erősítették meg, hogy belém nem fogják nyomni a kísérleti kotyvalékukat. Pláne nem egy ilyen múltú "tudóstól", aki maga arról mesél nem egyszer, hogy hány helyről kirúgták...
      Vajon miért? Jó kérdés , gondolom...
    • Sándor Tóth
      Bradács Anikó Nika Kellene az a telefonbeszélgetés...
      2
    • Barbara Pozsgai
      Bradács Anikó Nika Tamásinak mire az iver eszébe jutott, Sándor Tóth már hónapokkal előtte dicsérte azt… de Tamási még most sincs feleNnyira sem képben iver témában, mint a prof
      2
    • Bradács Anikó Nika
      Barbara Pozsgai jó reggelt. Melyik profra gondolt? Olvassa már el , hogy én kikről és miről írtam "negatívan". Legalább ennyit kérek. Köszönöm. 🙂
  • Zoltán Turai
    Én még "Sámán" címmel is kitüntetném Tamasi doktort a Fussámán és a Halgassámán titulusokkal egyetemben.Uff,uff
    8
  • Csehpál Etelka Julianna
    Na, ez kíverte nálam is a biztosítékot! Ilyen névhez, mint Szent-Györgyi Albert....
    Az egész világ megbuggyant....
    5
  • Márta Veress
    Sándor Tóth Kedves Sándor! Öt frontember 105 milliárd (!!!) dollár tiszta haszonra tett szert a kísérleti méreg- bizniszen. Sajnos Tamasi doktornak nagyon sok dologban igaza volt, lehet hogy ön ezt nem értette meg, hogy itt tényleg politikáról tényleg félelemkeltésről, pánikkeltésről és rengeteg hazugságról volt szó éjjel nappal, plusz káros protokollok alkalmazásáról, ami rengeteg ember életébe került... A pánikkeltéssel, félelemkeltéssel a lehető legtöbbet ártottak, ha a kollektív tudatot tömegesen, tudatosan megfertőzik, az tényleg tud hatni pszichésen, jobban mint bármi, nem tudom pontosan, mi mindenben van igaza Tamasi doktornak és pontosan miben nincs, nem tudom mennyire hatékonyak a gyógyítási módszerei, de ha megpróbálta megnyugtatni a tömegeket, sajnos meg kell mondjam ezzel a lehető legtöbbet és legjobbat, leghasznosabbat tette, amit csak lehet, mert megpróbálta ellensúlyozni vele a létező legkártékonyabb szándékos, tudatos propagandát. Ha "csak" ennyit tett, akkor ő az aki tényleg megérdemelte a díjat, nem ő szegte meg a " nil noszere" esküt, hanem azok, akik elrendelték, propagálták, kényszerítették és megteremtették mindazt amit tapasztaltunk a járvánnyal kapcsolatban, mindazok akik lélegeztető gépen kivégezték az áldozataikat, mindazok akik be merészeltek fecskendezni gyerekekbe, felnőttekbe ilyen kísérleti mérgeket és sokan meghaltak már tőle, vagy oltáskárosultak lettek, nem beszélve a fő bűnösökről és mindarról amit tartalmaznak a vakcinák. Tisztelem önt is és Tamasi doktort is, őt azért mert mert szólni a káros propaganda ellen, és nyugalmat sugárzott, mert a félelem az ami tényleg a leghatékonyabb an képes ölni. Önt is tisztelem, mert mentette az embereket az iverrel és sokat köszönhetünk önnek nagyon sokat tanultunk és rengeteget segített. Sajnálom, hogy nem értik meg egymást.
    Ezeket a magánorvosi díjakat én sem tudom megfizetni, de sajnos az összes magánrendelőben ilyenek az árak, hogy miért és mennyit kér és az mennyire ér tényleg annyit amit Tamasi doktor kér, azt nem tudom megítélni, de ezeknél is jóval nagyobb haszonra tettek szert akik kihasználták a járvány adta lehetőségeket az üzleti világban.
    Annyit még hozzáfűznék, hogy Dr. Tóth Sándor minimum annyiszor érdemli meg a legtiszteleletreméltóbb díjat, ahány embert lehozott a lélegeztető gépről, részemről őt illeti, mély tiszteletem, nézeteltérésektől függetlenül.
    11
    • Tetszik
    • Válasz
    • 11 ó.
    • Módosítva
    • László Idosebb Csuja
      Márta Veress Asszonyom! Tamasi doktor véleményem szerint sarlatán. Biológus vagyok és a valóság természettudományos magyarázatait elfogadom. Tamasi doktor sokszor olyan hülyeséget mond komoly arccal és doktori címmel, vélhetően üzleti érdekből, hogy a fal adja a másikat. Az nem menti fel Tamasit doktort a sarlatánság vádja alól, mert a covid elleni védőoltás sokkal több mellékhatást (sokszor súlyos) okoz, mint pl. a gyermekbénulás vírusa elleni vakcina.
    • Márta Veress
      László Idosebb Csuja Kedves László, nem tudom megítélni, hogy sarlatán-e, végülis ezt nagyon sokmindenkire kijelentették már, ha nagyon górcső alá vetném, lehet hogy találnék hibákat, bár az hogy felek nem értenek egyet, különböznek vélemények és hogy kinek mennyire van igaza, az párbeszéd kérdése, egy dolgot nagyon sok szögből lehet megfigyelni. A pártját sem fogom, de az vitathatatlan, hogy felemelte a szavát a vakcinák ellen és igyekezett megnyugtatni az embereket, ezzel viszont kétségtelenül jót tett.
    • László Idosebb Csuja
      Márta Veress nézze! Orvosi diplomával is vissza lehet élni, ahogy jogi diplomával is sokan megteszik.
      Példa a sarlatánságra:
      A maszk viselés valóban védő eszköz. Aki ellene szól az sarlatán.
      vírus létének tagadása szintén sarlatánság.
      A covid vírus mostani változatai egy komoly náthának felelnek meg, de az első változatai kegyetlen betegséget tudtak okozni. Nem véletlen, hogy egész Ázsia beíjedt, főleg Kína. Ez valóban egy laborból véletlenül kiszabadult biofegyver volt. Ezért is kapkodtak a Kormányok, az ENSZ és az EU. Hivatalosan soha nem fogják beismerni, hogy biofegyver volt, de miért pont azt a várost pusztította legjobban, ahol a kutatólabor volt?
      Szóval, tilos bagatelizálni, de bedőlni sarlatánoknak meg végképp tilos
    • Márta Veress
      László Idosebb Csuja László kedves! Köszönöm a választ. Tisztelettel elfogadom, hogy önnek ezek a dogmái fehéren- feketén, amibe jól bebetonozta magát, pontokba sorolva, mely ugyan több sebből vérzik, tilos szóval én is számtalan dolgot tudnék felsorolni.
      Valóban mindennel vissza lehet élni. Több életre való tapasztalatot sikerült nem túl hosszú életem során összegyűjteni, láttam hogy hivatalos akadémikus nem sarlatánnak kikiáltott orvosok mennyi hibát követnek el erkölcsileg és szakmailag egyaránt ( mindig tisztelet a drága kivételeknek, vannak ők is, de még ők sem tévedhetetlenek és olykor ők is hibáznak). Szóval ismét említve nem túl hosszú életemet, mely alatt volt alkalmam bőséges tapasztalatra szert tenni, sikerült teljesen elvesztenem a bizalmat az akadémikus orvoslásban, így az hogy valakire azt mondják, hogy sarlatán ez számomra a mérleg egyik felén egy pihe könnyű súly. Megjegyzem, szóban forgó úriembernek Tamasi doktornak nem vagyok híve, páciense, rajongói körébe nem tartozom, és szavazója sem voltam, bár ez kis kitérő témánkat illetően, Rita azt kérte, hogy Krisztinára szavazzunk, érveivel egyetértve ezt megtettem, én ezt nem titkolom, a csoportunkban sokan megtettük szerintem.
      Magam részéről nem bagatelizálok és nem dőlök be senkinek sem még bármilyen nagy tekintélynek tartott személyeknek sem.
      Szintén egy kis kitérő. Abban egyetértek, hogy veszélyes biofegyvert sikerült előállítani, de egy kis érdekesség a közeli családban. Nagymama 83 éves frissen combnyaktöréssel, járvány dúl tetőfokára hág, média ontja magából a legrémesebb híreket, Nagymama fia munkája révén fél várossal érintkezik, nem védekezik, nap mint nap mindennap feljár Nagymamához az anyjához ő is az unokák is, unokák szintén találkoznak sok barátjukkal, társaságokkal, iskola, és ők szintén feljártak naponta, sőt ott aludtak a Nagymamánál, mert a combnyaktörés miatt éjjel is segíteni kellett. Nagymama fiát Orvosok a tisztánlátásért csapat nyerte meg és vírus- maszk tagadó lett kőkeményen, mindenben igazat adva "Orvosok a tisztánlátásért"- nak, semmiféle karantén és túlzott elővigyázatosság nem jellemezte a családot a Nagymamával kapcsolatban ( aggódtam is...), és a combnyaktöréses 82-83 éves Nagymama, a járvány kellős közepén ilyen körülmények között, nem kapott el semmiféle vírust, nem lett beteg, a combnyaktörésből is felépült, már a 85. szülinapját ünnepelte márciusban a család, bevallom ezen időnként elgondolkodtam és elcsodálkoztam.
      Nem tudom, hogy ez a történet, ami konkrétan a gyerekeim nagyijával történt mond-e önnek, vagy másnak valamit?
      Ezzel én nem a vírustagadást kívánom sugallmazni.
      Nem tudom, mond-e önnek, vagy másnak az valamit, hogy az általam (aki nem vagyok és soha nem voltam feltétel nélküli felülbírálat nélküli tekintély és dogma tisztelő) mélységesen tisztelt és örökké valamiért szívemen hordott Semmelweis Ignác sorsa a maga korában Isten áldotta megvilágosodása révén " csak" annyit kért, hogy a patológián hullákban kurkászó majd ezután fölmenve a szülő nőkhöz ugyanazok az akadémikus nagy tiszteletet birtokló ( inkább bitorló alázat nélküli) orvosok kizárólag megfelelő kézmosás után vizsgálják meg a szülő nőket. Nem, ők, az akadémikus feltétlen tiszteletet birtoklók, ugyanazzal a kézzel vizsgálták a szülő nőket, amivel a hullákban turkáltak, annak dacára, hogy Semmelweis osztályán miután elrendelte a megfelelő fertőtlenítő kézmosást ott a halálozások jelentős mértékben lecsökkentek, ennek ellenére ezután mégis folytatták a " nagytekintélyűek" a hullamérgező tevékenységüket a szülő nőkön, Semmelweiset pedig az igen tisztelt kollégák a kedves felesége közreműködésével csellel egy osztrák elmegyógyintézetben fogságba ejtették és a szó legszorosabb értelmében ott őt agyonverték, a temetésén senki nem vett részt, sem a családtagjai, sem a kollégái, valami jeltelen sírba eltemették a bűntény, a gyilkosság után. Semmelweis igen tisztelt akadémikus orvoslásban praktizáló kollégáit merészelte gyilkossággal vádolni, ezt követően őt brutálisan meggyilkolták két hétig üvöltött a fájdalomtól, mert összeverve az ellátatlanul hagyott sebei elfertőződtek, így mérhetetlen kínok közt sepsisben elhunyt ez a drága ember... Hivatalosan mélyen tisztelt kollágái még igen sokáig folytatták gyilkos tevékenységüket a szülő nőkön, nyugodt szívvel, minden büntetés nélkül köztiszteletnek örvendve halálukig. kb. minden 4. ( lehet, hogy még több is...) fiatal kismama meghalt és ugyanannyi csecsemő maradt árván anya nélkül és ez nagyon nagy szám! Semmelweiset egy elmebeteg sarlatánnak kiáltották ki nagytiszteletű kollégái a maga korában... Ezzel persze nem kívánom sugallmazni a sarlatánok felmentését sem, ha azok tényleg bűnösek...
      Semmelweis bűnös volt...? Kollégái szerint igen, hiszen ítéletet tartottak fölötte és különösen kegyetlen módon kivégezték... Örökké vérzik érte a szívem....
      Aki érti, érti...
      • Tetszik
      • Válasz
      • 1 ó.
      • Módosítva
    • Bradács Anikó Nika
      Márta Veress köszönöm ezt az írást! ♥️
    • Márta Veress
      Bradács Anikó Nika Csodálatos vagy! Köszönöm!
    • Bradács Anikó Nika
      Márta Veress én is Krisztinára szavaztam. 🙂
    • Bradács Anikó Nika
      László Idosebb Csuja mégis annyira védi Lengyel Zsoltit....
  • Szarka Emília
    Senki nem emlékszik már Tamasi ellen folyó rendőrségi eljárásról ,amikor allergiás betegeknek gyogynõvény koncentrátum csodának nevezve-Diprofoszt adott be ezelőtt 20-30 évvel 40 ezerért,akkor anno még adták ingyen is a tüdőgondozôban allergiás panaszokra ezt az injekciót,főleg fulladásos panaszokra parlagfű szezonban.Nem csoda volt ez hanem egy szteroid lõkésterápia .Tényleg tünetmentessé tett,csak nem egy ártalmatlan gyógynövény,itt volt a bibi.Emiatt volt minden szava hiteltelen számomra és most is az.
    4
  • Csaba Amstadt
    Lenne még azért egy utolsó kérdésem, felvetésem, akár Columbo hadnagynak, ez volt a pro, most jön a kontra, általam...én így gondolom, aztán belém lehet állni, várom az érdemi eszmecserét...bizonyára Ursula Von Der Leyen , Fauci doktor, a Pfizer, Müller Cecilia tevékenysége, valamint a nemzeti koemányok tevékenysége is megérdemel, egy orvosi vagy világmegváltási díjat...a döntésemet saját ismereteim alapján hoztam meg, bár mindig mindent meghallgatok, de én döntöttem, szabad akaratombol...el lettem mindennek mpndva, tardnak, bigottnak, másodrendű állampolgárrá váltam valamont tömeggyilkossá, aki veszélyezteti az egészséges, oltott lakpsság életét...véletlen, egy infarktus, szívműtét, szanatôrium után 2020 márciusában begyűrűzött a szankciós Covid...az általam felállított tézisek a követlezők voltak:
    Én nem... mert azt tanultam meg, hogy aki a csorda után megy az mindig szaros füvet legel...2 jó bornak Nem!!! kell cégér!!!3 nem minden igaz, ami benne van a tvben meg a facén...4 ha fel akarnak akasztani, nehogy mán öbként menjek a bitó alá, meg a kötelet is én vigyem...5 valami járványvédelemről van némi fogalmam...6 amennyi pálinkát megittam meg dohányt elfüstöltem, legjobb és legősibb fertőtlenitő az nem a domesztosz...hanem az alkohol, bakteticid, virucid fungicid 7 fél kiló megelőzés többet ér mint 2 tonna kezelés...és némileg olcsóbb...8 16 igen közeli barátomat temettem el, agyoncsaphatatlan embereket, 2-3- 4 szer volt oltva mind!!! Tovább is van mondjam még? Nem terhelnélek amúgy...😉😊🤣🤣🥰🤣🥰🤣🤣🤣🤣🤠egyéb kérdés, kérés ohaj sóhaj panasz? Nos, akko lehet intellekcsüel b, érvekkel lezoknizni engem, néhány ász meg dzsoli van még a zakóujjban.....🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣
    3
    • Tetszik
    • Válasz
    • 6 ó.
    • Módosítva
  • Erika Cseszregi
    Szendi Gábor doktort ne keverje ide, kérem szépen. Nem Ő mondta, amit idézett.(Tudom, ki mondta, de nem akarom kiírni. )