A boszorkányok "repülőkenőcse"
„A strigákról (varázserővel bíró, vámpírszerű lények) pedig, mivel ilyenek nincsenek, semmiféle vizsgálat ne tartassék.” Eredetileg így hangzott Könyves Kálmán azon híres kijelentése, miszerint „boszorkányok pedig nincsenek."
Lehet, hogy Könyves Kálmán királyunk így vélekedett, de a boszorkányok a középkorban Európa-szerte sok praktikát vetettek be annak érdekében, hogy elhíresüljenek és a természetfelettinek titulált módszereiket alkalmazva "módosult tudatállapotba" kerüljenek. Ilyen praktika volt a boszorkánykenőcs vagy más néven "repülőkenőcs" (flying ointment), amely összetevői között különleges anyagokat találhatunk.
Ilyen volt pl. az Aconitum napellus (Sisakvirág), az Atropa belladonna (Nadragulya), az Aethusa cynapium (Mérges ádáz), a Conium macullatum (Foltos bürök), a Cicuta virosa (Gyilkos csomorika), a Hyosciamus niger (Bolondító beléndek), a Mandragora officinarum (Közönséges mandragóra), a Sium latifolia (Széleslevelű békakorsó) és a Berula erecta (Békapohár).
Ahogy minden jóravaló háziasszonynak megvannak a titkos süteményreceptjei, úgy a boszorkánykonyhák is más-más szereket alkalmaztak a fentiekben felsoroltak közül kenőcseik előállításához, más-más arányban. Ezek vivőanyaga azonban nem lehetett más, mint a középkorban minden valamirevaló jó minőségű kence zsíranyaga az Axungia hominis (azaz az emberi zsír), de ha az épp hiánycikk volt (elhajtott vagy halva született csecsemőkből vagy kivégzett emberek testéből jutottak hozzá), akkor a medvezsír (Axung. ursi), a hódzsír (Axung. castoris) vagy a macskazsír (Axung. cati sylvestris) is megtette (ahogy a vaj helyett a sütőmargarinnal is elboldogul egy konyhatündér süteményezéskor). Házi kéménykoromra is szükség volt a tökéletes receptúrához és persze a denevér-vér sem maradhatott ki belőle.
Miután jól összerottyantották az összetevőket és filtálták a folyékony kivonatot, tégelybe tették és nem maradt hátra más, mint az applikáció.
Megfogták a seprűnyelüket, bekenték azt vastagon a kenőccsel, majd felrántották a rakott szoknyájukat és ráültek a kencés seprűnyélre. Így a vaginán keresztül az erősen hallucinogén növényi alkaloidák kevésbé fejtették ki mérgező hatásukat, mintha orálisan fogyasztották volna el. A "felhasználó" asszonynép így máris a mennyekben érezhette magát és többször megkerülte (képzeletben) a falut vagy a környező hegyeket egy éjszaka alatt.
A boszorkányok rituális összejövetelei voltak a "boszorkányszombatok." (Az egyik illusztráción egy újkori német térképet láthattok, amely boszorkányokat ábrázol seprűnyélen repülve, amint a Brocken-hegyi boszorkányszombatra mennek.)
Itthon a Gellért-hegy volt a boszorkányok kedvenc rituális gyülekezőhelye, ahol összejöveteleiken "közösülhettek az ördöggel", mivel a kenőcs hatása alatt sokan valóban ezt élték át. A boszorkányperek is ezekből a sztorikból nőtték ki magukat.
Érdekesség, hogy a köznyelvbe átszivárgott a „gellérthegyre járás” kifejezés. Ugyanis a vidéki periratokban is „Gellért-hegynek” hívták azokat a dombokat, hegyeket, ahol a boszorkányok összejöttek, annak ellenére, hogy csak a budai domb viselte ezt a nevet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése