A pécsi, ügyvédi átvilágítás-Orbán rendszer meccs eredménye: 97:10!!!
2019-ben voltak utoljára önkormányzati választások Magyarországon.Pécsett Péterffy Attila indult ellenzéki polgármester jelöltként a fideszes Vári Attilával szemben, akinek tevékenységével kapcsolatban már a Magyar Vizilabda Szövetségnek okozott kárra tekintettel is nyomozás van folyamatban jelenleg.
Jóval a választások előtt Péterffy, valamint maroknyi elmebeteg és öngyilkosjelölt, helyi ügyvéd szövetséget kötöttek kettős céllal. Először is megdöntik a városukban az Orbán rendszert, másodszor pedig kinyomozzák a Fidesz maffia bűneit. A választási győzelem után szinte azonnal megindult a munka, aminek még ma sincs vége.Az ügyvédek átvilágították az önkormányzatot és cégeit a törvénytelenségek feltárása érdekében.
A fideszes propaganda lapok, televíziók stb. azóta is folyamatosan azt sulykolják, hogy az átvilágításnak semmi más célja, értelme nem volt, minthogy a polgármester egy baráti kört, a haveri ügyvédeket kitömjön tízmilliókkal. Másról se hörögtek, hogy az átvilágítás nem talált semmit, csak a közpénzt herdálta a város vezetése.
Jómagam ügyvédként a kezdetektől fogva részt veszek a munkában, mint azt Ti is többen tudhatjátok, hiszen sokszor írtam már róla, illetve a sajtó is megírta. Keserves meló ez. Ti is tudjátok, hogy a Fidesz leuralta az egész magyar államszervezet. A rendőrséget,az ügyészséget és a bírák egy részét is a zsebükbe tették, kézi vezérléssel írányítják.
A magyar jogállam megszűnt létezni. Számtalanszor szembesültünk azzal, hogy alapvető jogelveket, törvényi rendelkezéseket tekernek ki, facsarnak felismerhetetlenné. Perdöntő és bizonyított tényeket tekintenek semmisnek, a valós tényállások ismeretében ordítóan törvénysértő módon értelmeznek jogszabályokat. Szóval kaptunk, kapunk a pofánkra rendesen a maffia államtól. Az ember ilyenkor persze elkeseredik, majd azt mondja-“Elmentek ám Ti a jó büdös p…csába!” Aztán harcol tovább.
Ha eddig nem ismertük volna, most szemtől szembe láthatjuk a maffia állam működését. Azt, hogy a rendőrségen bizony ülnek bűnöző rendőrök, akik azt tekinti fő feladatuknak, hogy megvédjék a rendszert, annak katonáit. Elképesztő, a sok évtizedes bírósági gyakorlattal szemben álló indokolással szüntetnek meg eljárásokat. Ilyenkor persze a rendőr vagy NAV nyomozó nagyon büszke magára és várja az elismerést fentről. Ezek az emberek államilag fizetett bűnözők!!!
De az ügyészségen már nem ilyen hülyék ülnek. Vannak kizárólag közvádra üldözhető bűncselekmények, amelyben csak az ügyészség emelhet vádat. Más esetben az ügy sértettje emelhet a bíróságon ún. pótmagánvádat, ha az ügyészség nem hajlandó ezt megtenni.
Az ügyészek tudják, hogy ha egy ügyben mindkettő jellegű bűncselekmény van, akkor hiába hagyják helyben az rendőrségi megszüntető határozatot, a sértett a másik bűncselekmény miatt elviheti az ügyet a bíróságra pótmagánváddal. Akkor viszont b@zmeg van! Ugyanis a bírósági tárgyalás nyilvános, oda elvileg bárki beülhet, akár újságíró is. Ebben az esetben nyilvánosságra kerül az ügy és az egész ország erről fog beszélni, ezen fog háborogni. Ezért aztán gyorsan megsemmisíthetik a nyomozást megszüntető rendőrségi határozatot a pótmagánvádas bűncselekmények tekintetében is és visszadobják az ügyet a rendőrségre, hogy nyomozzon.
De állítólag van egy Legfőbb Ügyészi utasítás, hogy a politikailag érintett ügyeket azonnal fel kell küldeni a Legfőbb Ügyészségre. Ott pedig Polt az úr. Itt felmérik, hogy az átvilágító ügyvédek gyakorlatilag olyan jól nyomoztak, hogy megdönthetetlen az ügy. Ezért azzal az instrukcióval küldhetik vissza az ügyet, hogy tessék nyomozni a közvádas ügyben is. Ha ezt nem tennék, később számon lehet kérni őket, miért nem jártak el. Ezután a korábbi nyomozó hatóságok helyett másik kerül kijelölésére, aki nyomozgatni kezd. Persze közben eltelt kb. három év, húzódik az ügy, majd lesz valami. Ez a bűntető hatóságok Orbáni pávatánca.
Húzzák az időt, lépnek jobbra, aztán balra, majd csak lesz valami. Pedig az átvilágító ügyvédek által írt feljelentésben minden pontosan le volt írva az ügy legelején, hogy milyen bűncselekmények miatt, melyik hatóságnak kellene nyomozni. De akkor még ez nem volt érthető Orbanisztán igazságszolgáltatása számára. Eltelt ennyi idő és érdemi nyomozás nem folyt!!! Noha az átvilágító ügyvédek azt is leírták az ügy elején, hogy milyen bizonyítást kellene lefolytatni!!! De valamiért nem akarta érteni a hatóság!!!
A Fidesz sajtó meg köpköd minket, hogy csak a pénzt lopjuk, de nem történik semmi. A színfalak mögött pedig iszonyatos gyomrozás folyik. A példa kedvéért leírok most egy fikciót. Tegyük fel, hogy az egyik átvilágító ügyvéd olyan ügyet tárt fel, amely az Orbáni maffia kupolájáig ér. A maffia állam tíz leghatalmasabb, Orbán legbelsőbb köréhez tartozó Főurainak egyikét kapta el. A bizonyítékok törvényesen gyakorlatilag megdönthetetlenek. Az ügyvédet már a munka legelején csöndesen figyelmeztetik, hogy rossz útra tévedt, vissza kellene fordulni!
De az ügyvéddel ilyen szempontból mindig csak baj volt gyerekkora óta. Nem alkuszik a saját meggyőződésével szemben. Soha! Senkivel! Mert Orbáni szóhasználattal, egy piszkos kommunista. Igen, mindig is az volt. Mióta az eszét tudja. És erre nagyon büszke! Neki sose kellett szaros nyelvet és gerincet cserélnie négy évente! Visszaüzeni- Menjetek a jó qrva anyátokba!
Felmérte ugyanis a következőket. Ha találkozik egy az úton sérülésmentesen 25 métert repülő létrával, mint a felcsúti juhász, Váradi András, akkor azt nem lehet már majd elkenni. Az Unió akkor a jogállam teljes kinyírása miatt végleg rácsapja az ajtót Orbánra. Emiatt a teljes gazdasági összeomlás még hamarabb megtörténik. Ezt pedig nem akarják.Nem erkölcsi okból. Olyan nekik nincs. Hanem mert addig tudnak lopni, amig Fideszország létezik. Más megoldást kell tehát kereseni. Ekkor jön a fent leírt büntető hatósági pávatánc, az időhúzás.
Másrészt azt is tudja az ügyvéd, hogy hiába van maffiaállam. Vannak még tisztességes rendőrök, ügyészek, bírák! Tehát ha neki, az átvilágító ügyvédnek baja esik, akkor ez lehet az a szikra, ami Olaszországban Falcone és Borsalino bírák maffia általi felrobbantása volt. A nép fellázadt a bűnözők ellen és kíméletlen, állami hadjárat kezdődött ellenük, ami jó időre visszaszorította a mocskok hatalmát és tanultak belőle. Bírákat, ügyészeket, a maffia ellen nyomozó ügyvédeket nem ölnek azóta. Vagy ilyen szikra volt Szlovákiában Jan Kuciák újságíró és barátnőjének meggyilkolása, ami tömeges tüntetéseket váltott ki. Belebukott Orbán kebelbarátja, Fico miniszterelnök is és a fél államszervezet, legfelsőbb bírósági bírákig terjedően!!! Mindezt persze Orbánék is felmérik, ezért nem csinálhatnak ilyet.
Haha! Erre mondták a bölcs rómaiak,hogy sciencia est potestas vagyis a tudás hatalom. Persze van akit megöl, másokat életben tart. Lehet,hogy én az utóbbi kategóriába tartozom...
Marad az átvilágítók lejáratása, hiteltelenítése a nép előtt. A magyaroktól lopott közpénzen meggazdagodó bértollnokok mocskolnak olyan ügyvédeket, akikhez emberileg soha nem tudnak felnőni. Akik magasan felettük állnak okosságban, tisztességben, bátorságban, egyszóval mindenben.
Van olyan politikai jellegű döntés, amiben jómagam nem értek egyet a pécsi városvezetéssel. Az idő ebben is engem fog igazolni, ha már meg nem tette…
Ugyanakkor a pécsi átvilágítás egyedülálló az országban. Máshol is megpróbálták, pl. Budapesten is több helyen. Eredményekről nem tudunk. Pedig biztos, hogy a Fidesz ott is lopott. De Mutyisztán Budapesten is győzött… Viszont amíg élek, Pécsett nem fog. Ezt garantálom!!!
A pécsi városvezetésnek elege lett abból, hogy a Fidesz propaganda állandóan mocskolja az átvilágítókat és tevékenységük eredményét. Vizsgálatot rendeltek el ebben a körben. Az ügyet vizsgáló bizottság elnöke fideszes volt. Egyértelmű megállapítások születtek. Ugyanis a matematika nem hazudik. Kiderült, hogy a pécsi, ügyvédi átvilágítás 101,9 millió forintba került a városnak. Ugyanakkor az átvilágítók 971,8 millió forint értékű vagyont szereztek vissza a városnak, azaz majdnem egymilliárd forintot és még nincs vége!Ez tízszeres haszon! A kábítószer se hoz ennyit!!!
Az átvilágító ügyvédek és Fidesz Maffia kosárlabda meccse tehát jelenleg 97:10-re áll az ügyvédek és Pécs városának javára. Pedig nekünk egy egész államszervezettel szemben kell küzdenünk!!!
Az Orbáni suttogó propaganda több mint tíz éve sulykolja mindenhol, hogy a rendszer megdönthetetlen, nem érdemes küzdeni. Ez is csak ócska, fideszes hazugság. Tehát nincs kussolás, nincs beletörődés! A pécsi példa pontosan mutatja, ha néhány elszánt, meg nem alkuvó partizán szövetségre lép a gusztustalan maffia megdöntésére, akkor óriási eredményeket tudnak elérni. Ennek egy titka van. Elárulom. Nem vagyunk hajlandóak félni! Rettegjenek a bűnözők!
Tudom, most még azt gondoljátok, hogy nincs kiút, nincs megoldás. De a pécsi példa mutatja, van értelme harcolni. És még valamit. A hajnal mindig a legnagyobb éjszakai sötétség után dereng fel! Én már érzem a szívemben a virradatot...
A Keresztapa
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése