Kincses Gyula MOK kotelezne az oltasoknak nevezett genterapiat.
Sándor Matyijcsik valasza:
Egy pár szépség hibát találtam a szövegben. 1. A MOK ez egy érdekvédelmi szervezet és ezért nem teheti szakmai javaslatokat (maszkviselés, kötelező oltások stb.). A szakmai javaslatokat a szakmai kongresszus, konferencia, a szakmán belüli működő szakmai társaság vagy kollégium teheti. Ezek a kiemelt és tekintélyes szakemberek által működtetett kollégiumok és szakmai fórumok a folyamatosan végzett tudományos és kutató munka alapján javaslatokat tesznek az eü minisztérium felé. És az eü minisztérium hozza a megfelelő döntéseket. Normális országokban. Magyarországon március óta hivatalosan nincs eü minisztérium. A magyar egészségügy a belügyminisztérium felügyelete alá került. Ez magyarul azt jelent, hogy a magyar egészségügyet innentől kezdve nem (mindig) a szakmai elvek, hanem (inkább) a BM parancsai irányítanak. Természetesen, hogy mégis legyen valami szakmai látszatkeltés, most a MOK-ot illetve az elnökét használják. Hogy legyen "legalább valami" a dolgok mögött. Természetesen a sok birkának ez mindegy. Őket ez nem érdekli, vagy neki ez "magas és ő ezt nem érti". Akkor nagyon rossz hírem van számukra. Most olyan kegyetlen világot élünk, amelyet egyszerűen muszáj érteni. Aki nem fog érteni, az bele fog pusztulni. Kész, úgy érzem, nem maradt már idő. Azok számára, akik mondják, hogy "az átkozott "renccer" folyamatosan hülyiti a "zembereket"", van egy jó és egy rossz hírem. A jó hír az, hogy én jómagam is elég sokáig így gondoltam. A rossz hír az, hogy valóban ez nem így van. Ami valóban ledegradáltatja az embert, ez a közöny, a lustaság és a túltáplált és eltorzított egója. Itt a "renccer" csak egy másodlagos tényező. A "zember" viszont az elsődleges és a kulcstényező. Elnézést. Térjünk vissza a MOK-ra. 2. A MOK mint egy orvosi vagy egészségügyi érdekvédelmi szervezet nem teheti politikai és gazdasági javaslatokat. A MOK elnöke egyszerűen nem mondhatja ki, hogy "adjátok már a szegény embereknek párezer forintos utalványt az oltás felvételért". Egy orvos, ráadásul egy kamara elnök szájából ez nonszensz. Ez egyszerűen nem az ő kompetencia köre. Ugyanúgy mint az első pont. 3. A MOK nagy örömmel kijelenti azt, hogy a Pfizer vakcinát (pontosabban génterápiás szert) az amerikai hatóságok véglegesen jóváhagyták. A sajtóban mai napon jelent meg az információ, hogy az FDA két vezető embere lemondott. Boros Eszter ismerősöm megosztotta. Vajon van-e összefüggés a kettő között? A kérdés költői. Nem kell válaszolni. Tovább. 4. A PCR tesztek. WHO tervezi ezeket 2022-től kivonni a forgalomból. Innentől kezdve építeni a PCR teszekre egy hosszútávú stratégiát nincsen semmi értelme. Ha 4 hónap múlva kivonják, akkor ez már elavult dolognak számít. 5. Az utolsó és a legfontosabb. A járványt (nem csak a COVID-ot, hanem bármilyen mást) nem lehet kezelni egy széthullott és elpusztult eü rendszer segítségével. A rendszer kapacitása véges. Az emberek nem tudnak dolgozni dupla-tripla terhelés mellett végtelenségig. Mert nem biorobotok dolgoznak az eü rendszerben, hanem élő emberek. És ezért elmennek. És ezért egyre kevesebb dolgozóra jut egyre több beteg. Egyfolytában. Ezt a problémát csakis a normális szakmai utánpótlással lehet orvosolni. Mint orvosi, mint középkáder szinten. Na erre valóban kell a MOK. Erre ki van találva. Hogy vonzóvá tegye a szakmát. Hogy javasolja egy normális szakmai utánpótlási stratégiát, mint regionális mint országos szinten. Nem pedig arra, hogy foglalkozzon Bözsi-utalványokkal. Köszönöm. Egyelőre ennyi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése