Akinek még fontos az ember élet

Vadim Dobos
Búcsú levél!Megdöbbentően sok támadást és fenyegetést kaptam az elmúlt 1 hét során – személyesen és telefonon, üzenetekben és hozzászólásokban, SMS-ben, stb. – ezért kiszállok ebből az egész Covid ügyből. Feladom. Pedig csak segíteni szerettem volna az embereknek.
A segíteni akarás miatt hagytam ott a gyógyszeripari karrieremet, ahol különböző nagynevű külföldi gyógyszercégeknél értékesítési vezetői, marketing vagy üzletág igazgatói pozíciókat töltöttem be. Az évek során rájöttem , hogy a gyógyszerek többsége nem segíti a betegek gyógyulását, sőt a mellékhatások miatt inkább ártalmas.
Otthagytam a kimagasló fizetésemet, luxus céges autómat, külföldi tréningeket és kongresszusokat, hogy egyszerű vidéki háziorvosként próbáljak segíteni az embereken.
Az életem egy érdekes fordulatot vett 2020 áprilisában, amikor a budapesti önkormányzattól megkerestek, hogy vállaljam el a Pesti úti Idősek Otthonát - az intézetben kitört Covid járvány miatt orvos nélkül maradtak. Elutasítottam, mivel távol van a lakóhelyemtől.
Két hét alatt több tucat orvost kerestek meg, de senki sem vállalta! Úgy látom, az orvos kollégák bátorsága, a trágár és fenyegető hozzászólások írásában ki is merül. Néhány száz idős krónikus beteg orvosi ellátás nélkül maradt. Orvosi lelkiismeretem nem engedte, hogy én is tétlenül hagyjam ezt, így 2 hét után elvállaltam, ahol azóta is félállásban háziorvosként dolgozok.
Az általam bevezetett tömeges nagy dózisú D-, C- és multivitamin adagolásnak, valamint a vezetőség következetes intézkedéseinek köszönhetően, 2020 júniusában legyőztük a Covid járványt – azóta sem volt egyetlenegy Covid-os betegünk sem. Persze erről már hallgat a média!
Majd 2020 októberében a gödöllői idősek otthonából kerestek meg, ahol kitört a Covid járvány, közel 120 fertőzött lakóval. Az intézményi orvost 21 napra karanténba zárták. Most sem akartam elvállalni, a jelentős leterheltségem miatt, így kértem, hogy keressenek valaki mást. Néhány napig próbáltak más orvost találni, de senki sem vállalta. A kollégák féltek, rettegtek.... Így megint nekem kellett ellátni az idős magukra maradt betegeket.
A mai napig kérésre kimegyek a több napig lázas, elesett betegekhez, függetlenül attól, hogy már pozitív PCR Covid tesztjük van. Covid-os betegek ellátása vagy PCR szűrése kapcsán nem hordok maszkot, nem veszek fel kesztyűt – megfertőzni őket jobban már úgysem lehet, sőt az ő maszkjukat is levetetem, hogy lássam az arcukat, amelyből műszeres vizsgálatok nélkül is meg lehet ítélni az állapotuk súlyosságát.
A fentiek miatt, csak mosolyogva olvasom a „hős” szkafanderbe öltözött Covid osztályra akaratuk ellenére kivezényelt kollégák becsmérlő hozzászólásait....
Nem félek a Covid-tól, mert 1 év alatt közel 250 valódi Covid-os beteget (PCR teszttel igazolt) láttam el „védőfelszerelés” nélkül és jól vagyok. Egyszer sem volt semmilyen panaszom, a munkáltatók által kért számtalan PCR tesztem is mindig negatív volt. Miért is? Mert a közel 10-12 órányi orvosi munka ellenére, próbálok egészségesen élni és legalább 10 éve szedem a nagy dózisú D-, C- és multivitaminokat.
Mielőtt még újabb hülyeséget találnának ki az olvasók – nem árulom a vitaminokat, hanem vásárolom, saját magam és a családom részére....
Sötétnek látom a jövőnket....
A hozzászólásokból jól látható, hogy a kritikus kommentek személyeskedőek, agresszívek, főlényesek, fenyegetőek, tele vannak trágár, obszcén kifejezésekkel. Mert félnek.....
Most félnek a maszkot nem viselőktől, majd félni fognak a nem beoltottaktól, kikényszerítve a kormánytól, a beoltatlanok elzárását, később félni fognak a sorozatos Covid oltások mellékhatásaitól.....
Miért is félnek???
Mert féltik a nyomorúságos, mindenkinek kiszolgáltatott, rabszolga-életüket......
Mert elhitték, hogy ez az egy életünk van és nincs tovább.....
Mert elhitték, hogy azért élnek itt a földön, hogy minél több pénzt, anyagi javakat és élvezetet harácsoljanak össze...
Mert már senki nem hisz abban, hogy lelke is van, a fizikai teste mellett.....
Mert már senki sem hisz a lélek örökkévalóságában.....
Mert már senki nem akarja nemes tettekkel elérni a lelki üdvösségét....
Túl kevesen vagyunk és tétlenül nézzük a körülmények fokozódását - a helyzet reménytelen...
Most ismét eszembe jut a fiatal sebész éveim egyik tanulságos esete. 1995-öt írunk. A sebészeti szakrendelésen betegek tucatjait vizsgálva, egyszer csak vakbélkörnyéki tályogra bukkantam. A kb. 40 éves férfi beteget azonnal felvilágosítottam, hogy sürgős életmentő műtétre van szüksége, amelyről ő hallani sem akart. Segítségül hívtam az akkori főnökömet, dr. Juhász Tibor osztályvezető sebész főorvost, aki megpróbálta meggyőzni a beteget a sürgős műtét fontosságáról. Nem sikerült....
Néhány héttel később a mentők hozták az illetőt igen súlyos állapotban, mivel a tályog kiszakadt és a genny elöntötte az egész hasüregét. 24 órán belül diffúz hashártya gyulladásban és vérmérgezésben elhunyt...
Juhász főorvos Úr ekkor azt mondta: „Vadim, jegyezd meg – senkit sem lehet erőszakkal akarata ellenére megmenteni. Mindenki úgy cseszi el az életét, ahogy akarja.....”
Így 25 év után most végre én is megtanulom a fenti bölcsességet...
Nem akarok már senkit sem megmenteni, többé már nem érdekel az egész Covid-ügy.....
Én próbáltam most is segíteni, de nem sikerült, elbuktam, így feladom....
Ígérem, hogy soha semmit sem írok a Facebook-on, ami összefüggésben lenne a Covid-dal.
Kérem, ne írjanak Önök sem nekem semmit a Covid-dal kapcsolatban – én kiszálltam...
Kérem felejtsenek el...
Szomorú vagyok, mert csak tétlenül nézzük a körülmények fokozódását ....
„A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak.”
John Stuart Mill
Üdvözlök mindenkit szép új világunkban....
vidám zenei aláfestéssel...
330Kertész Niki és további 329 ember
35 hozzászólás
176 megosztás
Tetszik
Hozzászólás
Megosztás
Hozzászólások
- Elképesztő munkát végez az emberekért3
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- Őszintén sajnálom. Teljesen elképesztő. Megértem a döntését. De nagyon sajnálom. Bíztam benne, hogy bátorságot merítenek Önből a kollégái.5
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- Nagyon igaz amit leír. Én is tapasztalom az emberek agresszívak. Pedig minden fejben dől el . Én túl estem a betegségen , és otthon . Szedtem a C és D és multivitamint egész ősszel. Voltak tűnetek de én influenzának tudtam be . Nem pánikoltam, sajnos az emberek pánikolnak , és az nagyon rossz. Nagyon sajnálom hogy feladja a doktor úr , nagyon sok ilyen gondolkodású orvosra lenne szükség.11
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- Én meg azt mondom, ne adja fel, tisztelt doktor úr! Tudom, hogy nehéz, nekünk is az. De pont az olyan szakemberek, mint Ön, adnak nekünk, egyszerű halandóknak reményt. Kívánok Önnek jó egészséget és erőt, és kitartást!22
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- Minden tiszteletem önnél!! Nállam meg még sok embernél biztosan nem bukott el!! Kérem hogy ne adja fel,sokunknak szüksége van ilyen orvosra mint ön!!!9
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- Minden tiszteletem doktor úr !4
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- Kérem, ne adja fel! Ha feladjuk, ők nyertek. Tudom, ez nem verseny. De hinni szeretnék a józan észben és abban hogy ha összefogunk, képesek vagyunk változást létrehozni. Nagyon köszönöm, hogy van, hogy bátor, hogy visszaadta a hitem. Minden értelemben. Ne adja fel Doktor Úr!13
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- Kitartást doktor úr! Ne számítson a mocskolódás. Haladjon tovább az Ön által helyesnek vélt úton /amiről én személy szerint is azt gondolom, hogy nagyon is helyes úton jár!/ Áldás!3
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- A Doktor Úr biztosan nem fogja cserbenhagyni a továbbiakban sem a hozzá fordulókat.Ő ,mint aki ennyire az emberek segitsègèt tűzte ki célul.1
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- Őszintén sajnálom. Leirt sorai tanulságosak.Az egészsegügyben minden orvos igy gondolkodna és állna a betegekhez, a betegeknek bizony jó lenne.Ön soha nem fogja feladni és cserben hagyni a betegeit.Ismeretlenül is kívánok minden jót,kitartást és jó egészséget3
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- · Módosítva
- Valéria Dnéha minden orvos így gondolkodna, nagy esélyel nem lenne világjárvány6
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- Minden tiszteletem az Öné!3
- Tetszik
- · Válasz
- · 5 n.
- Tisztelt Vadim,az Ön tudása és őszinte, tényszerű, átlagember - és belőlünk van a legtöbb - számára is megérthető információja szó szerint életeket ment meg!Ön egy remek, becsületes és lelkiismeretes ember, orvos.El tudom képzelni, hogy milyen az, amikor úgy érzi, szélmalom-harcot vív, amikor támadják és zaklatják. Azt is megértem, ha úgy érzi, nem megy tovább.Viszont mi, egyszerű ember-milliók, bármilyen szakirányú képzettség nélkül csak az olyanok segítségére számíthatunk, mint Ön.Kérjük, folytassa a tájékoztatást, a harcot a tudatlanság, a butaság ellen!9
- Tetszik
- · Válasz
- · 5 n.
- Köszönöm, hogy vissza adta a hitemet.... Hogy léteznek még becsületes, tisztességes orvosok.... Akik EMBEREK tudnak maradni
Sok ilyen orvosra lesz szükség az Új Világban!
Köszönöm
6- Tetszik
- · Válasz
- · 5 n.
- Kedves Doktor Úr! Kérem NE ADJA FEL!!! Sokan vagyunk akik úgy gondolkodnak mint Ön! Azon kevés orvosok egyikét látom Önben akik kellenének erre a világra! 47 éves vagyok, hála istennek (és magamnak meg vitaminoknak) nem sokat voltam orvosnál! Sajnos nem sok lelkiismeretes orvos került az utamba! Éljen sokáig , tartson ki sokan fogják még hallgatni, olvasni a szavait!6
- Tetszik
- · Válasz
- · 5 n.
- Kedves doktor úr! Példát mutat a kollégáknak... akik egy része elbujhatna az Ön tisztességes viselkedése kapcsán. Embersegbol jeles!!!7
- Tetszik
- · Válasz
- · 5 n.
- · Módosítva
- Szimpatizalok Onnel, de most nem lehet feladni, ez az emberiseg kihalasat jelentene. Velem is hasonlok tortennek immaron egy eve. Mindenki nem megmentheto a tudatlansag es ignorancia vegett, ok majd uj DNS-el recarnalodnak egy alacsonyabb rezgesu birodalomba. Nekunk ebredteknek ossze kell fognunk, hogy atveszeljuk es ujra epitsuk ezt a felettebb tisztessegtelen helyzetet. Kivanok, erot es kitartast szeretettel.2
- Tetszik
- · Válasz
- · 5 n.
- · Módosítva
- „A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak.”John Stuart Mill4
- Tetszik
- · Válasz
- · 4 n.
- Szégyen ez az ország!1
- Tetszik
- · Válasz
- · 4 n.
- Minden Tiszteletem az Öné!
- Tetszik
- · Válasz
- · 4 n.
- Doktor Úr, vegye fel kérem a kapcsolatot Tamasi doktorékkal! Ők is harcolnak a sok értelmetlenséggel!!2
- Tetszik
- · Válasz
- · 3 n.
- Köszönjük szépen!
- Tetszik
- · Válasz
- · 3 n.
- Sajnos ez egy álprofil1
- Tetszik
- · Válasz
- · 2 n.
- Köszönöm! Énsemszedek semmi gyogyszert
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 n.
- Tanulságos.
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 n.
- Sok ilyen becsületes emberre lenne szükség mint ön doktor úr! Nagyon sajnálom hogy így viselkednek önnel. Minden amit leírt az volt nekem az orvosság. Isten éltesse sokáig, és maradjon ilyen jó ember, mert ebből kevés van!1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 n.
- Minden Tiszteletem az Öné Doktor Úr! Ne adja fel ! Sok ilyen orvosra lenne szüksége a társadalomnak !
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 n.
- Most vajon milyen területre megy ? Számomra nagyon furcsa az u.n."búcsú levele"! Ki ír búcsú levelet? Stb. Bizonyára Lenkei dr-hoz csatlakozik! Én úgy olvasom ki a "búcsú" leveléből,hogy nem találja a helyét!
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 n.
- Minden tiszteletem az öné és teljesen megértem a döntését. Kívánok családjával sok boldogságot és egészséget.
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 n.
- Igen,olvastam en is es nagyon sajnalom. Megint egy normalis,valodi orvos bucsuzott a penzehes agymosott politikusok es egeszsegugyisek meg a media virustol rettego emberek miatt !5
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Igazatok van.2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon sajnálom ami történt Önnel. Nekem mindig mintaértékűek voltak a tanácsai és humánus hozzáállása a betegekhez. A mai napig szedem az Ön által javasolt vitaminokat. Köszönet érte és a hippokrateszi hozzáállásért.2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Anna SarlósElnézést érdeklődnèk a Doktor Úr által javasolt vitaminokról,szívesen venném,ha közölné.En csak -sajnos-tegnap találtam az oldalra és olvastam a Covid rá vonatkozó tanácsait,de csak a D vitamint találtam.Szuksegunk volna a segítségére,a férjemmel vagyunk itthon " covidban " köszönöm a segítséget1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Jobbulàst.
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- Sajnálom kedves kolléga,így kevesebben lettünk,akik még valamilyen formában mernek másképpen is látni a "valóságot".Kérdéseket feltenni mindig kell és az azokra adott érdemi válaszok viszik előbbre a gyógyítást.Isten áldja meg!7
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon sajnálom, nem teheti ezt meg. Szükségünk van rá. Nem hagyhat magunkra. Minden javaslatát követtem, és a családom is. Nem is vagyunk betegek. Egy őszinte mély érzésű igaz orvos.3
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Elérkezett az idő az imára.
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- Mi JÓK, NEM MARADUNK TÉTLEN
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- hivatásától nem köszönt el. csak nem fogja tanácsait nagy nyilvánosság elé tárni, mert a saját kollégái "lesárkányfüvezték" és sarlatánozták. Úgy hogy halvány fingjuk nem volt milyen előélete van már... gondolom megfenyegették az igazán korrekt Orvosi Kamara részéről is, hogy bevonják az engedélyét... márpedig ő orvos, és ebből tud megélni. Van családja is úgy látom, ezt (az ekzisztenciáját) a továbbiakban nem teheti kockára.Gondolom privátban lehet azért kérdezni tőle, persze ő is csak ember, és ha napi ezer levelet kap arra nem képes válaszolni. (Aki nem értené: az nézze meg a vicces "Minden6tó" című filmet és jól figyeljen arra a részre, amikor az e-mailekre válaszol "az Isten").18
- Tetszik
- · 1 h.
- Ilyen szinten tart a jelen emberiség! Ezen kell változtatnia, különben a Földanya fogja azt megtenni helyettünk! Tudatosulás hiánya... Ennyire nyílt fórumon még nem áll készen az emberiség nagyobbik hányada az önzetlen segítség felismerésére, szerintem. A szabad energia hozzáférése is ezért van még blokkolva, mert nem biztos, hogy a jó ötletek segítésére használná az emberiség. Sokan hálásan köszönjük az Önzetlen segítségét Kedves Doktor Úr, és szerintem legalább lélekben sokan támogatjuk! Namaste!10
- Tetszik
- · 1 h.
- Kedves Doktor Úr!Köszönöm a biztató szavait, amit mindig érdeklődéssel figyeltem. Borzasztóan sajnálom, hogy olyan világban élünk, ahol a TUDÁS nem számít, a butákat nem lehet gondolkodásra bírni. A helyzet nagyon elkeserítő. Könnyebb az embereknek félni, rettegni, mint gondolkodni.Vigyázzon magára!10
- Tetszik
- · 1 h.
- Elkeserítő tényleg ami itt megy!3
- Tetszik
- · 1 h.
- Köszönet,Hála,a nagyszerű munkájáért ,és az igaz őszinte emberségért
Isten Áldása kísérje a jövőben is
21- Tetszik
- · 1 h.
- Isten áldja doktor úr!Igen, tudom, C s D vitamin, szedi a család tavaj óta.
- Tetszik
- · 6 n.
- Nagyon sajnálom. Pedig egyre több kellene belőle, nem kevesebb...15
- Tetszik
- · 1 h.
- Tiszteletem és sok szépet, DOKTOR ÚR!Andreas4
- Tetszik
- · 1 h.
- C és D vitamin5
- Tetszik
- · 1 h.
- Erdőkertesen lakunk, a háziorvosunk (Dr. Kiss Csaba) is oltásellenes. Sajnos nagyon sok támadás éri, de remélem, hogy kitart. Sokan egyetértünk vele, de borzasztó, mit kap azért, mert nem hajlandó kísérletezni az embereken42
- Tetszik
- · 1 h.
- · Módosítva
- Katalin Tóthakkor ebben a témában nem egyezik a véleményünk. További vita nélkül
- Szoval a gonosz az ert gyözedelmeskedik mert a jok tetlenek maradnak.nagyon jo gondolat . igy igaz. Ere nem is gondoltam nagyon jo.3
- Tetszik
- · 1 h.
- Szegény baba nem kap elég oxigent az agya. Jó katonaja lesz a háttérhatalomnak
- Tetszik
- · 1 h.
- · Módosítva
- Maria BukszegiA baba, ugye? Szegény gyerek...
- Tetszik
- · 1 h.
- Andrea Gerákigen koszonom javitottamA doktor urat Nagyon sajnálom de még jobban azokat az embereket akiket eddig ellátott .Már megint sikerült a csőcseléknek megfélemlíteni azt aki értünk dolgozott siralmas.Mikor lesz a magyar emberből gondolkodó lény?1
- Tetszik
- · 1 h.
- Doktor úr mindig örömmel olvastam felvilágosító munkáját, higgye el sokan vagyunk akik önt és az önök önhöz hasonló EMBEREKET nagyra értékeljük. Bízom abban, hogy a mindenható segít, kilábalni ebből a gyilkos helyzetből. Persze mindannyiunknak oda kell tenni magát ha itt az idő. A Magyarok Isten áldja meg eddigi tevékenységét és bízom abban, hogy ezután sem tesz másképp sokan vagyunk sokfélék, ne azt nézze aki trágárkodik Önnel, hanem azt akik áldják tevékenységét. A Magyarok Istene áldja meg Önt és a szeretteit.2
- Tetszik
- · 1 h.
- A videó - félelmetes....Doktor Úr! Sajnos-Hál' Istennek nem tudjuk, és nem akarjuk Önt elfelejteni. Köszönet a tanácsokért. Köszönet a munkájáért.1
- Tetszik
- · 1 h.
- Minden szavával egyetértek a doktor úrnak. Sajnálom hogy feladja de megértem. Sajnos az emberek annyira rettegnek a haláltól hogy barmire képesek de mit ér az ilyen élet. A gyógyszeripar hatalma óriási. A gyerekekre kényszerített maszk pedig kínzás.1
- Tetszik
- · 1 h.
- · Módosítva
- Szerintem segítsük Dobos Vadim Doktor Urat azzal, hogy a sok bébimaszkos búcsúlevelet tartalmazó hozzászólásokban sajnos nem leírták, hanem kiválasztották (lehet, hogy Ő maga) a Doktor Úr nevét (lásd kékkel írott név!), ezzel megjelent az Ő személyes oldalán is minden ilyen bejegyzés! Előre is köszönöm!2
- Tetszik
- · 1 h.
- 1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon, nagyon sajnàlom... végre valaki nem megfélemlíteni akart bennünket...3
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon sajnàlom....Köszönöm szépen az eddigi tàmogató útmutatàsokat.Sok szeretettel kívánok kitartàst ebben a nehéz, bizonytalan helyzetben.Nehéz szavakat talàlni ,a hihetetlen jószàndékú emberségéhez, őszinteségéhez, védelmező tanàcsait bàtorsàggal felvàllalni tudó emberségéhez.Azt gondolom akkor sem szabadna bàntani senkinek Önt,ha nem értenek az útjàval egyet, hiszen a gondolkodó ember szavai viszik előre a vilàgot.Sok szeretettel kívánok békét,megnyugvàst,hogy elhintette a környezetben a gondolkodàsra való képességet.Tisztelettel üdvözlöm!9
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Sajnálom , de megértem. Érdekes módon a magfélemlítettekben nem merül fel, hogy talán értük való aggódás vezet embereket , mindegyike személyes sértésként, élete ellen való merényletként fogja fel az óvó szavakat.5
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Őszintén sajnálom, hogy idáig jutottunk!2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Köszönöm! Éppen a lélek halhatatlansága ad alapot arra, hogy MI összefogjunk, és mindenki a maga kis életében tegye a Lélek dolgait.3
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Végtelenül sajnálom, hogy ideáig jutottunk!2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Tisztelt Doktor Úr! Az eddigi írásait is nagyon köszönöm! Nekünk -laikusoknak- is feladatunk az információ továbbítása. A gondolatok nem vesznek el, tehát nagyon hasznos volt amit eddig közölt velünk!Munkájához sok erőt és jó egészséget kívánok!8
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- C vitaminnal a covid ellen? Megint egy fehérköpenyes népámító. Lehet, hogy a vitaminbizniszből jól meg lehet élni...9
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
15 válasz elrejtése- Tamás Kovács.Elgurult a gyógyszered???????????6
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Tamás Kovácsneked vagy az astra seneca-s (jelentése: azaz csillagokat ölni!) oltás ment az agyadra, vagy a koko! Nomen est omen! Amúgy milyen pl. megélni a gyógyszerkonferencia résztvevőinek pénzéből??? Lásd pl. a soproni konferenciáról átbuszoztatott emberek a Lovagi vackok Sümegen színjátékra!2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Mert mivel lehet védekezni a "covidod" ellen? Mesélj!A vírusos betegség alatt is ez a leghangsúlyosabb "kezelés".C, D3+K2 és sok folyadék, illetve egyéb táplálékkiegészítők.A háziorvos sem tud többet vagy jobbat javasolni.Egyetlen gyógyszertári készítmény a lázcsillapító, ami szóba jöhet.A prevenció ennél még összetettebb!5
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- C-vitamin, D-vitamin, cink - Ütős hármas lehet a Covid-19 megelőzésére és kezeléséreWEBBETEG.HUC-vitamin, D-vitamin, cink - Ütős hármas lehet a Covid-19 megelőzésére és kezelésére5
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- 4 éve fogyasztom ezt a kombót, azóta nem voltam megfázva és elmúlt az allergiás súlyos szénanáthám teljesen. Hát ha hülyeség, akkor is folytatom, mert azóta sokkal jobban vagyok.5
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- Igen, a c,d,cink kombó működik és kvázi ingyen van! Aki nem hiszi, járjon utána! 7! éve nem voltunk betegek...2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Tamás Kovácsülj le fiam, 1-es!!!
- Tetszik
- · Válasz
- · 4 n.
- Tamás KovácsSzerintem menj el a Cili nénihez hogy simogassa meg az agyhiányos fejedet1
- Tetszik
- · Válasz
- · 3 n.
- Ti lesztek a csak nagyon lassan elérhető nyájimmunitás potyautasai... Kell még valamit mondanomEdit Baranyai?
- Tetszik
- · Válasz
- · 3 n.
- Hernádi Pétermit értünk prevenció alatt?
- Tetszik
- · Válasz
- · 3 n.
- Tetszik
- · Válasz
- · 3 n.
- Szadán nem kell tartani az oltás beadásától. Legalább is ott helyben nem!
- Tetszik
- · Válasz
- · 3 n.
- · Módosítva
- Tamás Kovács"K" vitaminnal pedig a Kovid ellen??? Kezdem nem érteni...
- Tetszik
- · Válasz
- · 3 n.
Elérhető - IGEN! MINDEN LÉLEK AZT AZ UTAT JÁRJA, AMIT KISZABOTT MAGÁNAK, MIELŐTT LEJÖTT A FÖLDRE! SENKIN NEM LEHET SEGÍTENI, HA Ő NEM FOGADJA EL ÉS NEM HISZ. AKARATA ELLENÉRE NEM LEHET SENKIN SEGÍTENI, MERT MAGUNKRA VONJUK A BAJT! HÁLA! ÁLDÁS A MINDENSÉGRE!
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Csak az a baj, hogy ilyen emberből kevés van. Csak gratulálni tudok őnnek a jozan hozzáállásáért. Minden elismerésem az öné.2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- BÁRMI TÖRTÉNIK, MÉREGTELENÍTSETEK! TAVASSZAL ŐSSZEL, MERT A HALÁL A BÉLBEN LAKOZIK! JAVÍTSÁTOK AZ IMMUNRENDSZERETEKET ASZKORBINSAVAS VÍZZEL! HÁLA! ÁLDÁS!2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Tisztelt Doktor Úr! Megértem, hogy belefáradt, de kérem gondoljon arra, ha egy kutya amin épp segíteni próbál megharapja, az csupán azért van, mert az ő értelmi szintje csak erre elég. Ha valaki értelmes, tényeken alapuló beszélgetés helyett csak gyűlölettől eltozult arccal fröcsköli önre a rosszindulatát, nos az olyan buta, hogy csak ennyi tellik tőle. Ês ez attól független, hogy az illetőnek hány és milyen diplomája van.
Köszönöm az eddigi munkásságát és köszönöm, hogy ezután is mindent meg fog tenni a betegeiért akik bíznak önben. Mert ön EMBER, nem csak doktor. Isten áldása kísérje továbbra is.
4- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- A gonosz diadalához csak annyi kell,hogy a jók tétlenek maradjanank”Nyílt levél egy becsületes magyar orvosnak,ismeretlenül is együttérzéssel és tisztelettel!Ezzel a fájdalmas ,ám nagyon is igaz és aktuális JS Mill idézettel köszönt el A „NYILVÁNOSSÁGTÓL” Dobos Vadim , az általam leginkább becsült tíz magyar orvos egyike, akit – sajnos –személyesen nem ismerek, aki ennek okán –megint csak sajnos – nem lehet a barátom-, de ez cseppet sem gyengíti azt az érzésemet, hogy valódi gondolat azonosságot érezzek vele, s valódi veszteségként ,mindannyiunk veszteségeként éljem meg, hogy nem írja meg továbbiakban véleményét,tapasztalatait és tanácsait annak a néhány ezer- vagy tízezer- olvasójának, akik minden mondatát örömmel olvasták! Azért volt népszerű amit írt ,mert őszinte volt, nyilt , segítőkész és nyitott minden új gondolatra, tudásra és tapasztalatra – bárkitől is származzon az - , ami közelebb vihette ahhoz, hogy jó pásztora lehessen szadai betegeinek s eddig azoknak is akik nek volt hozzá szerencséjük ,hogy olvashatták azt ,amit véleményéből megosztott ebben a megőrült világban! Őszintén akkor amikor a hazugséág nem csak divat lett ,hanem a politika és média napi gyakorlata is!Fenyegették, ócsárolták, gyalázták: ostoba idegenek, aljas „ egykönyvű kollégák”, „ felkent ítészei a hivatásának” ,szánalmas mezei tudatlanok, önkéntes kritikusok és megbízott szarháziak! A vélemény persze szabad mindenkinek,mindenkor! Ám ha tudatlanok ostobán sértegetnek valakit, mert meg sem értik , végére járni állításainak meg lusták ,alkalmatlanok , a kritikus elemzés minimális követelményeit és etikáját meg ugyan honnan is ismernék; nos azoknak persze megbocsáthatjuk tudatlanságát, ha erkölcstelenségét, prosztóságát, trágár mondatait, értelmetlen és értelmezhetetlen fenyegetőzését nem is! De akik azért koptátták egyetemek padjait, vagy tanulással töltötték életük nagyobbik felét, esetleg a tudományosságban tengetik ma is napjaikat, azoktól elvárható lenne némi távolság tartás és tisztelet még akkor is, ha nem értenek egyet valamivel! Ha másért nem ,akkor azért ,mert minden logikus gondolkodásra képes ember –iskolázatlanul , csak a józan paraszti ész birtokában – belátja é be kell hogy lássa ,hogy a tudományban nincsenek kőtáblába vésett igazságok, senkinek nincs „ bölcsek köve” a zsebében, s hogy minden tudást és állítást felül ír a jövő!Aki ezt elvitatja az lemond a fejlődésről, az új tapasztalatok lényegéről, a találmányokról, a kutatások eredményeiről és semmit,de semmit nem ért abból, hogy hogyan fejlődnek az emberi ismeretek évezredek óta! Velük most megosztom ingyen és indulatok nélkül, nem lekezelően és kioktatóan! Minden tudás és tapasztalat az előzőekre, a korábbi tudásra és tapasztalatokra épül!!! Minden korábbit felülír egy jobb,igazabb, bizonyíthatóbb gondolat ,tudás, pláne ha megismételhető bizonyítható bármely kísérlet vagy állítás! És hiába látszott őrültségnek, hogy Atlasz gömböt cipel a vállán nem lapos Földet, vagy hogy „epur si move- szóval, hogy mégis mozog aza bizonyos Föld”, vagy az,hogy igenis lehet drót nélkül jeleket küldeni a szomszédba,meg a világ másik felére, meg az univerzumba!Pedig ezért Marconit az olasz akadémia tagjai bolondok házába akarták zárni! S Albert Einstein igazságait is vitathatja Bohr, vagy Max Planc mert a kvantum fizika kétségbe vonja bizonyos állításait korunk legnagyobb gondolkodójának is! Sőt egy szép napon jön majd egy fiatalember aki nem törődik a tekintéllyel, meg az akadémikus igazságokkal és új elmélettel áll elő! Először őrültnek nézik, aztán elbizonytalanodnak, végül , hogy elismerik! Bár ehhez az utóbbihoz néha ki kell halni egy tudós generációnak,akik ragaszkodnak a múlt igazságaihoz, már csak az íróasztaluk,meg a megszerzett tekintélyük miatt is! Nem is ragoznám ezt tovább, mert aki ennyiből sem érti meg ,hogy az új miként épül be a tudományba ,meg az ,…az valószínüleg nem is akarja megérteni, mert könnyebb elhinni,hogy neki az iskolában az örök igazságot tanították, s az új nem is létezhet! Őket pedig akkor hagyjuk meg boldog tudatlanságukban ! Ők is isten gyermekei,csak ne gyalázzák azokat akiket nem értenek!
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- Az ostobaság ellen mindig nagyon nehéz volt küzdeni! Ez semmit nem változott Galilei, Kepler, Semmelweis és ezernyi üldözött, meg nem értett vagy éppen máglyára küldött zseni kora óta! De hiszem,tudom, hogy mégis ki kell mondani az igazságot –vagy amit annak gondolunk,mert azt igazolják tapasztalataink-, akkor is ha ellenzik, ha tiltják, ha ellehetetlenítenek is miatta!” Azért mert egy hülyeséghez milliók ragaszkodnak, attól az még nem szűnik meg hülyeség lenni”! Remélem A.France megbocsát azért,hogy pongyolán fordítom örök igazságát! AZ áll a fejlődés útjában aki az új lehetőségét is tagadja!Őket kellene lakat alatt tartani, nem azokat ellehetetleníteni aki meg merik fogalmazni eltérő véleményüket! Én arra próbálom rávezetni a tanítványaimat, hogy merjenek kételkedni, hogy akarjanak új dolgokat megfogalmazni , s mindennek járjanak utána! Kételkedjenek, keressenek a meglévőnél rövidebb utakat, jobb megoldásokat, „igazolhatóbb ,működtethetőbb,gazdaságosabb, gyorsabb, …stb. igazságokat,megoldásokat mindenre, mert abból lesz a JÖVŐ tudása,technikája,tudománya ! Vagy nem ezt kellene tanítanom,hanem azt ,hogy minden úgy igaz ahogy száz éve tanították, s ez így is marad!Tisztelt gyalázkodó, ,fenyegetőző, tudásuk, diploma hegyeik tekintélye mögé bújó kritikusai Dr. Dobos Vadimnak,- akit éppen most kényszerítenek hallgatásra, csak mert más a véleménye, s azt meg is meri fogalmazni, mert tudja hogy „ vétkesek közt cinkos aki néma, atyjafiáért számot ad a testvér” – akiből sok kellene még, mert volna igény gondolkodó, bátor, őszinte; betegei érdekeit mindennél előbbre helyező ,hippokratesi esküjét soha el nem felejtő orvosra, addig is, amíg a tekintélyelvű, pökhendik s hátszelüket adó hatalom kufárok ideje le nem jár!Bízom benne ,hogy nem hallgathatják el azokat, akik meg merik fogalmazni őszinte véleményüket, még ha az nem is a hivatalos álláspont!Azt minden kritikus tudja – vagy kellene, hogy tudja, ha nem vak és süket -,hogy mindenkor az immunrendszerünk képes csak megvédeni bennünket mindentől! S az orvos ebben csak segítségére lehet ennek a velünk született ,reprodukálhatatlanul tökéletesen hangolt Isteni adománynak , komplexitásában is utánozhatatlan védelmi rendszerünknek ! De ha tetszik, akkor hívják spontán evolúciós vagy célirányosra hangolt evolúciós csodánknak ,ha valaki jobban szereti a materialisztikus magyarázatokat. Ha szerencséje van az orvosnak, és elég információja és bátorsága, hogy segítőkészen bele merjen piszkálni sokszor meg sem értett folyamataiba az emberi sejtek és szervek- vegyi,energetikai,biofizikai, kvantumechanikai etc.- folyamataiba,kkor lesz gyógyulás, ha nem akkor katasztrófa!Kedves Vadim! Remélem tudja, hogy nincs egedül ! Attól félnek a gyalázkodók, hogy nagyon is népszerű lett! Amíg nem ért túl az üzenete a falu határán addig nem számított mit mond! Mert nem volt súlya! Amikor sokan adták tovább az üzenetét, akkor lett ellenség! Nem akarunk mi sem mártírojai lenni az igazságnak, de hiszem ,hogy az idő minket fog igazolni! Annál az egyszerű oknál fogva, hogy : NEKÜNK VAN IGAZUNK! S ha nem lenne, akkor sem a fejünket kellene víz alá nyomni,hanem érvekkel igazolni,hogy az ő állításuk a helyes! De mint tudjuk ,az sokkal időigényesebb, mint szórni a mocskot csak mert másként hiszik!Legyen szép napja , és bocsássa meg a tudatlanoknak, mert „nem tudják mit cselekszenek”!F.Tóth PéterAki- bízik benne,hogy mások is úgy gondolják, hogy - nem teljesen tudatlan,szabad szellemű, igazság párti,gazság ellenes, nem mazochista ,hitben élő, ,nem” egykönyvű „, de önnel egyet- és sorsközösséget érző Isten tanítója !/ Csak azért írom ezeket, mert nekem van nevem és arcom és egyiket sem akarom elrejteni,mert nem kívánok semmi mögé elbújni a véleményemmel! És másoknak,- a gyalázkodóknak is- ezt tanácsolom! Meg azt, hogy olvassák és osszák , terjesszék az igazságot,mer az tesz szabaddá ,nem a póráz, a lánc, meg az irányított vélemény!!!Két részletben tudtam csak elmondani...,bocs a terjedelemért
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- Kérését tiszteletben tartva nem írok semmit a coviddal kapcsolatban. De elfelejteni nem fogom, azt ne kérje!Minden jótkívánok, tisztelettel!
- Tetszik
- · Válasz
- · 4 n.
- Kérem ne !! Nagy szükségünk van az Önhöz hasonlóan gondolkodókra!!!28
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Sajnálom doktor úr! Kérem, ne adja fel!12
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Doki, ne már! Nem túl sokan vagyunk, akik rálátással és józan paraszti ésszel tudnak segíteni... Én nagyon sajnálom, megértem, de szomorú vagyok...10
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Az ilyen lelkiismeretes orvos kevés van ne adja fel14
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Megértem Önt, és nagyon sajnàlom, hogy így kellett döntenie! Tovàbbra is figyelemmel kísérem az oldalàt, mert nagyon hasznos informàciókat kaptunk! Köszönjük szépen!10
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nem buktál el! Köszönöm az eddigi információkat14
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Doktor veled vagy nèlküled,de mi fogunk győzni. Aki kiszáll az is elbukott.. több millióan vagyunk,akiket sosem fognak beoltani semmilyen oltással. Pár lökött fenyegető meg ki a szart èrdekel? Pont ez a cèljuk,hogy kiszálljon pár ember... Nem kell fela…Továbbiak33
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Minden jót, doktor úr, és köszönjük az eddigieket!3
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon sajnálom Kedves Dr., de megértés.3
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Doktor Úr. Nagyon szomorú a döntése, mert sok ilyen emberre lenne szükség és egyre jobban.....7
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Ne hagyjon el minket kérem!!! Mi is sokan kitartunk, csak mi csendesebbek vagyunk, szükségünk van Önre is!! Nehéz út, de annál nemesebb!!!23
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Piroska Bertalanffyna pont ez a baj, hogy csöndben vagytok háború idején!!!1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Kedves Vadim Ha a legelkötelezettebb igaz emberek feladják, akkor nem csak baj van, hanem baj lesz. A tömeg sodródik, hiszen állandó nyomás préseli a médiából. Vannak jó alternatív megoldások. Kérlek Hívj privátban.17
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Győző Tamás Vasziljevicsaz emberiség 99% a , 100 as tudatszint alatt van, mély sötétségben, akik nem tesznek saját maguk fejlődéséért, őket nem másnak kell megmeneteni6
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Vadnay Noémisajnos teljes mértékben egyet értek, a tudatszintek nagyon különbözőek, és aki alacsonyabb szinten van az a leghangosabb és próbálja lehúzni a fényesebbet1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Neeee...3
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon sajnálom Doktor Úr de megértem! Köszönet minden posztjáért!4
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Teljesen egyetértek doki!!! nem tudjuk más életét megmenteni ha süket a fül és vak a szem! Ne keseredj el! lesz itt még szép világ csak a pár mag erősen kell továbbra is higgyen!!!!! VALAKINEK még egyszer el kell számolnia azzal ami itt folyik......fájdalmas lesz, Isten áldása az egész családra!!!7
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Sokan vagyunk, akik felnézünk Önre, mert végre egy orvos, aki ki mer állni az emberekért! Most nagy szükség van az Önhöz hasonlókra!!! Fel kell nyitni az emberek szemét!17
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Àldàs Önre! Én is kiakartam innen lépni. Facebook. Még mindíg itt vagyok. Nekem nincs titulusom. Józan eszem. Arra gondoltam,ha màr egy emberen segít a vélemény,felébred megérte. Ahogy dönt úgy a jó.7
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Megértem és nagyon sajnálom! Nagyon sajnálom,hogy az orvosok közt kevés van aki ilyen tisztán és segítő szándékkal áll ehhez a helyzethez mint Ön. Köszönöm az eddigi segítséget ,útmutatásait! Több ilyen őszinte orvosra lenne szükségünk!7
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Kérem, ne tegye.4
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon köszönöm az őszinteségét!2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Sajnálom!Őrúlt világ ez!6
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon szépen köszönöm minden tanácsát. Nagyon sajnálom, hogy elköszön azoktól is akik felnéznek Önre.10
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon sajnálom!
Az emberi butaság határtalan!!! Köszönjük az eddigi hasznos információkat!
5- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon sajnálom, hogy ilyen sok inzultusnak volt-van kitéve csak azért, mert segíteni akar.6
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Kedves Doktor Úr! Kérem ne engedje el a kezünket. Én csak tegnap találtam rá Önre a Facebook-on!!! Kint élek Amerikában és látom és érzem, hogy itt a helyzet napról napra kezd könnyebbé válni. Ami Európában és Magyarországon történik innen nézve egyszerűen érthetetlen és mélységesen elitelendo. Háború van és harcban állunk a hazugság dömpinggel. Sokan belefaradtunk mar ebbe az egész hisztériaba és felrevezetesbe. Nem szabad hagyni magunkat pont most kell egymás kezét megfogni. Rengeteget amerikai orvos is pont úgy gondolkodik és hangot ad a véleményének mint Ön! Kérem maradjon29
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Angela Erdeihálásan köszönöm a hozzászólást!1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Draga Doktor UrNekunk, gondolkodóknak segitettNagyon koszonjuk es megértjük! Segiteni csak annak lehet, aki maga is akarja a változást!Személy szerint tovabbra is olvasni fogom a posztjait, nekem nagyon sok hasznos információt adottMinden jot kivanok Önnek, egy igaz embernek es kedves Csaladjanak8
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Továbbra is minden tiszteletem az Öné! Nagyon sajnálatos és szomorú!3
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Az egészség megőrzéséről továbbra is írhat, a COVID említése nélkül akár. Hisz kórokozó van millió, az egyetlen ami megvéd, pedig az egészség.18
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Kérem ne adja fel7
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Azért én nem adnám még fel.
Mindenki fárad, de a jó mindig győzedelmeskedik
10- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- Nem kell feladni!!!Sok a rászoruló, a tehetetlen, kiszolgáltatott gyerek, felnőtt, idős....71 évesen haragítottam magamra a szeretteimet, megkezdődött múlt héten a "fogyás"!Meg sem merik mondani, mekkora harcot vívnak a vakcínákért, úgy válogatnak, mint a cukrászdában. Bár, ott sem tudják, mi van a színes cukormáz alatt!Bele sem gondolnak, miért kell katonai és rendőri felügyelet, miért kell 10 oldalas titoktartási nyilatkozat???Én nem adom fel! Úgy döntöttem, hogy orvosi segítség nélkül is meglehet halni! Majd!23
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Teljes mértékben megértem Önt, és nagyon sajnálom,hogy ilyen döntésre kényszerült,DE Kérem ne tegye!ne hagyja magukra azokat akik ugyan úgy gondolkodnak mint Ön! szükségünk van Önre, és a hasonlóan normálisan gondolkodó orvosokra akik az embert nem egy db húscafatnak tekintik,hanem valóban segítenek és emberként néznek rájuk! Kérem ne zárkózzon el azok elől akik bíztak és bíznak Önben!17
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- Sajnálom Doktor Úr!!! Sajnos már megosztani nem lehet...
imádom az őszinteségét, bátorságát, realitását így ismeretlenül is!!!!!
3- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Ne adja fel doki! Ön nagyszerű ember- ma nagyszükség van Önŕe!7
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Mást nem is lehet itt tenni ezzel.Küldöm Önnek,mert Önek is szól, egyik ma olvasott ige. 2 Timóteus 3:1-5. Olvassa el mindenki.1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Lonci Farkas2 Timóteushoz 3:1-5Hungarian Károli3 Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idõk állanak be.…Továbbiak2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Laszlo Nemes
köszönöm,hogy beírta.Így vilagos,lehet egyből olvasni.
1- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Lonci Farkasszivesen
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
Elérhető - Szomorúan olvasom sorait!Nagyon sajnálom!Vigyázzon magára!1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Ha nekem 10 perc alatt ennyien írnának,csak azèrt sem adnám fel !!! Írjon mindenki privátban a doktornak erőt ès kitartást kívánva!!! SOSEM ADJUK FEL !!!12
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Döbbenet, igaznak erzem!1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Maradj velünk ! Az igazat képviseled! Nem teheted meg, hogy minket gyengítessz!6
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Kata SzappanosSajnos a legtöbbet, legjobbat tévőket éri a legtöbb nemtelen támadás. Búcsúzóul még megosztott velünk néhány felbecsülhetetlenül fontos információt. Becsüljük meg.5
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Igaz! Becsülöm is! Bárhogy dönt! ( De nagyon halványan azért leírom ide még, de tényleg csak halványan, hogy ez olyan, mintha az SM beteg anyámat az utólsó hónapra betettem volna az elfekvőbe. Vannak dolgok amit kötelesseg végigvinni. )1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Reményi SándorDe nem bukott el!!!!!2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Kata SzappanosNem. És ki tudja, mi lett volna, ha nem így dönt.
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
Elérhető - Sajnálom. Manapság nagyobb szükségünk van az ilyen gyógyítókra, mint a falat kenyérre. A társadalom és benne az emberek nagy része beteg és erről vagy nem is tud, vagy természetesnek veszi.Remélem, "túllép e mai kocsmán" és megleli a lelki békéjét!Minden jót!10
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Még valami. Egy másik posztnál írtam, ide is bemásolom:Semmelweis esete óta - ti. kinevették, kiközösítették, bolondok házába záratták és agyonverették - nem sok minden változott az orvosok önhittsége, rátartisága, gőgje és a másként gondolkodók lenézése terén. Tisztelet a kivételnek.A tudomány nem állandó és megkérdőjelezhetetlen. Nem kijelentések és axiómák gyűjteménye. A valódi tudomány párbeszédet folytat és folyton kételkedik. A valódi tudomány nem a finanszírozó érdekeit képviseli. Idézném egy amerikai doki szavait:"Science has become a religion today. Scientists in the field of statins, vaccinations, cholesterol, evolution, chemo, etc. utilize studies to support their claims but disregard the ones that invalid their beliefs. This is not science. Science is the analysis of ALL the data we have. If a piece of data does not fit the hypothesis, we change the hypothesis, not the other way around. Yes, science has become a religion."9
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Drága Dr. ÚR! Ne legyen, szomorú és ne legyen tétlen! Harcoljon, harcoljunk együtt!
Nekünk kell győznünk!
7- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Édes istenem!Nem tudom,hogy sírjak vagy felrobbanjak!Üvölteni tudnék!!!Hát elérték amit akartak az emberségüket elvesztett "kedves kollégák"!!!Gondolom ma boldogan pezsgőt bontanak örömükben!!Teljesen megértem a Dr úr döntését!!Egyedül nem mehet szembe a farkas csordával!!Hosszú egészséges életet kívánok Dr.úr,és minden szépet és jót!!Emberségből jeles!A nevét nem fogjuk elfeledni soha!11
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon szomorú, mikor végre talál az ember néhány igaz, becsületes orvost akibe megbízna, és lám...ellehetetlenítik azok akik teszik amit a saját jólétük és érdekük kíván. Persze ők is orvosok, méghozzá a hatalom kedveltjei.Tényleg nagyon sajnálom DOKTOR ÚR, hogy kiszáll, de megértem, mert mindenkinek csak egy élete van.9
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Az ilyen emberektől jobb a világ. Sokunknak pedig az utolsó remény, hogy megmarad még a józan ész.10
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Soha nem bukott el! És minden erőfeszítésért köszönet! Süket füleknek felesleges magyarázni... ismeretlenül is köszönök mindent!8
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Ne adja fel kérem Dr úr
,legalább ön ne hagyja a gonoszt győzni
8- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Szomorúan veszem tudomásul
Mást nem tehetek, mint megköszönni eddigi áldozatos munkáját, és
minden jótkívánni a továbbiakhoz.5- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Mi csak a kommenteket láttuk, de azok is borzasztóak voltak....nem csodálom, hogy így döntött, még ha nem is örülök neki.2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Sajnálom
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Sajnálom!!!
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Vadim Doboskedves Doktor Úr! Nagyon sajnálnám ha ez történne! Szerintem nagy szükség van Önre! Esetleg egy zárt csoporton nem gondolkodott el? A hozzászólásokból úgy látom, hogy sokan lennénk akik követnénk Önt!25
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Szerintem Ön igaz ember! Ne adja fel!!!! A hamisakat akarják tolni, nekünk meg az nem kell!8
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Mi hiszünk Önben , kérem folytassa lelkiismeretes munkáját10
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon sajnálom hogy így döntött,kevés ilyen nagyszerű orvos van,mint Ön!..2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Igen,sajnos alacsony a kerìtés!Megértem,ha bántja,hogy sokan negatìv töltettel állnak a postjaihoz,de kérem azokat nézze inkább,akik követik Önt,vagyunk páran!Nyilván,aki darázsfészekbe nyùl,òhatatlanul megcsìphetik a méhek,és Ön abba nyùlt a megfogalmazott álláspontjával,de kérdém én,na és?Szelektáljon!Nem lehet mindenkinek megfelelni,-és nem is kell-,még kevésbé kényes téma esetén sem!Természetesen Ön tudja mennyit bìr,akar elviselni,de tudnia kell,hogy sokan számitanak a hozzáértésére!Ha Ön is kivonul,ki marad nekik?17
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Draga Dr Ur Maradjon az akinek lennie kell. Nemes feladat segiteni tudom ertem mirol ir De biztos hogy jo lessz igy ? Nem veletlen kapta ezt a feladatot ez eleteben Nagyon sajnalom de megertem donteset on tudja En egy egyszeru no vagyok spiritualis es nem erdekel ki mit mond rolam ha ugy erzem kell segiteni megteszem Nagyon szepen koszonom tanultam ontol sokat Tovabbi jo egeszseget kivanok onnek3
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon szomorú vagyok, sírni tudnék!3
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Kedves Doktor Úr! Szerintem nagy szükség van önre! Ne adja fel sokan lennénk ön mellett. Nem szabad fel adni.5
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Kedves Dr Úr ne adja fel kérem7
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Doktor Úr, kérem, hozzon létre egy zárt csoportot. Sokan vagyunk, akik Ön mellett állunk és szükségünk van hasznos tanácsaira. Ne adja fel23
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Ildikó Vörösígy igaz.1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Legyen egy zárt csoport, azoknak akik hisznek a Doktor úrban és az áldozatos munkáját felbecsülhetetlennek tartják. Szükség van Önre!6
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
További 6 válasz megtekintése - Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyra tartom Önt, és tisztelem mindazért, hogy ki mert állni, hogy meg merte tenni, de megértem: Jézus is mindig megkérdezte: "akarsz-e meggyógyulni?" ám kényszerítve senkit sem lehet meggyógyítani, még neki sem. Nagyon sok az agymosott ember, még ők támadják a lelkiismeretes orvosokat. Szégyen, ami a világban ma folyik! Az ostobák diktálnak, s a rátermetteket félreállítják. Szégyen az ész, a jó képesség, a szépség, helyette buzik, oda nem valók irányítanak , diktálnak divatot "betegséget", és mindent.8
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- En mindenesetre leirtam. Nekem segitett. Köszönöm.
Minden jot Onnek!
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Maradj velünk, ne ad fel, szükségük van az ilyen gyógyítókra.Én megfogadtam tanácsodat,a C-D vitamin nagyon hatásos, és hálásan köszönöm, a betegség elkerűl.6
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Hálás vagyok a sok bátoritásért hasznos tanácsokért ,ne foglalkozzon a sok lehúzós emberekkel ,köszönöm ,hogy sok emberben tartotta a lelket ,bárcsak minden orvos ilyen lenne mint Ön !4
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
Nem lehet és nem is kell mindenkit megmenteni...Van bőven aki nem is érdemel többet,mint amit majd kapni is fog....Tisztelet Önnek az eddigiekért!
2- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- Draga jo ember vagy Vadim, szo szerint ugyanezt leirhatnam. Nem mondom hogy a gyogyszeripar karos hogy az emberek gonoszak, de nem lehet mindenkit megmenteni. Az orvostarsadalom nem az mint husz eve amikor a karrierem kezdtem es nem az mint keresztapam idejen aki a Peterfyben operalt golyozaprban is. De maga a tarsadalom sem ugyanaz mar. Viszont nem szabad feladni, bar ma tobben felelotlenek a sajat eletukert egeszsegukert mint evtizedekkel ezelott, de nem szabad azt a reteget, aki mar mar csak reteg, magara hagyni aki tevolegesen iranyitani akarja eletet es egeszseget.7
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Az igazság erősebb ,mint a gazság ,maradjon velünk !6
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon meg tudom érteni, egy felől, másfelől viszont kérem ne adja fel !!! Az idézet nagyon is igaz ! Nem szabad hagyjuk, hogy győzzön a gonosz ! Mi bízunk Önben és azokban, akik hasonlóan gondolkodnak. És rengetegen vagyunk. Isten nem hagy el b…Továbbiak4
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Írjon mindenki privátban a dokinak! Ne engedjük őt feladni !!!7
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Kreisz IstvanNagy teher lenne az.... mindenkinek nem tud válaszolni, és ebből megint csak rossz érzések születnének. Szerintem.
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Ágnes Juhásznem is kell válaszolnia senkinek !!! Elèg ha látja mennyien állnak mellette!!!2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Már elolvasnia is sok idő..., vagy ne olvassa, csak számolja, hogy mennyi ember írt? Értem a szándékod, de nem biztos, hogy ez a megoldás.
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Ezt nem értem.... Te majd eldöntöd, hogy felesleges írnom? Mondjuk, nem is értem, hogy miért is döntőbíróskodsz rólam, de a te dolgod...Miben nem értünk egyet? Azt, hogy mennyien állnak mellette, itt is láthatja... miért kellene privátban is zaklatni őt? Ahogy olvastam, épp, hogy nehéz kezelnie a rengeteg a privát üzenetet. Ezt már ki is írta az oldalon régebben. Gondolom olvastad, ha követed a doktor urat... vagy mégsem, vagy átugrottad, mert neked nem volt fontos az, hogy ő mit érez?.... Nem tudom... Miért vagy te ennyire ítélkező és jelekbe burkoltan gunyoros? Sem nem bátor, sem nem intelligens, sem nem elegáns. Érved semmi, csak fölényesen elbújsz a jelek mögé.1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Ágnes Juhászleírtam teljesen èrthetően mit gondolok. Igen èn döntöm el kivel szeretnèk írkálni ès kivel nem. Èn döntöm el van èrtelme vagy nincs. Mit kötekszel velem?
Mièrt nem fogadod el a vèlemènyem? Èn elfogadtam a tied,de nem szeretnèk írkálni veled,mert feleslegesnek tartom. Ennyi.
Minden jót! Szia- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- De, ha te döntöd el, akkor miért válaszoltál. nem kedvesen? Miért írtál? Én nem bántottalak téged. Azt sehol nem látom, hogy hol fogadtad el a véleményem... elutasítottságot láttam, rád is bíztam az ítélkezésed. Ez után kérdeztem. Nem egyet. Nem kötekedésből, hanem megértési szándékkal. Az, hogy írok, ugyan úgy az én dolgom, mint az, hogy amikor te írsz, az a te dolgod. Ha nem akarsz, nem válaszolsz. De válaszoltál, ítélkeztél. És konkrét válasz helyett újra ...... De jól van... Te így.... itt is látszik, hogy egy táborban sincs egy tábor, hanem a megértés szándéka nélküli ítélkezés. És ez a legelkeserítőbb. Hát neked isminden jót, és empátiát.
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Írtam én : "Értem a szándékod, de nem biztos, hogy ez a megoldás." ..... Írtad erre te: " felesleges írnod. Nem èrtünk egyet. Kellemes estèt!
" ...... Ez lett volna az elfogadás??? Vajon miért is nem látszik?
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
Elérhető - Ne adja fel dr.Úr!Tartsunk össze!!! Csak így lehet ezt megnyerni!!!Az erdőkertesi dr.Kiss Csabát is kikezdték!Harcoljunk az igazunkért!Számitunk Önre ebbe a harcba!!!13
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Sajnálom, de nem szabad feladni,.4
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- A fb-on kiírni tényleg már értelmetlen. Viszont a jövőben esetleírásokat, tapasztalatokat videó formájában, ha feltenne a Youtube-ra, sokunknak támpont lenne. Így bizonytalanságban maradunk a jövőben is... MINDEN TISZTELETEM8
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Gulyas Anitayt torli
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- Gyorgy LaszloMit? Ezt a bejegyzést?
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Gulyas Anitaha covid szo benne van torlik kb
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Gyorgy LaszloBocsánat, nem figyeltem az előbbi kommentnél, hogy yt-t írtál, már csak fb-t látok a sokktól, hogy a legjobbak, akik kiállnak az emberekért a végén feladják.S nem csodálom. Elég orvosnak lenni; egy egész propaganda ellen harcolni így nem lehet...
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Gulyas Anitaneeem, en irtam fbt es javitottam yt-re.Em azt gondolom nem a propaganda a hibas hanem mi, a propaganda mindog olyan amire a nep vevo:)
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Gyorgy Laszlo
Jó példa volt az előbbi arra, h nem bízik az ember abba, amit korábban igaznak vélt.
Ne mentsed fel a propagandát, mert az emberek sokfélék különböző korban: nagymamik, nagypapik, beszűkülnek idővel, a fiatalok látása pedig még nem tágult ki a nagyvilágra, sokan pedig eg.ügyisként kénytelenek voltak elfogadni az oltást... ők pl. mit szóljanak. Már előre befogták a szájukat.- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Gulyas Anitaegyszer lattam egy filmet arrol hogy a rokamama megtanitja vadaszni a kisrokat aztan ha felno elzavarja mert megallja az eletben a helyet. Ide azert el kellene jussunk mi is.. a felnoves nem azt jelenti hogy szepen no a teste valakinek. Az oregseg meg olyan mint a hasznaltauto van otveneves szuper kocsi es van tizeves rom. Ki hogy hasznalja a testet es vezeti az eletet
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Gyorgy LaszloErre a vitára térjünk vissza 40 év múlva
.
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Gulyas AnitaYouTube is hasonló sajnos.
Telegramon vannak a legjobb és legőszintébb csoportok. Nincs cenzúra, aki nem Ida való 2 mp alatt ki lehet vágni onnan.
1- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Marianna Rimaszombathy PKöszönöm, hogy mondod. megnézem.
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- A igazsag mindig győzni fog ne add fel !! Kitartás!!8
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Én bízom benne, hogy van még olyan orvos, mint Ön! És bízom benne, hogy megkeresik, hogy fogjanak össze! Köszönjük az eddigieket is, szerintem sok embert megerôsített! A legjobbakat kívànok! A csatolt videó meg kritikàn aluli, a síràs kerülgetett, nem juthatunk el ide!!!!!!2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Ön adta vissza hitemet az orvosokban...........................
Nagyon sajnálom !
13- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Vadim , nem ismerlek, de nagyon szeretlek. A gondolataid tiszták, szépek, Arad belőlük a jóság. A szellemi lény jósága. Cselekedeteid pedig harmóniában vannak a gontolataiddal. Rad nem jellemző a feladom. Erős vagy és kitartó. Csatlakozz Lenkeiekhez, az már 5 igaz ember. Nem szándékom befojasolni a dontesed.10
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Isten áldását kívánom Önnek! Nem tisztem sem nekem, sőt itt senkinek sem beleszólni az Ön döntésébe. Szívemből nagyra értékelem az Ön hozzáállását. Én nem vagyok a frontvonalban és biztos vagyok benne, hogy nem ért engem még olyan fájdalom amit Ön a munkája során látott most a C.ovid. kapcsán. Viszont mivel látom soraiból hogy bízik Istenben ezért engedje meg , hogy egy igével bátorítsam.“Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt.”Filippi 4:6 Tisztelettel és szeretettel7
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Legyen egy zárt csoport! Támogatom ezt! Szükség van Önre!
Hálás vagyok minden szaváért! Maradjon doki!
24- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- A daganatos betegek esetében is sokáig tartott, amíg az orvosok elfogadták az alternatív lehetőségeket, legalább a kemo kiegészítéseként!2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Én abban bízom, hogy pár nap elkeseredés után, mégjobban megerősödik a hite, és elszántabban harcol az emberekért mint előtte. Mi hiszünk Önben15
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Muhoray Zita EmőkeKezd elfogyni minden remény...3
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nyugi Lili. Nem adjuk fel.2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Kevés az ilyen orvos aki gyógyítani akar nem a protokoll előírást követni.12
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Köszönöm
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Tisztelt Doktor Úr! Nagyon köszönöm,hogy eddig segített tanácsaival ebben a lehetetlen helyzetben.Az Ön írásait vettem segítségül. Nagyon fog hiányozni,hisz mint emberre is felnéztem. Isten segítse útján,és csak remélni tudom,hogy az emberekben vetett hite egyszer visszatér.7
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Sajnos ezt tapasztalom én is, hogy nem lehet segíteni az embereknek. Iszonyat buták, nem látnak a dolgok mögé, nem veszik észre mi folyik itt. A segítséget pedig nem érdemlik meg, a baj csak az, hogy a viselkedésükkel a mi életünket sodorják veszélybe. A hatalomnak nem a gyógyulás a célja, ezért akarnak elhallgattatni mindenkit, aki kimeri mondani az igazat.4
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- Drága Doktor Úr!Ne adja fel,mi sem adjuk fel!Szükségünk van az ilyen orvosokra is mint Ön,ott van az erdőkertesi háziorvos is aki nem hajlandó beadni az oltásokat !Ő is kap hideget meleget!Ne hagyja hogy azok az emberek nyerjék meg a csatát akik tele vannak gonoszsággal. Ott van Tamasi doki Pócs doki Lenkei doki.Tudom nem hiányzik senkinek az hogy méltatlan minősíthetetlen módon támadások érjék!Szükség van Önre nagyon tiszteljük kedveljük.7
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon szomorú, de KÉREM, ne adja fel, most nagyon szüksége van az embereknek az ilyen orvosra, olyan ritka, mint a fehér holló. Talán egy zárt FB csoport, lehet, hogy megoldaná ezt a problémát.....8
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Szidónia Dobaijó ötlet2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Szidónia Dobaiegyetértek1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon sajnálom doktor úr, a tanácsait megfogadtam.Amikor megosztottam a cikkét, engem is támadtak.1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Lukácsné Kláriengem is de leharcoltam pillanatok alatt1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Lukácsné KláriKlárikám!nagyon sok az ostoba ember,es ezek magukkal rántják a LÁTÓKAT,TÁJÉKOZOTTAKAT!
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Kérem, ne adja fel. Sokat segít az embereknek, hogy a prevencióban is segíti őket.5
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon sajnàlom ugyanakkor megértem önt...bàr nekem lenne ilyen hàziorvosom mint Ön.mindenben a doktor ùr àltal leirtakat követem ...copds vagyok de beteg meg nem voltam....köszönöm ......én tovàbbra is a követõje vagyok.....tovàbbi jò munkàt kivànok4
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nem ön bukott el doktor úr!!!!!!!Minden tiszteletem az öné.11
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Azt mondják a vidèki emberek összetartóbbak. Azt mondják vidèken összetartanak az emberek. Ideje bizonyítani is emberek...!!! Èn is vidèki vagyok. Veresegyháza a szülőföldem. Ès persze a környèkbeli faluk,városkák.. Ideje megmutatnunk az igazi erőnket! Segítsük egymást,segítsünk a dokinak!!! Ki így,ki úgy,de SEGÍTSEN MINDENKI NEKI! RITKA JÓ EMBER. MINDENKIRE SZÜKSÈG VAN A MOSTANI HELYZETBEN!!! ÖSSZETARTOZUNK MINDANNYIAN!!!4
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Mégis miből szálsz ki, Vadim?! Tudtad kikkel állsz szemben, nem vagy gyerek! Tudtad mit kaptak és kapnak Pócs Alfrédék, tudtad mit ér egy Orvosi Kamara! Nem mondod el többé a véleményed, vagy megváltoztatod azt?! Nem kell fejjel menni a falnak azok helyett akik csak ugatni képesek, de nincs olyan hogy vissza, ez nem így működik! Gondolom nem arra gondoltál hogy átveszed Szlávik vagy valamelyik jólfizetett díszfasz helyét, de arra valóban vigyázz hogy ne tudjanak a ... kicsinálni! Éppen most kerül elő egyre több hiteles orvos, a nácik gyűlöletosztagai majd eloszlanak rajtuk és agyvérzést kapnak!
Just do It! Csak óvatosan!
9- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Sajnos így van ez nehéz az igazak útját járni,ez az út keskeny és rögös csak kevesen járnak rajta ,könyebb a széles sima úton járni ahol sokan vannak! Nehéz olyan embereken segíteni akik nem hagyják ,hogy segítsenek rajtuk! De ez az igazak sorsa amit nem mi választottunk hanem a Teremtőtől kaptunk! Kérem tisztelt Doktor Úr NE ADJA FEL!5
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Kedves dr. Dobos Vadim! Kérem, ne adja fel! Őszinte írásaival, önzetlen orvosi tanácsaival nagyon sok embernek segített, erőt és reményt adott nekünk! Nagyon büszkék vagyunk Önre! Nincs egyedül, kérem, csatlakozzon a https://orvosokatisztanlatasert.hu/ csoporthoz!12
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- Ne adja fel!6
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Drága doktor úr!Hiányozni fognak a tanácsai! De megértem!A rosszindulatú,gonosz emberektől nem lenne ideje a gyógyítással foglalkozni!A zárt csoport nem megoldható?1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Tisztelt doktor úr!Mély fájdalommal, de elfogadom amennyiben a döntése végleges. Mindenesetre ha felvennék a kapcsolatot a hasonlóan gondolkodó orvos kollégákkal, mint például Dr. Pócs Alfréd, talán erőt tudnak meríteni egymásból. Ha ez megtörtént kér…Továbbiak6
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Sajnálom doki, de megtudom érteni!Sok erőt és egészséget kívánok!
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon szomorú vagyok, de megértem. Szintén nagyon sötétnek látom a jövőt.1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Sokszor mondjuk: káosz szüli a rendet. Itt már olyan nagy káosz van, olyan mélyre süllyedt az emberiség, hogy az ilyen hatalmas szívvel élő embereket, mint Ön, már semmibe vesznek, átgázolnak rajta és támadják is. Nem értem, miért nem az életet választ…Továbbiak3
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- Doki! Ne adja fel! Szükségünk van magára!
Pont leírta ha mi fel adjuk ettől lesz vége! A gonosz diadalmahoz csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak! Ne legyen tétlen! Én sem vagyok az! Nem szabad tétlennek lennünk!!!
11- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon sajnálom a döntését de megtudom érteni ..
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Kitartast kivanok!Nagyon sokan gondoljak azt amit őn!5
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Istenem, végre egy orvos, aki ember maradt...13
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Minden szó igaz!!!Én azt gondolom,csupa nagy betűvel:ORVOS!!!! Az egyetlen,akire minden kétség nélkül rábízom a lányom,és magamat!!!! Teljesen mindegy,mit gondolnak sokan..... Igen is vannak emberek akik hisznek,és bíznak!!!!12
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Minden tiszteletem az öné.Sok hasznos jó tanácsot olvastam az ön cikjeiből és alkalmazom is.2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Kedves Vadim, sokan vagyunk,nincs egyedül , most válik el az igaz a hamistól... nagyon örülök, hogy olvashattam, hogy tudom, vannak ilyen EMBEREK, ez erőt ad, remélem visszafelé is21
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Főző Laurade jól megfogalmaztad ....most válik el az igaz a hamistól.......2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Vadim Dobosne aggódj testvér! Áldásom2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Sajnálom
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Sajnálom!Minden jótkívánok Önnek!
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Minden tiszteletem az Öné. Sajnálom, ha többet nem olvashatom a tanácsait, de meg értem... el tudom képzelni mennyi támadás éri.1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Ön vérbeli orvos és igaz,bátor ember!Isten áldja meg minden lépését9
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Mindent köszi doki3
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Kedves Dr. Vadim, kérem, ne adja fel!!!3
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Erika Harmathszerintem, nem adja fel, csak nem foglalkozik fölösleges dolgokkal. Sajnos megy a szétválasztódás. Aki nem figyel saját lelke üzeneteire, elhullik. Okosan, értelmesen kell élni, a pániknak nem bedőlni. A pánik generálja az összes további "hullámot". A félelemmel ölni lehet, ezt sok kísérlettel régen igazolták.4
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Katalin LovászKöszönöm! A remény hal meg utoljára, én keményen hiszek a Dr. Úrban, és bízni szeretnék benne, hogy nem adja fel!2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Magunkban érdemes csak bíznunk. Ő a figyelmeztetőnk.1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Katalin LovászEz igaz!
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
Elérhető - Bárhogyan dönt is, Isten áldása kisérje munkáját!6
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon sajnálom! Bár biztos vagyok benne, hogy sok betege (bármi másban is lebetegedett), hiányolni fogja és pótolhatatlan is lesz számukra. Hisz nagyon jól tudjuk, milyen is a helyzet évek óta az egészségügyben. Sorait szomorúan olvasom, de gondolataim közben, :egy orvos akit nem tudtak megvenni, ezért így kell hallgatnia...2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- Katasztrófa mit művelnek a gyerekekkel!2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Jól van. Elkezdődhet a ki vagy ( fel ) emelkedese... Eljött ugyanis a de jó.. " Már semmit nem kell tennem " ideje...
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Így érzem én is, de nem vagyunk egyedül!!!2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Minden tiszteletem !3
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon sajnalom,hogy igy dontott de megertem. Van az a pont az ember eletebe mikor rajon,hogy a "lelkuket "penzert,hatalomert,hirnevert eladokkal szembe nem tehetunk semmit,es igen,nagyon kevesen vagyunk! Kivanok Onnek tovabbi jo egeszseget a munkajahoz! Hianyozni fognak a tanacsai.1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Ön egy csodálatos lélek!
⚘
3- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- A doktor úr saját egészsége érdekében nagyon helyesen teszi!1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nem kell senkit megmenteni.Elegendő csak fénylően szólni az Igazat továbbra iskizárva a stressztől beszűkültek reakcióit, jó alkalom a gyakorlásra, mint a T Rex szelidítés a Jurassic Park 2benMindenkinek vannak mélyebb periódusai, és igen nagyon nehéz sok jóbarátot vesztettem én is és nem én tiltottam őket, hanem támadtak és összevesztek..súlyos dolgok ezek.De! ezek itt most az egész világon “Róma végnapjai” akik fenyegetőznek,félnek igen, ezt tudva tudjuk hogy ahonnak ők acsarkodnak az egy beszűkült tudatállapot és nem engedni behúzni magunkat az ő félelmükbeNagyon nehéz időszak azon belül is sok mélység, nagyon drukkolok, az nyer aki talpon maradAz így fénylő emberek ezekben az ínséges időkben mint egy falat kenyér8
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- Dr. Sajnálom, tiszteletem
vigyázzon magára!
3- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Kedves Doktor Úr!Szomorúan olvastam a sorait..Arra kérem, hogy ne adja fel!Óriási szüksége van az embereknek az önhöz hasonló, őszinte, tisztalelkű orvosokra különösen a jelenben.Úgy is mondhatnám, hogy szellemi vezetőkre!Sokan vagyunk hasonlóan gondolkodók.Csak egységben tudjuk a gonosz terjedését megállítani!Kérem, ne törődjön a negatív, lehúzó erőkkel.Ők jóval alacsonyabb szinten vannak és nem ismerik fel, hogy mi történik valójában a világban!A jövőnkért össze kell tartanunk és harcolni a sötétség ellen.Maradjon, legyen szíves!Ne adja meg az örömöt a korrupt egyéneknek, akik bizonyos köröket szolgálnak ki.Hajrá igaz magyarok!10
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Kopcsó Annaígy van. Szükségünk van a dr. Úr tisztánlátására. Támogassuk Őt.1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon sajnálom! Azt is, hogy a búcsúlevelet nem lehet megosztani, mert a megosztással csak a youtube videó osztódik, a levél nem. Azért én átmásoltam az oldalamra, hogy értesüljenek a tartalmáról mások is.2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Klári Szabóigen, én ispróbáltam
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Klári SzabóNem osztható.Sajnos.
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Takács ÉvaMásold ki, ahogy mások is, és akkor ki tudod tenni az oldaladra.
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Megosztottam úgy, hogy be lehetett jelölni, az eredeti szöveget. (pár perc múlva visszareagált egy orvosfeleség-könnyekkel. )Jó ha terjed orvosi körökben is. Elgondolkodtató lehet mindenki számára1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- Tóth MargitTalán azért jobb kimásolni, és nem csak megosztani, mert bármelyik pillanatban letilthatják. Nem lennék meglepve.1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
Elérhető - Sajnos valoban nincs ertelme probalni segiteni az embereken, cso latasuak, szajkozzak a belejuk taplalt marhasagokat, remenytelenek, eljenek csak rettegesbe ha nem tudjak megerteni es felfogni a segito szandek mogotti tartalmat. En is feladtam, hogy barkit is megerositsek a rettegese ellen...nem tudjuk felnyitni a szemuket ha bele gebedunk se, buszke vagyok azokra az ismeroseimre akik tisztan latnak, es esszel felfogjak mi miert tortenik, mit tehetunk ellene... A lelked- elmed legyen eros a tamadasoktol, igy a tested is erore kap!
Mindenkinek boldog egeszseges eletet kivanok!
4- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Farkas Tündeszerintem pedig nagyon is van értelme amíg egy ember is befogadó. Megkell tanulni csak annak az embernek elfogadni a véleményét aki számít.1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- De akik elvakultak nem befogadoak...2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Farkas Tündenem kell mindenkit meggyőzni.1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
Elérhető - Kedves Doktor Úr! Így ismeretlenül hatalmas tiszteletem az Öné, aki ebben a hazug világban EMBER tudott maradni. Szívből kívánok minden jót , egészséget ès kitartást!7
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Az Univerzum áldása kísérje az útján DOKTOR5
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Felfoghatatlan!!!2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon sajnálom!Minden jótkívánok Önnek, és remélem jó hírekkel kapcsolatban láthatjuk újra az Ön nevét (is) !Kár, hogy nem lett összefogás az új eü. Szolgálati jogviszony aláírása előtt!Megtagadta páciensei beoltását az erdőkertesi háziorvosINDEX.HUMegtagadta páciensei beoltását az erdőkertesi háziorvos3
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- Kedves Doktor úr! Sok-sok ilyen orvos kellene, mint Ön!! Biztosan vannak többen is, Önhöz hasonlóan gondolkodó, és hasonló helyzetbe került tisztességes gyógyítók. Kérem, fogjanak össze, és folytassák harcos munkájukat. Értünk, akiknek önök adnak erőt és hitet abban, hogy véget lehet vetni ennek a vilagméretű szörnyűségnek! Az Orvosok a tisztánlátásert orvosi csoportban - úgy gondolom- hogy örömmel fogadnának minden ilyen orvost, mint Ön!! Kérem, ne adja fel!! Dr Tamasi Jozsef, Dr Pocs Alfréd, Dr Lenkei Gábor sem adta és nem is fogja feladni!! Köszönöm, ha ujragondolja!13
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagy szükség van önre DOKTOR ÚR5
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Draga Doktor Ur!! Hála es köszönet áldozatos munkájáért. Én sem félek és nem is féltem soha semmilyen fertőzestol tobb évtizedet kórházban dolgoztam. Annyira sajnálom!! Ilyen orvosokra nagy szükseg lenne mint Ön!!! Ilyen EMBEREKre.5
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- vegre egy igaz ember feltärta a valosägot ,erre elüldöztek a közössegi mediäbol.5
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- László Nagyszerintem egy zárt csoportot jól tudna működni. Írtam,nem tudom látja e a Doktor Úr2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Bernáth Magdolnaengem ismerösnek jelölt .nagy örömmel fogadtam mert elolvastam a kommentjet es abbol kitünt ,hogy ö meg nem feküdt le a penznek meg a hatalomnak ,öszinten sajnälom ,hogy mär nem akar fenyt gyujtani sok sotet fejben .3
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- László Nagyszerintem nem is kell a sötét fejekkel foglalkozni,de vagyunk szerintem sokan akik szeretettel olvasnánk a sorait.
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
Elérhető - Drága Doktor úr. Az Ön szép tiszta lelke nem engedi meg ,hogy a segítségre szoruló emberek ne kapják meg az Ön segítő szavait. Természetesen tiszteletben tartom a döntését is. Javaslatom,ha szabad,hozzon létre zárt csoportot.5
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Bernáth MagdolnaTelegramon biztonságos!2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Drága Vadim! Jót akartál, és ez a lényeg. Biztos, hogy sokaknak segítettél gondolkodni. Puszi nektek!6
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon sajnálom. Remélem előbb utóbb mindenki mindenre rájön.5
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon sajnálom a bántasokat .., én köszönöm a segítséget amit a betegségem alatt kaptam öntől3
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- Ön egy igaz ember! Nem adhatja fel. Azok akik "lámpást" kaptak, azokat nem zavar a Fény, és világítanak és akiket zavar azok ugyan neki csapódnak , s lehullanak. Mert nem bírják el a fényt! A fény természete, hogy világít, hát tegye csak Ön is, s ne t…Továbbiak4
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- Nagyo jó megfogalmazások vannak az írásban de értelmezni sok féleképpen lehet. Igen a legnagyobb probléma, az a félelem. A totál önállóság hiánya akik csak úgy tudnak élni ha irányítják őket illetve azt hiszik fontos, hogy fogják a kezüket. Irányvonalak fontosak de nem ebben a formában ami jelenleg zajlik. Bízom a humánus jövőben.1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
Elérhető- Katalin Törőtedd oszthatóvá
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Törő Katalinmegoldottam. Puszi1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Üdvözlöm, mélyen tisztelt Vadim!Megrendüléssel olvastam a búcsúlevelét, de teljes mértékben megértem Önt.Viszont kérem Önt, hogy ne adja fel!Itt van, létezik és egyre nő azoknak az embereknek a tömege, akik ébren vannak, tiszta szívvel és józan tudattal a Lélek útján járnak és ellenállnak a Sötétség erőinek.Azok az igaz emberek, akik készek visszaadni a MAGyarság méltó fényét és hírnevét, egy új országot építve, amely mintaként szolgál majd a világ többi országának is.Fontos, hogy tudja egyáltalán nincsen egyedül. Sőt..!13
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Kedves Igazi Doktor! Végtelenül sajnálom, teljes mértékben egyetértek minden szavával. Ám elfelejteni a sok jót amit eddig is kaptunk? Csak azt, hogy hogyan védjük magunkat, mit tegyünk, mit szedjünk. Hála és köszönet jár érte, és nem pocskondiázás! Mi lenne ha más orvos is így tenne? Tán kevesebb embernek kéne szenvednie? Bizony ez volna szerintem igazi emberbarát cselekedet!
Mondá a magyar: -Szólj igazat betörik a fejed!
Elképesztő ami történik körülöttünk. A férjemmel mi is nap mint nap szembesülünk hasonló esetekkel.
Mondjuk és mintha a falnak mondanánk, és hülyének néznek sokan.
Megtanultuk, hogy akarata ellenére senkit sem lehet boldoggá tenni. Ez van.
Jó egészséget! Áldás kísér minket az úton! Sok szeretettel.
4- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- Nagyon szomorú.Legalább egy kicsit átgondolnák az emberek mennyire logikátlan ami történik.Béres Józsefet is hány évig üldözték.Köszönjük hogy eddig is fölvállalta .3
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Ölelés a Dr Úrnak1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Senkit sem lehet megmenteni, aki nem akarja magát megmenteni.... sajnos.... Ha csak sokan elgondolkodnának milyen mérgeket esznek, elnézem az embereket miket vásárolnak, ha betegek azonnal gyógyszereket szednek, mindenen stresszelnek főleg a vagyonuko…Továbbiak5
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- Önnek köszönhetően nagyon sok emberhez eljutott az üzenet! Köszönjük!6
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Kedves Doktor Úr! Így ismeretlenül hatalmas tiszteletem az Öné, aki ebben a hazug világban EMBER tudott maradni. Szívből kívánok minden jót , egészséget és kitartást kívánok Önnek..6
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Kedves Doktor Úr! Minden olyan posztolót akinek nem tetszik a modora block-olhat (magyarul nem tudom mi ez a parancsszó, talán kizárhat?) és attól kezdve ők többet nem látják sem meglévő vagy jövőbeni posztját sem, így hamarabb lecsillapodnak majd. Előbb utóbb elfognak fogyni mivel sokkal könnyebb block-olni valakit mint egy új FB profilt létrehozni.3
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- Geza Levaivan erre ideje?
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Minden tiszteletem kedves doktor ur. Nem konnyu munka amit csinalt. Kivanok tovabbi jo egeszseget.2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Szia Doki Ne add fel..Még nem találkoztunk! Üdv Fehér Laci.5
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Végre, egy őszinte orvos, akinek nem csak az egészségügyben van a munkahelye, hanem ez a hivatása is! Köszönöm!3
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Boldogkői dörzsöli a tenyerét... Az az ember és a hívei mindenkit elhallgattatnának aki szembe mer szállni a covidfasizmussal5
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- László Krajczárpedig Boldogkői sem teljesen egészséges. Ráférne egy alapos kivizsgálás, úgy látom, mindig nyalja a száját. Kiráz a hideg, mikor megnyilatkozik!2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Tisztelt Doktor úr! Hála, köszönet minden szaváért! Kitartás!4
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Minden elismerésem és tiszteletem
megértem
köszönet az eddigi munkájáért
7- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Minden tiszteletem az Ônė.....mint EMBER,-mint ORVOS!!!!!!6
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Drága Doktor Úr! Megertem, hogy elfáradt, kiszállt; amit lehetett, megtett. Egy ember nem tud világbékét hozni, főleg nem tiszta tudatot a sötétség és ostobaság emberszerű lényei számára. Ők elbuktak. Ön nem bukott el. Néhány hete beszélgettem Istennel, mert mindennel jobban féltem attól, hogy én is elbukom. Akkor elmondta, hogy elbukni senki nem tud - csak az Egó, aki azt hiszi, valamit nem tud teljesíteni, amit rá bíztak. Isten (a saját isteni részünk
mindenkire annyit biz, amennyit elbír. Ha ez kevésnek tűnik saját magunk számára, egyszerűen csak nem az volt a feladat.
Az Ön feladata nem az volt, hogy MINDENKIT kirantson a félelemből, ostobaságbol, vilagcirkuszbol. Az Ön feladata az, hogy kezet nyújtson AZOKNAK, akik ellenállás nélkül, nyitott szívvel, örömmel fogadhatják, hogy van még ép eszű és tiszta szívű, etikus orvos az országban. Ez hatalmas dolog. Kérem ne forduljon el tőlünk, mert szükségünk van Önreáldás a munkájára, családjára, a többivel ne foglalkozzon, csak az energiát veszik el. “Ne szórj gyöngyöt a disznók közé”... tisztelettel
13- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- 2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon Szèpek köszönöm doktor úr az eddigi segítséget!
Megértem mélységesen önt. Szabad választása van önnek épp úgy ..ahogy nekem.
5- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Tisztelt Dr. Úr! Biztosan sok hideget kapott, de úgy gondolom, hogy rengeteg elismerést is. Nagyon szerencsések a szadai lakosok, hogy olyan háziorvosuk van, akinek az élete a hivatása, aki valóban gyógyít és nem pusztán tüneteket akar kezelni. Nagyon ritka Ön dr Úr! Sokan vagyunk hálásak az Ön tájékoztatásának és alaposságának és amíg 1 ilyen ember is van addig nem szabad feladni! Én már eddig is tanultam és remélem még ad rá lehetőséget nekünk!7
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Drága Doktor Úr! Ön egy igazi hős! Emberileg, szakmailag magasan azok fölött áll, akik támadják. Látja, sokan vagyunk, akik szeretjük és tiszteljük és emlékezni fogunk a tanultakra. Sajnálom, de valahol meg is értem a döntését! Felesleges áldozatául esni ennek az ocsmány, sötét világnak!7
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Kevés ilyen becsületes orvos van! Kérem doktor úr ne adja fel! Szüksége van Önre a betegeknek is és minden tiszta szívű embernek ebben az országban.3
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Tisztelt Doktor úr! Én is sajnálom ezt a sok fa fejű embereket. Rendkivül sajnálom, hogy nem lehet az én körzeti orvosom, ilyen tudással, sokat tanulhatnának Öntől.Fel a fejjel, vigyázzon nagyon magára!Üdvözlettel.3
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
Nagy tisztelet a munkájáért, nemsokára kiderül az igazság!
7- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Ez borzasztó!Pedig az ilyen orvosok tartják bennem a lelket!Könyörgöm! Nem add föl, Doki!13
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Andrea Buzgóné Horacsek Horamegértem.....de lehet hogy mefenyegették a családját, ha nem teszi....mocskos világot élunk, de a fény győzedelmeskedik.2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- A harc meg csak most kezdodik. Szerintem pont Rad volt/van szuksegunk ehhez, Dobos Doktor. Emelem kalapom elotted.13
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- Doktor úr áldás önre!5
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Doktor úr! Fontos számunkra Ön és amit, ahogy képvisel. Hál'Istennek nem vagyunk egyedül, hanem közösséget formálunk. Szeretettel gondolunk minden jóakaratú, jószándékú emberre, mint amilyen Ön is!8
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Mindig meg kell nézni, kinek adunk a véleményére. Mindig meg kell nézni.24
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Zita Felföldiprivátban leírnád hogy érted? Próbáltam irni neked privátban de nem engedi, amugy ezt a posztot akartam küldeni csak felrenyomtam...
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Csaba BódisÚgy értem, hogy nem számít mindenki véleménye. Nem kell mindenkit beengedni a játéktérre, aki nem tud viselkedni és egy elvárt minimum szintet intellektuálisan megugrani. Akik ezen a tudatszinten vannak, őket ki kell ebrudalni. Itt természetszerűleg nem a véleménykülönbözőségeket értem, mert azzal alapvetően nincs gond. Csak sokaknak kezelhetetlen belső konfliktust jelent, ha másoknak más véleménye ís tapasztalata van. Ha a felelősséget felvállalja. Azt nagyon utálják még kicsiny országunkban.Érkezett babamaszkos küldemény és egy Bruce Lipton is8
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- 1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Csaba BódisValószínűleg zavar van a rendszerben. Mostanában sok az ilyen helyzet1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
Elérhető - Elmebeteg politika nindent tonkre tesz,es sok az ostoba ember.Nem tajekozodnak,fogalnuk sincs mi fog veluk torteni1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Az Isten áldja meg Önt , ismeretlenül is tisztelem es szeretem , mert ami tesz es mond magáért beszél! Kívánom hogy minden jo megtörténjen önnel !2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Isten áldásával kívánok minden elképzelhető jót,soha semmilyen körülmények között nem szabad feladni,sokan vagyunk ugyanolyan gondolkodással mint Ön, csak hinni kell abban,hogy a jó lélek elnyeri a jutalmát.5
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Sajnálom megértem de én úgy szoktam fogalmazni hogy olyat csinál ön is amit én úgy nevezek hogy a fingot fürészeljük. :-)És a tárgyakat szeretik az emberek és az embereket használják ilyen ez a világ1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Kedves Doktor Úr !Ismeretlenül is köszönöm a sok jó tanácsot ,segítséget .Jó egészséget ,sok erőt kívánok munkájához !6
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Sokat tanulunk Öntől, kérjük, ne tegye5
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Egyéni döntéseinknek súlya van!Tartsuk tiszteletben a döntést!Mindenki, mindenkiét!
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Csaba Faragóvalóban így van,de ha mindenki vissza vonul és nem hirdeti a jót, akkor a gonosz erők győznek,itt csak a jó szó hangzik el és arra szükség van, persze a döntés joga az szent és sérthetetlen.1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Szüksége van Ônre ne adja fel..2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Kedves Doktor úr!az írásai is terápiás hatással voltak,sok ember számára!Nagy szükseg van az ilyen orvosokra mint Ön!Bízom benne,hogy még fogok találkozni az írásaival!A legjobbakat kívanom Önnek !7
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Bori BarabásUgyanígy gondolom!3
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- SziaVadim Dobos! Bunyós körökben van egy mondás: "Amíg nem adod fel addig legyőzhetetlen vagy." Üdv, Balázs17
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Kedves Doktor úr! Én az ápolói pályát már el sem kezdtem, pont ezek miatt, amit most itt leírt nekünk. Bárcsak ilyen orvos mellett dolgozhatnék mint Ön, de igen sokáig kellene keresnem. Kitartást, és sok boldogságot kívánok ebben a mocsok világban8
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Tisztelt Doktor úr! Minden elismerésem az Öné, mint Ember mint Orvos ki mert állni az emberekért! Nagyon nagyot nőtt az emberek szemében. Kitartást7
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Szerintem így is sokat tett. Köszönjük!4
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Hatalmas tisztelet a munkájáért.Köszönöm a sok jó tanácsot.Nagyon sokat segít vele.Sokat tanulunk Öntől.Szükségünk van a Doktor Úrra!!!Ne tessék feladni!!!!!7
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Sajnálom
A legjobbakat ki iktataják
6- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- MINDENKI AKI MA MEGOSZTOTTA EZT A POSZTOT: VALAMI TECHNIKAI CSODA MIATT SOKAN (KÖZTÜK JÓMAGAM IS) UGYANEZEN AZ OLDALON (TEHÁT VADIMVadim DobosDOKTOR OLDÁN JELENT MEG A MEGOSZTÁS. MINDENKI ELLENŐRIZZE EZT LE ÉS HA LÁTJA A SAJÁT POSZTJÁT ITT AKKOR TÖRÖLJE.1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
26 válasz elrejtése- Geza LevaiKimásolva saját üzifalon olvasható
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Lívia LengerTudom.
De a probléma az, hogy sokan ide a doki oldalára osztották meg a doki saját írását, azokat kellene kitörölni.
1- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Most jutott eszembe, hogy ez könnnyen lehet a FB akciója, mert így a sok száz megosztás teljesen tönkreteszi a célzott ember FB profilját.
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Elképzelhető!
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Lívia LengerÉn most osztottam meg megint ezt a saját oldalamon, és csodák csodája, itt, a doki oldalán is megjelent ugyanez. Kitöröltem innen, és csodák csodája, a saját oldalamról is kitörlődött.
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Igen most néztem,hogy aki megosztotta az oldalán az átkerült a doktor oldalára is.
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Igazából nemértem miért,mert hátrány nincsen,a doktor is láthatja hogy mennyien megosztották
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Lívia LengerAzért, hogy használhatatlanná tegyék a doki FB oldalát.
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Talan kéne irni a dokinak,hogy akinek a megosztását itt látja,annak a saját oldalan is olvasható
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Ettől az oldala nemlessz használhatatlan.A facebook ha akarja letilthatja a dokit hosszú időre
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Akár az oldalát is törölheti ha úgygondolja
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Van olyan ismerősöm aki így járt
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- De teljesen mindeggy az igazságot nemlehet korlátozni,amit én is lemásoltam,már jópáran osztották,terjed mint a tűz2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Ildikó TőkeiTessék?
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Lívia LengerBocsánat! Megakartam osztani a posztot, de nem lehet!!! Úgy osztja meg a Facebook, mint ha az én írásom lenne! Ne kérdezd hogy miért jelöltelek meg!, én sem értem!!1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Ildikó Tőkeilekell másolni a levelet,és akkor lehet osztani,ami az orvos oldalán nemfog megjelenni1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- Lívia LengerLemásoltam, de a saját nevem alatt hozza le a cikket, mintha az én írásom lenne!!!
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Lívia LengerHa a megosztásnál osztom, akkor meg csak a videó jelenik meg!!
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- De úgy kezdi hogy Dr Vadimin Dobos,és alatta hogy búcsúlevél.Mindenki látja hogy ezt nem őn írta,ha lemasolva osztja meg1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- Lívia LengerSajnos nem! Mindegy! Hozzá írtam a szerzőt!1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Ildikó TőkeiAmikor en másoltam akkor még felvolt tüntetve az orvos neve hozzá! Alul megosztom,másolja innen akinek kell1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- Dr Vadim Dobos"Búcsú levél!Megdöbbentően sok támadást és fenyegetést kaptam az elmúlt 1 hét során – személyesen és telefonon, üzenetekben és hozzászólásokban, SMS-ben, stb. – ezért kiszállok ebből az egész Covid ügyből. Feladom. Pedig csak segíteni szerettem volna az embereknek.A segíteni akarás miatt hagytam ott a gyógyszeripari karrieremet, ahol különböző nagynevű külföldi gyógyszercégeknél értékesítési vezetői, marketing vagy üzletág igazgatói pozíciókat töltöttem be. Az évek során rájöttem , hogy a gyógyszerek többsége nem segíti a betegek gyógyulását, sőt a mellékhatások miatt inkább ártalmas.Otthagytam a kimagasló fizetésemet, luxus céges autómat, külföldi tréningeket és kongresszusokat, hogy egyszerű vidéki háziorvosként próbáljak segíteni az embereken.Az életem egy érdekes fordulatot vett 2020 áprilisában, amikor a budapesti önkormányzattól megkerestek, hogy vállaljam el a Pesti úti Idősek Otthonát - az intézetben kitört Covid járvány miatt orvos nélkül maradtak. Elutasítottam, mivel távol van a lakóhelyemtől.Két hét alatt több tucat orvost kerestek meg, de senki sem vállalta! Úgy látom, az orvos kollégák bátorsága, a trágár és fenyegető hozzászólások írásában ki is merül. Néhány száz idős krónikus beteg orvosi ellátás nélkül maradt. Orvosi lelkiismeretem nem engedte, hogy én is tétlenül hagyjam ezt, így 2 hét után elvállaltam, ahol azóta is félállásban háziorvosként dolgozok.Az általam bevezetett tömeges nagy dózisú D-, C- és multivitamin adagolásnak, valamint a vezetőség következetes intézkedéseinek köszönhetően, 2020 júniusában legyőztük a Covid járványt – azóta sem volt egyetlenegy Covid-os betegünk sem. Persze erről már hallgat a média!Majd 2020 októberében a gödöllői idősek otthonából kerestek meg, ahol kitört a Covid járvány, közel 120 fertőzött lakóval. Az intézményi orvost 21 napra karanténba zárták. Most sem akartam elvállalni, a jelentős leterheltségem miatt, így kértem, hogy keressenek valaki mást. Néhány napig próbáltak más orvost találni, de senki sem vállalta. A kollégák féltek, rettegtek.... Így megint nekem kellett ellátni az idős magukra maradt betegeket.A mai napig kérésre kimegyek a több napig lázas, elesett betegekhez, függetlenül attól, hogy már pozitív PCR Covid tesztjük van. Covid-os betegek ellátása vagy PCR szűrése kapcsán nem hordok maszkot, nem veszek fel kesztyűt – megfertőzni őket jobban már úgysem lehet, sőt az ő maszkjukat is levetetem, hogy lássam az arcukat, amelyből műszeres vizsgálatok nélkül is meg lehet ítélni az állapotuk súlyosságát.A fentiek miatt, csak mosolyogva olvasom a „hős” szkafanderbe öltözött Covid osztályra akaratuk ellenére kivezényelt kollégák becsmérlő hozzászólásait....Nem félek a Covid-tól, mert 1 év alatt közel 250 valódi Covid-os beteget (PCR teszttel igazolt) láttam el „védőfelszerelés” nélkül és jól vagyok. Egyszer sem volt semmilyen panaszom, a munkáltatók által kért számtalan PCR tesztem is mindig negatív volt. Miért is? Mert a közel 10-12 órányi orvosi munka ellenére, próbálok egészségesen élni és legalább 10 éve szedem a nagy dózisú D-, C- és multivitaminokat.Mielőtt még újabb hülyeséget találnának ki az olvasók – nem árulom a vitaminokat, hanem vásárolom, saját magam és a családom részére....Sötétnek látom a jövőnket....A hozzászólásokból jól látható, hogy a kritikus kommentek személyeskedőek, agresszívek, főlényesek, fenyegetőek, tele vannak trágár, obszcén kifejezésekkel. Mert félnek.....Most félnek a maszkot nem viselőktől, majd félni fognak a nem beoltottaktól, kikényszerítve a kormánytól, a beoltatlanok elzárását, később félni fognak a sorozatos Covid oltások mellékhatásaitól.....Miért is félnek???Mert féltik a nyomorúságos, mindenkinek kiszolgáltatott, rabszolga-életüket......Mert elhitték, hogy ez az egy életünk van és nincs tovább.....Mert elhitték, hogy azért élnek itt a földön, hogy minél több pénzt, anyagi javakat és élvezetet harácsoljanak össze...Mert már senki nem hisz abban, hogy lelke is van, a fizikai teste mellett.....Mert már senki sem hisz a lélek örökkévalóságában.....Mert már senki nem akarja nemes tettekkel elérni a lelki üdvösségét....Túl kevesen vagyunk és tétlenül nézzük a körülmények fokozódását - a helyzet reménytelen...Most ismét eszembe jut a fiatal sebész éveim egyik tanulságos esete. 1995-öt írunk. A sebészeti szakrendelésen betegek tucatjait vizsgálva, egyszer csak vakbélkörnyéki tályogra bukkantam. A kb. 40 éves férfi beteget azonnal felvilágosítottam, hogy sürgős életmentő műtétre van szüksége, amelyről ő hallani sem akart. Segítségül hívtam az akkori főnökömet, dr. Juhász Tibor osztályvezető sebész főorvost, aki megpróbálta meggyőzni a beteget a sürgős műtét fontosságáról. Nem sikerült....Néhány héttel később a mentők hozták az illetőt igen súlyos állapotban, mivel a tályog kiszakadt és a genny elöntötte az egész hasüregét. 24 órán belül diffúz hashártya gyulladásban és vérmérgezésben elhunyt...Juhász főorvos Úr ekkor azt mondta: „Vadim, jegyezd meg – senkit sem lehet erőszakkal akarata ellenére megmenteni. Mindenki úgy cseszi el az életét, ahogy akarja.....”Így 25 év után most végre én is megtanulom a fenti bölcsességet...Nem akarok már senkit sem megmenteni, többé már nem érdekel az egész Covid-ügy.....Én próbáltam most is segíteni, de nem sikerült, elbuktam, így feladom....Ígérem, hogy soha semmit sem írok a Facebook-on, ami összefüggésben lenne a Covid-dal.Kérem, ne írjanak Önök sem nekem semmit a Covid-dal kapcsolatban – én kiszálltam...Kérem felejtsenek el...Szomorú vagyok, mert csak tétlenül nézzük a körülmények fokozódását ....„A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak.”John Stuart MillÜdvözlök mindenkit szép új világunkban....vidám zenei aláfestéssel..."2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Lívia LengerPosztoláskor felajánlja FB a doki FB nevét, hogy behelyettesítse azzal azt amit a posztoló írt, vagy elkezdett írni, ha ezt a behelyettesítést a posztoló elfogadja, akkor a doki oldalán is meg fog jelenni a megosztás. Ha nem, és a doki neve marad sima szöveg (nem klikkelhető) akkor rendben lesz, csak épp az a bökkenő, hogy új látogató nem tud a névre rá klikkelni, hogy többet tudjon meg a dokiról.2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Geza LevaiNem új látogató vagyok!
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Geza LevaiIgaza van,de bízok abban hogy akik elérték tőlem,meg azoktól akik másolták a saját oldalukra,mint én is,azok tovább adják megintcsak,és elfog jutni mindenhová ahova elkell jutnia amennyiszer szükséges1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- "Ha szorult helyzetben vagy, minden összeesküdött ellened és úgy tűnik, már egy percig sem bírod tovább, akkor TARTS KI, akkor Ne ADD FEL, mert ez az a pillanat, amikor megfordul az ár."Elbert Hubbard10
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- Szeretettel kívánok az ország másik részéből erőt, egészséget, hitet a doktor úrnak, bízva, hogy ez a szörnyű helyzet csak egy rossz álom és hamarosan felébredünk belőle.
Köszönöm, hogy rátalálhattam Önre az interneten!
5- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- Nem bukott el Dobos doktor! Akiknek volt füle a hallásra, meghallották a szavait. Nem is gondolná, hogy milyen sokan értjük, és érezzük amit mond, és megerősített minket a meggyőződésünkben!16
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon sajnálom,kèrem ne adja fel az elveit,az igazság mindíg győzedelmeskedik!!! Jó egèszsèget Önnek,ès családjának!!!8
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Ön a nagybetűs ORVOS ! ÉN BIZTOS NEM ADNÁM FEL! Senkire nem hallgasson csak a szívére, az pedig az emberek mellett vannak! Tudja ki támad aki saras, és ami benne van azt ki akarja vetíteni másra!10
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Doktor Úr! Ne hadjon el minket!!3
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Erre nincsenek szavak, sajnálom5
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Amit eddig írt az is nagy segítség volt. Ennél többet úgy sem lehet tenni. Köszönöm5
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Kedves doktor úr, nagyon sokat segített, és fog is. Ön az az ember, aki nem tud nem segíteni. Az eddig megírt posztjai is aranyat érnek. Azt sajnálom hogy nem Ön a háziorvosom. Higgye el hogy a többség becsüli a munkáját, energiáját mellyel utat próbál mutatni ebben a félelemmel teli világban! Áldás kísérje Önt, családját, és munkáját!8
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- Örök, és megingathatatlan őszinte Tiszteletem, végig kíséri Önt az örökkévalóságon!8
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nem is lehet megosztani sajnálom doktor úr1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Zsikóné Hévizi MáriaDe lehet !1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Zsikóné Hévizi MáriaA foto miatt nem osztható. Ki kell másolni a szöveget a doktor úr nevével, úgy megy.2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Köszönöm2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
Elérhető - Kedves DOKTOR ÚR így ismeretlenül is tiszteljük önt a sok hasznos tanácsokért kívánjuk hogy mielőbb vegyék észre a hiányát és jöjjenek rá mit vesztettek el önnel nekünk NAGYON fog hiányozni az ön által segítő jó tapasztalata.TISZTELETÜNK.
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Becsülöm érte, hogy kimondta.Viszont sajnálom, de megértem a búcsú levelet.9
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Szia Vadim! "Nem annak a hangját fogják meghallani, aki nagyobbat ordít, hanem aki igazabbat szól. És az nem lesz a legokosabb ember, aki a gyűlöletet tudja, hanem az, aki a szeretetet és a megértést." WA.19
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- ÚGY LEHET MEGOSZTANI, HOGY MINDENKI KIMÁSOLJA , ÉS AZ ELEJÉRE ODA ÍRJA A DOKTOR ÚR NEVÉT! NEKEM SIKERÜLT!1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Kamilla T. SutoPedig lehet osztani igazad van
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Kamilla T. Sutoigen, csak sajnos a doki saját oldalán is megjelenik a posztod.
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Ismeretlenül is köszönöm, hogy Ön, igaz EMBER tud maradni, ebben a manipulált világban is. Ón igazi GYÓGYÍTÓ, tiszta, nemes lélek, így legyőzhetetlen! Félnek, ezért támadnak. Kérem, maradjon továbbra is ilyen. A FÉNY mindig győz! A Teremtő Egy Igaz Isten áldása legyen Önnel!4
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Őszinte tiszteletem!4
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Kedves Doktor Úr!Ön a szó klasszikus értelmében vett, nemes szívvel megáldott ORVOS és EMBER! Őszinte sajnálattal olvastam, hogy így döntött, amit természetesen megértünk, emberfeletti küzdelmét valójában el sem tudjuk képzelni, mégis arra kérjük, fo…Továbbiak9
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Doktor Úr! Nagyon kérem, ne adja fel!!!!! Sokan vagyunk és kiállunk Ön mellett. Megerősített minket a szakmai véleménye. Ez a lényeg, a támadó hozzászólókkal nem kell foglalkozni. Szükségünk van Önre.11
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon sok ilyen orvosra volna szüksége Magyarországnak! De én bízom benne az igazság győzni fog!7
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagy segítségemre voltak írásai, minden szavát ittam, betartottam.Jelen pillanatban 15.napja vagyok beteg, mit nem adnék azért, ha valaki megvizsgálna, nyugtatólagosan is akár. Nagyon sajnálom, mégis megértem a döntését3
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- Kõszõnettel tartozom és hálával!Érdeklõdve olvastam az irásait
Jô egészséget kivánok
3- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Kedves Doktor Úr!Nem bukott el!!!Sokan Önt követik!Mi is a párommal,és az egész család!10 en vagyunk csak mi!Hozzá adva a többi családot akik az Ön elveit követik,kb 500 ember,de szerintem sokkal több ez a szám!MÁR MEGÉRTE!!A puffogókkal meg ne törődjön!Az Ő életük van lesz elcseszve!Kitartást kívánunk!15
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Ha megérted, nem csak az elmédből, hanem a szívedből, hogy nem csak a téridő keresztjére kifeszített, test-elme rendszer vagy, hanem sokkal több ennél, multidimenziális, Hallhatan, Isteni Létező, utána senki, semmi, nem fog tudni irányítani Téged.2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Demjén Ferenc - Sohase FéljYOUTUBE.COMDemjén Ferenc - Sohase Félj
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Kitartás Doki!Minden megszólalásából egy képzett, lelkiismeretes orvos, rendes, törődő ember képe rajzolódik ki, aki sokunk kételyeit, kérdéseit öntötte szavakba, válaszolta meg, miközben a hivatalosságok az igazán fontos kérdéseket illetően csak köd…Továbbiak11
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- SAJNÁLOM!! Jó egészséget kívánok!2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Sajnálom a döntését Doktor Úr, de amennyi buta ember van, teljesen megértem, hogy nem akar velük harcolni."Soha ne vitatkozz idiótákkal! Lesüllyedsz az ő szintjükre és legyőznek a rutinjukkal." - Woody Allen6
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Sajna ezt teszi a félelem rémálmokkat szűlnek... Kész horrort.1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Igen,a Lélek ÖrökkévalóCsodás volt olvasni minden írását.Sajnálom,hogy nem lesz ezután.De biztos vagyok benne,hogy Ön sosem adja adja fel9
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- Kedves Vadim! Soha nem reménytelen a helyzet annak az embernek, akinek van lelke, szíve és hisz! Áldás önre és munkájára! Tudom, hogy Ön sem adja fel!
Köszönöm a korrektségét, őszinteségét! Mindig van remény
10- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Őszintén sajnálom doktor úr!!! Hatalmas tiszteletem eddigi helytállásáért!! Sajnos csak álmodni tudunk ilyen háziorvosról6
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon sajnálom. Szerettem az írásait.Minden jótkívánok szeretettel!
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Kedves Vadim! Ha 1 családnak segített vele már megérte! Szerintem pedig vagyunk páran még akik az első poszt óta szedjük a vitamint...stb. Nekünk egész biztos segít, megerősített abban amit gondolunk! Koszonjük!10
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon köszönjük, amit eddig tett, ami emberileg lehetséges, Ön azt megtette!3
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon sajnálom de megértem, szerintem sem bukott el egyebkent. Sajnos elertek a celjukat
ne adja fel
1- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Tényleg nem tudom, miért bukott volna el. Mert elmondta a véleményét? Amit a személyes tapasztalata, igazságérzete támasztott alá? Ebben nem lehet elbukni. Ha nagyon támadják, húzódjon hátra kicsit, amíg elül a kutyaugatás, végezze a dolgát, de egy pillanatra ne fogadja el, hogy kudarcot vallott. Az csak fejben dől el. Amikor valaki ideget ér a gondolataival, mindig vonyítás lesz a vége. Csak a súlytalan emberektől nem tartanak.Fel a fejjel. Tegye, gondolja azt, amit igaznak tart, a biztonsága mellett. Megtisztelő olvasni az ilyen emberektől.11
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Drága Doktor Úr! Így ismeretlenül is nagyra értékelem az Ön bátorságát és emberségét! Megértem, hogy ilyen leterheltség mellett nem hiányzik az életéből a "szélmalom harc". Mégis az írásai fényt és reményt hoztak az életünkbe, hogy vannak még ilyen tiszta az embereken segíteni akaró és tudó orvosok. Bátorságot önt belénk, hogy mi is kiálljunk az Életünkért Szabadságunkért, mert ezeket éppen most veszítjük el.7
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Kedves Doktor, nem kellene feladni a nézeteit, a hitét! Főleg, nem kell foglalkozni a gondolkodni nem képes emberekkel, sajnos ők menthetetlenek. Ellenben, szükség van az igaz, őszinte, valóban gyógyítani akaró és tudó EMBEREKRE, ami sajnos kevés van Hazánkban. KITARTÁST kívánok!6
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagy igazság az, hogy csak azon lehet segíteni, aki maga is akarja. További jó egészséget kívánok doktor úr!5
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Túl sok a félelemben tartott, megvezetett ember...... A körülmények pedig, ennek köszönhetően valóban csak fokozódnak..24
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Sok ilyen orvosra lenne szüksegünk8
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- KedvesVadim Dobos! Vannak a GYÓGYÍTók, akik a gyógyításra (el)hívatottak, és vannak az ORV-osok, akik az ORV-OS-lást válsztották útjuknak. A kettő merőben más, ez nagyon jól kitűnik tisztán értelmezhető anyanyelvünkben is.Ön GYÓGYÍTÓ! ...és ezt az ORV-oslással foglalkozók nehezen tűrik, mivel ön direktben, tetteiben megvilágította, hogy a két út mennyire mást szolgál.Isten áldja, hogy a gyógyítás útján maradjon, maradhasson! A legjobbakat kívánom Önnek, sok szeretettel!14
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- Én keresgélek és éppen a támadások felől találok sokszor értékeket. A Mok csoportban megosztott tanok vezettek ide is. Egyre többen keresnek. Ütköztetnek és gondolkodnak.És ez jó. Köszönöm az írásokat!6
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- Őn soha nem adja fel mert erre esküdött fel és csupa szív ember. Köszönöm a korektseget őszinteseget.8
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- ...az elme rossz irányba tekint és azt mondja „Ha meg tudnám kint a világban változtatni az esemény körülményeit, akkor jól érezném magam.” ...a külső körülmények változása nem változtatja meg szükségszerűen a zaklatottságot, mert egy folyamat már elindult. Ezt a folyamatot kezelni kell. A legtöbben nem tudják kezelni a feltörö energiájukat. Való igaz, hogy az elengedést gyakorolni kell.Minden (vélt) kudarc egy új lehetöséget is rejt magában. Több út áll az ember előtt, hogy az embertársai segítségére legyen.A doktor úr meg fogja találni ezt az utat.7
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Ez nem lehet igaz! Ilyen emberekre van szükség, mint Ön!!! (és mint dr..... xy, meg yx, akinek a tanácsára mi is itthon nagydózisú vitaminokat szedünk.)7
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Ne nagyja magát zsarolni, megfélemlíteni. Kitartást kívánok!4
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Amikor olvastam az írását, az jutott eszembe, hogy végre még valaki aki megerősíti amit én is gondolok, aztán bevillant, hogy vajon meddig hagyják, hogy ezt tegye. Őszintén sajnálom és szívből mondom, ÖN NEM BUKOTT EL!!! Mindegy, hogy hány embert sikerült "felébresztenie" az mind Siker volt. Annyira szükség van az ilyen orvosokra! Szerencsések a páciensei és mi is hogy megismerhettük Önt! Reményt adott ebben a szörnyű helyzetben. Nagyon jó egészséget és kitartást kívánok Önnek! Köszönünk mindent, amit eddig értünk tett!18
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- Abszolut biztatoan es koszonettel irom hogy nekem sokat adtak az irasok, a hozzaallas, az emberi meltosag es hit, amit erzekeltem a posztokbol. Es egy velemenyen vagyunk! Ismeretlenul is nagy oleles a Doktor Urnak14
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nem vagyunk kevesen, most kell az igazi összefogás és kitartás.7
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon nagyon sajnàlom ,de megértem Õnt!Remélem az emberek idõvel ràjõnnek az igazsàgra .Attòl mert sajât tapasztalatàt ,tudàsàt lkiismeretesen leîrta attòl még ez nem kudarc! Inkàbb legyen büszke mert ritka az olyan orvos aki lelkiismeretesen szivvel lélekkel kezeli a betegeit.Ne adja fel.!8
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- Doktor Úr, akkor most azok kommentjeit lathatja,akik mellette állnak!!
Ugye látható?? Mi többen vagyunk!
Soha ne adja fel! Csakis a félelem ami miatt a támadást kapja, ez pedig nem az Ön problémája. Az éremnek mindig 2 oldala van! Kitartást kívánok!
12- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- Drága Doktor úr! Végtelen köszönettel tartozom Önnek a segítségért. Az Ön segítségével, tanácsaival gyógyultam meg. Hálásan köszönöm! Nagyon sajnálom, hogy ezt a döntést hozta meg! Végtelenül hiányozni fog a tudása, önzetlensége! Kívánok Önnek jó egészséget, az életben munkájában, kitartást! Köszönöm, hiányozni fog nagyon!3
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon szomorú lettem írásától kedves Doktorúr!4
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Ön egy rendkívűl jó ember. Íràsaival, és tetteivel nagyon sok embertàrsànak nyújtott segítséget. Minden tiszteletem az öné! Soha ne adja fel!4
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon sajnálom! Sokan, de sokan értjük önt. Köszönjük!6
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Sajnálom, hogy ilyen segítő, jószándékú embereket a semmibe tipornak. Elnyomnak, ellehetetlenítenek, akiknek véleménye van, hallgasson. Más nem megy ebben az országban, csak a harácsolás, aki szólni mer, elhallgattatják, az emberek egymást tiporják, bántják.Nagyon szomorú ezt látni, hogy mi folyik itt
Tényleg nagyon sajnálom, hogy a Doktor Úr is ennek az áldozata. A jó embereket nem hagyják érvényesülni
9- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Semmilyen elkenvéleményt? Mulyen államformában is élünk?
- Tetszik
- · Válasz
- · 5 n.
- Tisztelt Doktor Úr! Az eddigi írásait is nagyon köszönöm! Nekünk -laikusoknak- is feladatunk az információ továbbítása. A gondolatok nem vesznek el, tehát nagyon hasznos volt amit eddig közölt velünk!Munkájához sok erőt és jó egészséget kívánok!3
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Kérdés: Mi az, amit ténylegesen tehetünk, hogy segítségére legyünk a világnak?Válasz: „Tegyük ajándékká az életünket: legyünk felemelő hatással az emberiségre azzal, hogy mindig, mindenütt, minden körülmények között kedvesek, figyelmesek, megbocsátók és együttérzők vagyunk mindenki iránt, önmagunkat is beleértve. Ez a legnagyobb ajándék, amit csak adhatunk.“(Dr. David R. Hawkins)3
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Kedves Doktor Úr! Pár napja találtam Önre és annyira boldog voltam, hogy van még olyan ember, aki tisztán látja a dolgokat és mérhetetlenül sokat tud segíteni az embereknek. Ha az ilyenek, mint Ön befejezi, akkor mi lesz velünk? Kérem csinaljon privát csoportot és egyből tiltsa az olyanokat, akik becsmérlik, sértegetik a szavait. Őket még nehéz meggyőzni. De mi vagyunk jó páran, akik örömmel és bizalommal olvassák a tanácsait. Kérem fontolja meg!!!!
Bízunk Önben!!!!
23- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Timea Bukortámogatom az ötletet én is.4
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Timea Bukornagyon jó lenne egy privát csoport. Nagyon jó ötlet!4
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- 4
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Támogatom!És jó lenne, ha az ilyen orvosok összejönnének, mint ahogy az orvosok a tisztánlátásért csoport...Minél több hiteles szakember kapaszkodna össze, annál több esélye lenne az ellenállásnak...1
- Tetszik
- · Válasz
- · 5 n.
Elérhető - Kedves Doki, örömmel olvastam a sorait.Annak örülök, hogy ha kevesen is, de vagyunk páran, akik egyformán gondolkozunk.Azt,hogy kiszáll a covid hisztiből, jól teszi.Én is a minap fogadtam meg, hogy nem győzködök senkit már, mert emiatt aljasnak lettem titulálva.....és igen, nem lehet mindenkit megmenteni.Ez az ő döntésük,szeretnek szakadékba rohanni, hát hajrá!!6
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Fölösleges kiszállni a buliból. Nem érdemlik meg az elvakultak.3
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon szépen köszönöm az eddigi munkáját! Rengeteget tanultam Öntől. Szedem a C és D vitamint. Hiszek Önnek és Önben!6
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon sajnálom! Pedig több ilyen valóságos tényeket kellene közölni ! Köszönjük !4
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nem is kell itt senkit megmenteni! Soha nem erről volt szó! Az igazságod felismeréséről volt szó.1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon sajnálom!2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Aki elbukott,az nem Ön! Köszönet eddigi munkásságáért! További sok sikert,jó egészséget és kitartást kivánok áldásos tevékenységéhez!5
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Minden elismerésem az Öné!
Ilyen orvosokra és emberekre lenne szüksége a magyar társadalomnak!
7- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Ön megtett mindent, amit tudott! Köszönet Önnek és az összes média és politika által nem befolyásolt orvosoknak, szakértőknek a tájékoztatásért!7
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon sajnálom, de mindent köszönök! A saját orvosom is teljesen a hatalom oldalán áll,a saját józan eszem tiltakozik az oltas ellen. Nem veszek részt oltakozásban!! Azt nem értem Ők nem arra az egyetemre jártak? Nagyon szükségünk van egyszerű embereknek ilyen orvosokra mint Ön!!Gondolja meg a visszavonulast!!! További jó egészséget DOKTOR ÚR !!!5
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Boldogasszony Anyánk áldása kísérje az életét és minden tevékenységét! Hálás
köszönet minden eddigi, és jövőbeni áldozatos, lelkiismeretes munkájáért!
6- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Kedves doktor úr, nem bukott el, megértem hogy besokallt, sokan állnak Ön mellett, többen mint gondolná, kívánok jó egészséget Önnek és családjának7
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Őszinte tiszteletem,Doktor Úr! (Én is ugyanúgy állok a dolgokhoz már,mint Ön:nem az én feladatom megmenteni az embereket sajátmaguktól...Mindenki éljen a saját valóságában,mi pedig éljünk a sajátunkban.) Régen én is sokat *papoltam* a megelőzés fontosságáról,a testi-lelki egészség megőrzéséről,az immunrendszer és a vírusok természetéről
,Ők pedig a *beszélő doboznak* és a mainstream médiának hisznek és a hanyagul-vagy nem is annyira hanyagul
összedobott vakcináktól remélik az egész-séges jövőjüket.
8- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Az Úr Jézus áldja meg az Ön és családja életét! Köszönöm és köszönöm..... Ön példakép lett....4
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Sajnálom,hogy ilyen tisztán , rendesen gondolkodó orvost is a semmibe tipornak! Szomorú!6
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Muszáj ölelő jelet tennem, pedig legszivesebben sirnek!6
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon sokat tett idelent!4
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Sajnos ezt csinálják mindenkivel. Eltaposnak.
Ezért nem fog változni a politika sem. Az életünk csak rosszabb lesz... Orwell '84-e már itt van...
Nagyon sajnálom!
4- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Köszönjük az eddigi felvilágosító munkáját!5
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Kitartás Vadim! Mi Veled vagyunk!11
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Ne adja fel! Most jobban mint bármikor szükség van a tisztán látó és gondolkodni képes emberekre!13
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon sajnálom!Mindig olyan jó volt olvasni az igaz sorait!6
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Tisztelem a bátorságát, Önnel vagyok.8
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon sajnálom,hogy ilyen nemtelen támadások érték a segítő szándéka ellenére! Remélem a szűkebb klientúrája támogatni fogja Önt!Minden jótkívánok és sikeres gyógyítást!7
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Ja, meg nézzél statisztikát, qualy és quanty
minőségben is! Pls.
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Sajnálom.3
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon sajnálom
köszönöm minden tanácsát, jó egészséget
4- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Ön legalább megpróbált segíteni a magyar embereknek! Nem Ön bukott itt nagyot, hanem azok akik ezt a gonosz, megosztó zűrzavart keltik, valamint akik mindehhez asszisztálnak! Nagyon sajnálom, hogy nem ír többet, mert az embereknek egyre kevesebb lehetőségünk nyílik arra, hogy normális, emberséges orvos véleményét kikérjék... !
Tanácstalanul, félelemmel teli nézünk a jövő elé!
13- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- Doktor úr! Fel a fejjel,ne foglalkozzon a negatív kisugárzó és szemléletű emberekkel! Haladjon tovább a kitűzött célja felé! Kívánok sokk erőt,kitartást!12
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Szomoru vagyok mert tétlenūl nėzzūk hogy akik mellénk állnak egyszerű emberek mellé nem becsūlik meg őket pedig már orvoshoz sem jutunk el tõbb hónap várakozás vagy magán ha kitudod fizetni de odais várni kell.Sok mindent elmondanak nekūnk miért nem fogadjuk el?Mi lesz velūnk.?!2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Öngyógyítás!De mi lesz még amit a politikusbanda kitaláé ellenünk?2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Őszinte tisztelettel, köszönettel, hálával gondolunk Önre, Doktor Úr!Az Úristen áldása kísérje életét!8
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nekem több fiókomat is kilőtték már.NEM SZABAD FELADNI.NINCS ÉRTELME5
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Minden tiszteletem !!!!!! Halas vagyok az idos betegek neveben!! Nem sokan vannak akik atlatjak jozanul a helyzetet. Feny a sotetsegben!!! Koszonjuk amit eddig tett.11
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Kitartást kívánok! Megéri kitartani, mert haladunk a célunk felé. Vállaljon mindenki annyit, amennyit elbír. A lényeg a példamutatás. Köszönöm az eddigi írásokat!4
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon sajnálom!2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Köszönöm szépen az EMBERSÉGÉT, és az orvosi munkáját.
Kívánom, hogy erőben, egészségben ( nyugalomban) teljen további élete.
A szívemben van
Isten Áldása legyen Önnel!
9- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- Minden Tiszteletem Önnek doktor Úr! Köszönöm szépen a tanácsait! Jó egészséget és sok sikert kívánok Önnek a jövőben!5
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon szomoru es valoban minosithetetlenek az elozo poszt hozzaszolasai. Tisztelet a kivetelnek. Sajnos ezek az emberek nem tudjak azt, hogy mindez igazan csak oket minositi. Es meginkabb nincsenek azzal tisztaban, hogy minden amit gondolunk, kimondunk es teszunk ugyanugy emelhet is ahogyan rombol. Es a legjobban azt, aki kimondja vagy megteszi. Tudatossagot, emelkedest egymas iranti tiszteletet kell meg ujra tanulni...5
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Kedves doktor úr!Ne gondlja, hogy a véleménnyílvánítása hiábavaĺó volt! Rajtam kívűl nagyon sok ismerősöm és családtagom követi az ön javaslatait.Sajnos megértem, hogy saját lelki békéje érdekében abbahagyja a tájékoztatást. …Továbbiak17
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Kedves Doktor Úr! Az elbukás a másik oldalon van. S,nem itt Önnél. Kérem ne adja fel! Akik Önt támadták minden szinten és mocskolódásokkal, ők buktak el ,de nagyot. S,akik birkaként ahhoz az oldalhoz tartoznak és nem csak itt hanem az egész világon.Meg is érdemlik a sorsukat. Annyira aberrált és kifordult,torz világ lett körülöttünk,hogy ennek már tényleg borulnia kell. Kérem még egyszer gondolja át és maradjon velünk,köztünk továbbra is. Sokan éheznek az igaz szóra.Vannak még akiknek ki tudjuk nyitni a szemét,felébreszteni a mély álmukból. Azt hiszem ezeket sokunk nevében is írhatom Önnek. Mély tisztelettel egy szakmabeli,de mégsem orvos.11
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Doktorul ne adja fel nagyon jo amit csinál tudom tudjaAnikó Tünde Hirschlera fönövérem5
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Tisztelt Doktor úr! Ne foglalkozzon a sok rosszindulatú megjegyzéssel, sajnos a Facebook nak van egy trágár stílusa. Az emberek hajlamosak elfelejteni, hogy a sorok mögött érző emberek vannak. Az a baj, hogy az emberek a központtal veszítették el a kapcsolatukat,a Teremtővel. Az értékrenddel van probléma a mai világban, mit szabad illik ill. nem. A lelki problémák egy csomó testi tünetet produkálnak. Én örültem, amikor egy barátnőm révén az ön oldalára bukkantunk. Végre egy értelmes orvos, aki megtanitja az embereknek, hogyan kell élni, vitaminokat szedni stb. Félre értés ne legyen, minden orvost tisztelek a tudásuk és a nehéz munkájuk miatt. De orvos és orvos között is van különbség. Isten segítse a hivatásában! A Covid19 egy mocskos dolog az egész világban, bizonyos köröknek az érdekei húzódnak meg mögötte, egy eltervezett agenda. Itt jelzem, hogy nem vírus tagadó vagyok, sajnos meghalt egy barátom és több ismerősöm is. Folytassa a munkáját, ahogy eddig is tette. Köszönjük az írásait és így a segítséget is.9
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Ha érzi, hogy nem bírja tovább. Akkor érkezett el ahoz a ponthoz, ahol már nem éri meg vissza fordulni!6
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon sajnálom!2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Köszönjük a eddigi munkáját Doktor Úr!2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Üzenem mindenkinek NINCSEN EGYEDÜL !5
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Sajnálom.1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- A legnagyobb tiszteletem3
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Sajnálom... és megértem. Köszönjük az eddigieket!3
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Ne adja fel! Hülyékkel nem szabad foglalkozni!5
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Értetlenül állok sok ember butasága felett. Önnek hálas vagyok, hogy rengeteg hasznos tudással erősített meg minket abban, ahogy mi is látjuk a helyzetet. Mindent köszönök.4
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Ne adja fel, sokan gondolkodunk így, mint Ön! Mi itt vagyunk és leszünk is Önnel. Nagy szükségünk van az Ön HANGJÁRA! Ne adja fel!13
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon szépen köszönöm a sok hasznos posztot!!!!Jó egészséget és minden elképzelhető jót kívánok szeretettel!2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Az úr vezesse útját bármerre is jár , én akkor is eszem a sok vitamint és köszönöm jól vagyok. A gondviselés biztosan nem fogja elfelejteni azt a sok jót amiért harcolt.7
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon szépen köszönöm2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Doktor Úr!Zokogva olvasom a levelét...nem tudom elhinni, hogy ilyen világot élünk!!! Nem akarok ilyen világban élni!!!Minden Tiszteletem az Öné! Köszönöm, hogy eddig kitartott!
Megértem, hogy így döntött, engem már az is megviselt, mikor az írását megosztva az unokaöcsém, kérdőre vont.
Tudjon róla Doktor Úr, hogy nagyon sokan támogatjuk, mert szóról -szóra azonosulunk a gondolataival. Nem tudok most többet írni.
Köszönöm a hasznos tanácsait, masszőrként, viszem tovább az üzenetét és átadom a szuper vendégeimnek, akik testben és lélekben egyaránt egészségesek szeretnének maradni! Kitartás!
14- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Önnel vagyunk!3
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Sajnálatos dolog ami történt!Nekem sokat segített a véleménye és tanácsa! Rendszeresen szedem a vitaminokat, C,D,Cink,továbbá: gyömbéres-fahélyas teát iszom naponta.3.éve nem voltam még influenzás sem,nem hordok maszkot,nem fertőtlenítem magam,mégis elkerültek a fertőző betegségek.Szükség van az ilyen becsületes-tisztességes orvosokra,főleg ebben a korrupt világban! Ne adja fel,mutassa meg a világnak,az országnak,hogy igenis,igaza van! Mi mind hisszük az igazát!13
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Ez megint egy k*van jó írás Doki. Szívemből szólt az elveszett hitetlenekkel kapcsolatban. Megértem az érzéseit. Kérem fókuszáljon ránk, a lelki társaira. Szóljon, hogy miben segíthetünk, és folytassa! Ajánlom figyelmébe Dr. Lenkeiéket és a jog az egészséghez egyesületet. Csapatban könnyebb. Kitartás!12
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Köszönöm az eddigieket!Sajnálom!!!1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Ezt önnek küldöm doktor úr és mindenkinek, aki már ébren van.Erősítsétek meg magatokat, a "java" még csak ezután jön.Isten óvjon benneteket!
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Teljesen igaza van a Doktor Úrnak,megértem,becsülöm a kiállását és hálás vagyok mindenkinek,aki ezt teszi és ilyen őszinte!! Ez ad erőt nekem is. A legnagyobb probléma az elmebetegség,ami a világban zajlik!3
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Never give up Dr ur! Sokan vagyunk!6
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Megértem amit ír és látom én is ezt a folyamatot ami próbál elnyomni minden értelmes és a helyzetet tisztán átlátó ,segíteni akaró szakembert. Mégis az az érzésem ,hogy nem szabad feladni mert a nagyszájú ,fenyegető kommenteken túl nagyon sok ember várja a segítő szavakat ,a támogatást. Mindannyiunknak szüksége van önre Vadim!7
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- DrágaVadim Dobos..., mint említette a postjában, aki nem akarja hogy megmentsék az nem is lehet.!!! Szükségünk van az igaz, lelkiismeretes orvosokra, akik ténylegesen az emberek egészsége miatt választották ezt a hivatást!!!! NEM kellenek az olyan SARLATÁNOK, akik a pénzért eladták a lelkükek, hülyítenek minket a hamis statisztikákkal, információkkal..., Pánikot, félelmet generálnak..!!! Az emberek arcába hazudnak, rákényszerítik őket egy teszteletlen oltásra.. ?!?! Gyilkosok vagy gyógyítók??? Az ilyeneknek kéne vissza adni az orvosi diplomájukat!!!!
Nem Önnek kéne vissza vonulnia a pandémia cirkusszal kapcsolatos véleményével!!!! Szükség van az őszinte, lelkiismeretes, tisztánlátó, gyógyítani akaró ORVOSOKRA, mint ÖN!!!!!!
9- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Magyarok , nem tudsz jot tenni , akkor letesznek , mivel buttak , onzzok , szakkepzetlennek , stb . Tisztellet a kivetel sajnos. Ezert nem kell foglalkozni senkivel ,othol . Ezert nics magyar bartaink sajnos igaz mindden szava kedves Doctor Ur. Ezert meg kell vallogatni embereket, megerettek a pusztulasra, Ne foglalkozxon velle , huzza le Toilet mint en szokttam. A leg jobbakat, a jokat , tanultak at, aki le tett vallamit a, asztalra Arra Irigyek . Koszonom szepen kedves segiseget ilyen kenne sok , Udv Rose Australia bol2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon sajnálom! Talán az egyetlen olyan orvos, aki nyíltan merte vállalni az igazságot!4
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- ...de igen, sikerült.
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Ez a covid ügy rendesen ketté osztja a társadalmat. A legtöbb ember nem akarja elhinni hogy egészségéért ő maga felel életmódjával, gondolkozásával, inkább külső 'tudományos' megoldásokban hisz, hátha nem kell feladnia megszokott, kényelmes életét. Amúgy meg van írva, ne szórj a disznók elé gyöngyöket, mert lábaikkal megtapossák és ellened fordulnak.4
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- Dobó Leventeígy igaz, nem lehet a gyöngyöket a disznók elé szórni. Akik pedig keresik az igazságot, azok meg is találják.2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Az ön posztját osztom meg minden covidos ismerőssel,arról,hogyan lehet legyőzni a betegséget.
köszönöm
5- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Remélem majd az élet igazolni fogja Önt is és minket is, akik hasonló képpen gondolkodunk a jelen helyzetről.Szerintem nem szabad feladni, az okos érvelés előbb-utóbb egyre több embert felébreszt. Minnél több hasonló gondolkodású egészsègügyi végzettségű emberre van szükség. Fogjanak össze, hogy erősebbek legyenek és hallassák a hangjukat!7
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Az Isten áldjon meg,de soha ne add fel!4
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon sajnálom a történteket! Remélem nem adja fel Doktor Úr, hiszen szerencsére még azért jó páran vagyunk akik próbálnak józan ésszel gondolkodni és pont a mostani időkben amikor már az emberek kezdik feladni a hitüket a jóban, most van aztán a legnagyobb szükség az Önhöz hasonló, tiszta szívű emberekre, orvosokra, tudósokra, kutatókra! Kitartást kívánok!
És remélem,hogy a szitkozódni és fenyegetőzni tudó embereknek is leesik előbb-utóbb a tantusz hogy pontosan erre megy ki ez a játék, az embereket félelembe és egymással való összetűzésbe kergessék! Inteligens emberek között elmondhatja mindenki a véleményét, amit meg lehet vitatni!
Minden jótkívánok!8- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon koszonom a hasznos tanacsokat! Isten adjon erot, uj hitet! Szeretettel udvozlom2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Maradjon. Kérem.4
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Sejtettem hogy ez lesz. Az az igazság, hogy ezt az egész folyamatot, amely jóval túlmutat ezen a semmitmondó víruson, csak a vas és acél erejével és a wolfram keménységével lehetne megállítani. Másként, fizikailag meg kellene semmisíteni azokat az embereket, akik az egész világméretű cirkusz mögött állnak, akik a céljaik eléréséhez felhasználják ezt a kamujárványt (mert az, függetlenül attól hogy van koronavírus, ahogy te is írod alap dolgokkal eltüntethető). Egy inverz Sztálin kéne nekik, aki az összeset összeszedeti és agyonvereti a gulágban. Egyből eltűnne a pLandémia. Vagy egy Illés, aki azt mondja nekik: Szálljon le tűz az égből és emésszen meg titeket!Tehát a birkák (és a barmok) arra mennek amerre terelik őket. Jelen esetben a farkasok és a hiénák. Akinek inge, vegye magára.A közemberek egy jelentős része befolyásolható negatív irányba is, miközben magát esetleg felvilágosultnak tartja. A döntéshozók egy jelentős része vagy szar ember eleve, vagy megvehető, vagy más egyéb módon manipulálható.De a legnagyobb felelőssége annak van, aki a hazugság forrása, ezesetben akik elindították ezt a változást, ezt a neokommunista degenerációt. Persze nem most kezdték, meg van ez tervezve.Érthető hogy kiszállsz, ezt a harcot leginkább természetfeletti erővel lehetne sikerre vinni...Egy sima c-d vitamin témánál tapasztalható, hogy mintha a falnak beszélne az ember, mintha valami megakadályozná hogy eljusson az agyukig hogy hány óra van.Azok az emberek akik a közleményedre mocskolódva, fenyegetőzve reagálnak, valamilyen mértékben biztosan sumákok, vagy romlott emberek, mert az ilyesmit a gonosz ember félelme váltja ki. Vagy tervezetten támadnak. Persze lehet hogy van néhány aki csak azért fél mert annyira kimosták az agyát, de akkor annak meg nagy baj van az ítélőképességével. Abba kéne hagyniuk a mérgezett kútból ivást.Ja, ha valakinek túl erős lenne az általam felvázolt megoldás: kerüljük el a vitákat. Nem hiszek az asszertív konfliktuskezelésben gonosz emberek ellen. Az általuk terelgetett birkákat meg figyelmen kívül hagyom, mint ahogy mindazokat, akik szeretik és szólják a hazugságot.7
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Sajnálom.... De megértem....2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Hatalmas üzlet lehet ebben a covid hisztériában ami így megosztja az orvos társadalmat, hogy rögtön megfenyegeti a saját kollégáját ha az nem áll bele az üzletbe akár a páciensek élete árán is, van akinek van az a pénz .. sajnálom Doktor úr, de ne feledje minél jobban támadják abból látszik hogy igaza van! Ne adja fel mert nagyon kevesen vannak az ilyen lelkiismeretes orvosok mint Ön, inkább keresse a hasonlóan gondolkodó orvosok társaságát és vegye fel velük a kapcsolatot! Az orvos társadalomban is hatalmas tisztulásra van szükség! Szeretettel és tisztelettel üdvözlöm, kitartást kívánok!10
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Köszönet azért, hogy az emberek érdekében cselekszik, hogy figyelmeztetni próbált, hogy segíteni akart és vállalta a nyilvánosságot is. Köszönet!4
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Andrea Csávásitt az eredeti szöveg1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Ön tudott segíteni ! Tud erőt adni, és reményt !És szükség volt / van az Ön kiállására !Én Bízom benne, hogy csak erőt gyűjteni húzódik vissza kicsit. Nincs egyedül !Ne a negatív hangokra figyeljen!Kívánom, hogy találjanak egymásra azokkal az orvos kollégákkal, akikkel hasonlóan gondolkodnak a jelenlegi helyzetről.Orvosok és Egészségügyi Dolgozók a TisztánlátásértORVOSOKATISZTANLATASERT.HUOrvosok és Egészségügyi Dolgozók a Tisztánlátásért4
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- De akkor miért allsz be a sorba támogatni a gonosz diadalát?3
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Sajnálom!!Minden jót!!!!1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon sajnálom. Az a baj, hogy nagyon sok a vak ember1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Őszintén nagyon sajnálom, hogy ezt a döntést kellett hoznia! Pedig kellett az Ön fénye, mint a gyertya a sötétben!5
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Szivesen olvastam a posztjait. Sajnálom, hogy legyőzték. Kívánok egészséges, boldogabb életet.2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Köszönöm az őszinteségét és hogy becsületes. Igazi gyógyító, bár mindenki ilyen lenne!3
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Sajnálom
köszönjük az eddigi tanácsokat, és főként a bátor kiállást! Sokat segített már ezzel is!
2- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- 1 eve napi sok oraban kuzdok! Nem adom fel. Nem adom fel a kovetkezo generaciokert, a jovoert. Kerlek, menj tovabb! Egyre tobben leszunk. Egyre hangosabbak leszunk.A masik oldal egy pszichologiai jatekot jatszik. Tobb retege van es ugyesen ossze van rakva. A mi feladatunk javaban ugyanazt a technikat alkalmazni. De nem teljesen.Az oveke lenyege az ismetles, felelemkeltes, ismetles, tragarsag, majd jon a cancel kultura, mely eltunteti a mashogy gondolkodokat.A mi feladatunk az ismetles, a mas lehetosegek ismertetese, a remenykeltes, a piszkos ugyleteik leleplezese, az ismetles.Kerlek ne add fel! Tudom, min mesz keresztul. Tudom, kemeny kihivas. De megeri. A jovo generaciokert! Kerlek!11
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Pont ez a cél hogy a jó lelkű emberek feladják mert félnek az igazságtól.De az igazság olyan mint a patak aztán terebéjesedik és folyó lesz belőle majd tenger2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Maradjon ilyen. Aki nem érti azt ne győzködje! Aki érti az úgy is tudja mi a jó neki.6
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nem Önt győzték le , ezt sose felejtse !!!! Önmagukat taszítják a mélybe ! Sajnos lehet, hogy bennünket józanul gondolkodókat is magunkkal rántanak. Egy orvostól egyszer azt olvastam, ma már az egyetemeken nem gyógyítani tanítanak, hanem csak gyógyszert felírni ! Tapasztaltam, így igaz !!!!7
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- HÁGÁBAN ELFOGADTÁK AZ IZRAELI KERESETET. NÉMETEK IS NYOMJÁK. SENKINEK NEM KELL FELADNI.5
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon sajnálom,hogy így döntött,de megértem.Megmenteni csak azokat lehet,akik kérik.Azért remélem kapunk még infókat,tanácsot öntől.köszönet2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- A saját magadba vetett hited nem csorbult csak az emberekbe vetett. Tedd azt amire felesküdtél, ahogy eddig tetted. Kitartást.5
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Minden elismerésem az Öné. Öntől és az Önhöz hasonló emberektől kapunk bíztatást, erőt, hitet. Ez a mai világban úgy kell nekünk, mint egy csepp víz a sivatagban.5
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Gratulálokaz eddigi munkásságához és bízom benne, hogy rövidesen visszatér.6
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Varga Istvánez egy nagy veszteség, de a tanultakat vinni kell tovább
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Azt lehetne tudni, hogy menny c- és d-vitamint szed ?3
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Krisztián KántorMár posztolta itt az oldalán, csak rá kell keresni. Biztos, hogy erre most nem fog külön válaszolni.1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Marianna Rimaszombathy Pköszönöm megtaláltam már 10.000 NE D-, 3×1000mg C-vitamin és multi-ásványi anyag kiegészítő.3
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Krisztián KántorKülön írta a megelőzéséhez szükséges adagot és a felépüléshez szükséges adagot is. Azt talán egy másik posztban találod.1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
Elérhető - Mérhetetlenül szomorú vagyok, hogy egy ilyen értékes, esküjéhez hűséges orvost sikerül a gonoszoknak eltávolítani a rászoruló betegek közeléből. Pótolhatatlan veszteség. Minden percben hálálkodni kellene a hősiességéért.Én köszönöm, hogy eddig bírta és mentette a betegeket.Isten áldja meg érte!3
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- Amit az Orvostársadalom és a Kormány elhallgat!YOUTUBE.COMAmit az Orvostársadalom és a Kormány elhallgat!
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Kedves Vadim! Dehogy bukott el!!!
Rengeteg embernek segített orvosként, gyógyításával, áldozatos munkájával. Még több embernek felnyitotta a szemét, vagy megerősítette a tudásában / hitében! Ezért kalapemelés és nagy KÖSZÖNET.
Hiszem, hogy ha Önnek ez a hívása, hívatása, akkor máshogy, valahogy továbbra is segíteni fogja az embereket. Kívánom, hogy találja meg az útját! És még egyszer nagy köszönet!
9- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Megértem...Mégse adja felVadim Dobos
ha minden Jó Ember feladja, nem marad senki a Föld kerekén, akiért érdemes lenne reggel felkelni.
Ha hátrébb lép is, el a színpadról, ne adja fel!Én sem hagyom magam, bár "csak" egyszeri ember vagyok.10- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Szívből sajnálom, de remélem mihamarabb eljön az az idő, amikor visszatérhet!Köszönöm, hogy a sok segítséget amit eddig is adott!2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Kedves Vadim! Szívemből szólt. Ha már csak néhány ember szívéhez és értelméhez elértek a gondolatai, akkor már megérte... De a döntését is megértem. Isten áldja és vigyázzon Önre!1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Értünk kellene mégis harcolnia, azokért, akik hisznek abban, amiben On. Nekünk kell az erősítés.3
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- Csilla Debreczeniigen, igen, igen!!1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Drága Dr Úr őszintén nagyon sajnálom ,Jó egészséget kívánok Önöknek, szeretettel .
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Le a kalappal Ön előtt.2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Isten malmai, lehet hogy lassan, de biztosan őrölnek. Mindenkin nem lehet segíteni, de egy is számít....2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Köszönjük Doktor úr, áldozatos munkáját és segítségét, sok ember ébredéséhez.Sok ilyen orvosra lenne szükség, hazánkban!
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Drága doktor úr! Minél nagyobb a fény (tudás) annál nagyobb a sötétség (tudatlanság) ami akadályozza a fény útját. Ön egy igaz fényhozo EMBER. Ne hagyja, hogy bedaralja a sötét oldal. Kívánom, hogy erős lélekkel folytassa útját rendíthetetlen ül. Imádkozom ÖNÉRT
!
6- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Kedves Doktor Úr !Nagyon szépen köszönjük önnek az áldozatos munkáját !Kitartás,reméljük hogy vissza tér !Sok-sok ilyen orvosra lenne szükségünk mint ön kedves doktor úr !Kívánok önnekminden jót,erőt és egészséget további lelkiismeretes munkájához !4
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Egy IGAZI orvos. Nagyon köszönjük, hogy léteznek még ilyen emberek.5
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nem szabad feladni! Az ilyen emberekre, orvosokra, igazi szakemberekre van szükség, mint Maga is!6
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Ismeretlenül is alázattal meghajlok a Doktor Úr előtt... Isten legyen velünk...2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- Kitartást és jó egészséget kívánok Doktor Úr,köszönjük a jó tanácsokat,Isten áldja a jóságáért,Önnel vagyunk2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Doktor Úúúr, Ön egy igazi Katona és egy katona nem adja fel soha pláne idő előtt!!!Ne figyeljen és ne vegye magára az ugató kutyák csaholását, ez nem Önnek szól higyje el! Mindig voltak és lesznek is olyanok akiknek nem tud megfelelni és nem is kell! Ne az ellenségre nézzen hanem arra a rengeteg megmentett életre akik ezt Önnek köszönhetik! Sőt!! Abból látszik hogy baromi jól végzi a munkáját hogy ennyire támadják ez jó higyje el mert ha nem lenne Ön mögött Erő, ha nem lenne értelme a munkájának tuti hogy senki se foglalkozna Önnel!!!Tehát most szépen kikapcsoljuk a rabszolgasorsot és gyerünk tovább keményen előre, sok a meló!!Hajrá Doktor Úr, Isten Önnel van!!!12
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Kérem soha ne adja fel! Mérhetetlen a segítség, amit ad!!!Rengetegen vagyunk, akiknek megerősítette a hitét!Hálás köszönet érte!5
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- ÖN példát mutatot, Jézust ezért a Zsidók megfeszitették!3
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Retro.. Itt is ez történik...1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Mélyen tisztelt DOKTOR ÚR! Sokunk nevében kérem, hogy ne adja fel! Önre, illetve az Önhöz hasonló tisztességes ORVOSOKRA, akik ebben az EMBERT próbáló időkben is hűek Hippokrátész-i esküjükhöz soha sem volt ilyen nagy szükség, mint most. Tudja, az Igazság akkor is IGAZSÁG, ha csendesen mondják, a hazugság pedig akkor is hazugság, ha hangosan ordítják! Most a Fény és a sötétség harca folyik. Akik felismertük ezt, most nem szabad feladnunk! Minket is megbélyegeznek azért, hogy nem "oltakozunk"! Hát tegyék! Ahogy Önnek elmondta kollégája, hogy csak azon lehet segíteni, aki azt akarja. Sokan akarjuk, hogy segítsen nekünk, mert igényeljük! Hamarosan lelepleződik a hazugság, lelepleződnek azok az orvos professzorok is, akiknek az influenza "infulenza"... akik tömeghipnózisukkal megbetegítették sok embertársunkat azzal, hogy félelemben tartották és tartják őket. Egyszer a tömeghipnózisnak is vége lesz, mert egyre többen felismerik, hogy "meztelen a király". Sohasem adhatjuk fel, mert nálunk az igazság! Fel a fejjel, legyen áldott, drága DOKTOR ÚR!8
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Megértem az érzéseit,de kérem ne adja fel ! Ne adjon esélyt a sok harc után a gonosz diadalához ! A harcában lássa azokat ,akik most írtak Önnek,mert nekem és nekik is Ön adja a bizonyosságot ,hogy nem vagyunk egyedül ! Nem egyedül vivja ezt a harcot,hanem nap mint nap mi is !4
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Áldást!Ne gondolja azt Doktor úr, hogy a fizetett bér tolnokok és trollok az egyetlen a világban!Itt vaguynk mi is és egyre többen vagyunk akik felnézünk önre és a munkájára!Egyre többen vagyunk aki elmentettük az írásait és két kézzel tépjük szét ezeket a bio robotokat akiket a hatalom nem 30 ezüstért , de egy zsák krumpliért megvett!Szükségünk van olyan emberekre akik tartják a lélek lángját bennünk!Tudjuk, hogy a sok -1bit kapacitású medúza(nincs agyuk)minden féle mocskot szór gazdájuk parancsára!Kérjük legyen tekintettel az egyre nagyobb táborra aki felnéz önre és az önhöz hasonló igaz emberekre és orvokra!Nekem a válásom után évekig egy szó volt az ágyam fölött!Ma is ez hajt!ELMÚLIK!!!!!!6
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Én teljes szívemből támogatom! Megértem az álláspontját, magam is zömmel visszavonultam a vitáktól. Megosztok információkat, ennyit még megteszek. Reméljük a legjobbakat! Azon a helyen, ahol én vagyok, a munkámban, legyen rend a világban. Ez az alapelvem. További jó munkát kívánok, doktor úr! Szeretettel: Borsos Miklós6
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Tarts ki, Vadim, ne add fel! Veled vagyok!2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Sajnálom! Ismét egy IGAZ távozott a GAZ miatt.4
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Kedves Vadim! Pár hete találtam rá az irásairdra és azóta követlek. Minden szavaddal, minden tanításoddal egyetértek! Ha mi is feladjuk, akkor még kevesebben maradunk talpon. EGYSZERŰEN NEM TEHETJÜK. Az orvosi esküd kötelez arra, hogy NE ÁRTS, ezt meg is tetted azzal, hogy nem oltod az embereket. Én egy HOLISZTIKUS ORVOSIRENDELŐT vezettem anno 15 évvel ezelőtt. Tudom, hogy miről beszélsz. Tökéletesen működnek a nagyobb dózisú vitaminok. Ha megnézed az idővonalamat, akkor láthatod én csak megosztok arra érdemes cikkeket, információkat és rábízom az emberekre, hogy mit fogadnak be belőle. Ne foglalkozz azokkal akik le akarnak szedni erről a SPIRITUÁLIS HÁBORÚS MEZŐRŐL. Így is kevesen vagyunk. Tedd a DOLGODAT, AMIT A SZIVED DIKTÁL és azok fognak követni, akik így gondolják. Kaptunk DIGITÁLIS KATONA kitüntetést! Én levettem a polcról egyet és elküldöm Neked, mert MEGÉRDEMLED!18
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Csak gratulálok annak sok agymosott,gerinctelen lénynek akik a nyomorult kis életüket féltik mert a hazug média elhitette,hogy halálos vilagjarvany van és neki ugranak azoknak akik még józanul és tajekozottan próbálnak élni mert tudják,hogy minden hazugság ami a coviddal kapcsolatos ha használnak azt a valamit ami fejükben van akkor talán egyszer felébrednek de akkor már késő lesz5
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Ne hagyjq abba Doktor Úr, szúkség van a tisztánlátásra, tiltson le minden kötözködöt1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Innentől nekünk is kötelességünk tovább adni az igazságot mindazoknak akik hozzánk fordulnak, hogy aki keres, az találjon. Aki pedig a pusztulás mellett és az Isten nélküli, hit nélküli élet mellett döntött azon már nem lehet segíteni, az ő döntése. Köszönjük doktor úr4
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- Magdolna Szél...Vadim doktor többek között azt írja a levèlben, hogy a Gödöllő Idősek Otthonàban 120 -an betegedtek meg a Covidban, mely nem IGAZ.
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Margit Mácsármiért kell engem erről vagy bármiről győzködni? Ugyanazon a nyomvonalon haladok mint Vadim
. Aki meg másban hisz, az megy oltásért.
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Magdolna Szél....Fèlreèrtesz Magdi, mert az igazság felett Te is elsiklasz, van amit meg akarsz hallani, van amit nem.Akkor, ha Ti egészségügyben dolgozókban hogyan lehet megbízni!Miért kell a betegségből politika játszàm csinálni!
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Margit Mácsársajnálom, de engem nem igazán érdekel a politika
. A munkámat pedig tisztességesen végzem ahogyan mindig is.
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
Elérhető - Doki... van körülbelül 2-3% vIktor-érdek-féreg, 15-20% félre/megvezetett hiszékeny polgár, -köztük sok kollégád, s legalább 40% eleve agyhalott, sajnos-"honfitárs" hülye... Kb.: maradt még 40% értelmes, -még észnél lévő civil. Nem inkább Dr. Tamásival, s még az észnél lévő Dokikkal együtt kellene kitartani 22'-ig ? 99.9%, hogy a már tapasztalt, de még várható hivatali szórakoztatásokra Dr.Magyar György megtalálja az "ellenszert".6
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- Kedves Doktor Úr ! Gondoljon a nemzetközi nagy tekintélyű kutató és gyógyító orvosok sokaságára, akik felvették a harcot az új felfedezéseik megvédése érdekében az őket támadókkal szemben. Hova jutott volna az orvostudomány, ha Ők annak idején meghátráltak volna és nem állnak ki az új felfedezéseik mellett. Ha nem küzdenek a " sarlatánokkal " szemben,és megalkuvók lettek volna. Nem lettek volna új felfedezések, új gyógymódok a betegségek , járványok kezelése vonatkozásában. Önnek egy nagy tábora volt és van akik figyelemmel kísérték és megpróbáltak gondolkodni racionálisan és nem vették be a "maszlagot " és ezt a tábort nem tudták manipulálni a propaganda gépezet irányítói. Ne hagyja " cserben " ezt a népes tábort akiknek szükségük van Önre. A tények és a számok az Ön állításait igazolják. Váltson stratégiát a mondanivalójában, írásaiban. Ebben a vonatkozásban más lehetőségek is vannak, rövidesen eljön az idő amikor Önt fogják méltatni és elismerik eredményességét. Másként kell a " harcot " folytatni, más mederbe kell terelni az események alakulását. Meghátrálni nem szabad, szövetségeseket kell keresnie. Köszönöm , hogy elolvasta írásomat, rám és a barátaimra mindig számíthat. Sokan vagyunk.7
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Tisztelt Doktor Úr! Kérjük, NE ADJA FEL! Sok ezren vagyunk, akiknek erőt és kapaszkodót ad. Szükségünk van Önre! Még ha nem is ír, posztol vagy nyilatkozik egy ideig, megértjük ha szünetet tart és erőt gyűjt addig. De a remény nem múlhat el, azt erősítenünk kell egymásban. Kérjük tisztelettel, aludjon rá egyet és holnap küldjön egy kacsintós Smiley-t nekünk, hogy minden rendben és továbbra is együtt vagyunk. "Aki nem fél, az félelmetes!"6
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Sajnos csak nemrég “találtunk egymásra”. Bár én úgy gondolom, hogy az életben minden hasonló ismeretség /barátság valami nyomós okkal történik és akkor amikor történnie kell. Ennek is oka volt! REMÉLEM NEM ADJA FEL! Kérem szépenMindenre van megoldás, csak a halálra nincs és a reményt sosem szabad feladni.Bárhogy is legyen, ÉN (is) követni fogom, bármilyen módon és formában! Nem szeretnék semmit sem erőltetni, de egy külön csoport tényleg elmondhatatlan boldogsággal, nyugalommal és biztonsággal töltene el bennünket
Én Telegramot ajánlanám. Biztonságos! Nincs cenzúra! Lehet csinálni egy külön info oldalt ahol csakis Ön tudna publikálni (komment vagy sem opcióval) és egy ezzel párhuzamos chat csoport is lehetséges.
Nem szeretnék semmit sem erőltetni, de Ön mint ORVOS! mint EMBER rengeteg embernek segít, nem is képzeli, hogy mennyit és milyen formában. Nagyon személyes példát magamról itt nem fogok leírni, de annyit elmondhatok, hogy pár nappal ezelőtt már a “feladás” küszöbét súroltam és tudja, hogy miért lettem újra magabiztos, mosolygós és tele energiával??? Mert “megismerhettem Önt”!A munkáját /hivatását, azt a tiszta, jó szívét, a követőit...Hirtelen minden addig negatív dolgot már pozitívnak láttam.
Most kicsit összezuhantam, de szívből remelem, hogy nem így és most “hagy itt bennünket”.Engem és rengeteg embertársunk napi támadásokat kap és csúnya dolgokat él meg. Párszor én is el-el gondolkodtam, de mindig ugyan arra jutok: megyek tovább felemelt fejjel a végsőkig!Igaz személyesen nem ismerem, de minden tiszteletem az önéHa csak pár nap alatt is, de nagyon megkedveltem Önt Doktor. Mint láttam, olvastam rengetegen támogatják és szeretik. Én is beálltam a sorba!
Fel a fejjel Doktor Úr! Kérem gondolja át higgadtan az itt olvasott hozzászólásokat.5- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Marianna Rimaszombathy PEn ugyanigy vagyok Dotor Ur, csak most ismertem meg "veletlenul" hogy valaki feltette a bucsulevelet es utanna neztem az On munkajanak es teljes szivvel tisztelem es becsulom azert amit az emberekert tesz!
En is a feladas hataran vagyok mert mar a barataim es a csalad bizonyos tagjai is ellentetes velemenyen vannak velem de nem adom fel es mondom es osztom amit kell mert csak igy tud "nyajimmunitas" lenni a pozitiv oldalon, mert a mediaban vilagszintu hipnozis tortenik sajnaos es az emberek elhiszik amit mondanak mert sokan hazudnak nagyon magas pozicioban levo emberek es elhiszi az egyugyu ember es azt hiszi az igaz! Nekem nincs gyerekem de megis harcolok a jovo nemzedekeert mert azt nekunk kell megtenni es megvedeni a gyerekeket! KEREM NE ADJA FEL!
2- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Ne adja fel! Többen vagyunk mèg normàlisak, csak halkabbak vagyunk! Talàn mert sokan fèlnek...9
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Ne adja fel Kedves Doktor Úr! Imádkozunk Önért! Itt Csíkban is többen vagyunk, akik követjük útmutatásait (a vírusfertőzés legyőzésének 5-ös szabálya...), amelyek itt is beváltak és nagyon jók! A Gonosz - az Ördög, aki vezeti ezt a hazug világrendet, elbukik!Az Igazság, a Szeretet, a jó Isten fog győzni - és én hiszem, hogy megérjük ezt a győzelmet. A jó Isten adjon Önnek lelkierőt a további küzdelemhez! Imáinkkal támogatjuk, ne féljen!!!!10
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Most ne adja fel Doktor úr!! Tudom ezt írni és átélni merőben más hiszen jómagam is diszkriminált vagyok.. De ne adjuk meg nekik a könnyű győzelmet mert az igazságot lehet csűrni csavarni lehazudni színezni de abból akkor is csak egy van és annak az egynek most ki kell derülni győznie kell.. Ehhez viszont Ön a kollegaritásban magára maradt harcos kell.. A harcos aki a népnek a remény az erő és az ébresztő mély álmukból.. Nem önmagunkért hanem a jövőért....8
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- En osztottam az o posztjat mert igaz4
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nyilván fenyegetés hatására teszi....nem kellene feladni...6
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nem adhatja fel. A lelkiismerete erősebb. Ön orvos. A lelkében is. Tegye tovább amiért itt van. Kérem!3
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Vadim, mi Veled vagyunk! Megsiratott a leveled, mélységesen fel vagyok háborodva! Ne add fel, szükségünk van az ilyen bátor, igaz orvosokra, mint amilyen Te vagy!Tavaly október óta betartom a tanácsaid és egészséges vagyok, soha nem voltam jobban, pedig nem hordom a maszkot! Osztom a cikked hónapok óta, ahol csak tudom, szeretnék vele segíteni normális csoportokban, ismerősöknek. Rengeteg támadást, gúnyos megjegyzést kaptam, vírustagadónak és összeesküvés elmélet hívőnek neveznek. Még orvos kollégád is
Igaz, csak egy rettegő fogorvos, talpig maszkban még a szabad levegőn is. Egy gyáva, jellemtelen ember, ő nevez engem vírustagadónak, ő mondja nekem, hogy zavarok másokat a nézeteimmel.
Nem félek és ez nagyon sok embert zavar. Kívántak emiatt már nekem lélegeztetőgépet és azt is, hogy fuldokoljanak a szeretteim. De nem tudnak megijeszteni, ez a fegyverem ellenük. A félelem betegíti meg őket, mérgezi meg a lelküket. Sajnálom őket!Köszönöm szépen a cikkeid és büszke vagyok arra, hogy ismerlek! Nem sok ilyen orvos van , mint Te ebben a gyáva, hazug világban!15- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- Tisztelt Doktor Úr! Ön nem bukott el...,épp ellenkezőleg. Azon kevés orvosok egyike, akik abban a szellemiségben gyógyítanak, hogy test és lélek egyek. Ez óriási fejlődés, érték a mai materialista világban.14
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Egy igazi orvosnak példát kell mutatni, nem ugy mint annak a sok “űrhajós”nak aki Ont fenyegeti. Varjuk a tovabbi iranymutatast, erősödünk altala2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Köszönjük az eddigi munkásságát, de ne hagyja abba! Folytassa anonim, biztonságosabb, kevésbé támadhatóbb és ha az érvek rendben vannak úgy is hiteles !5
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Megértem
Egyszer ha újra erősnek érzi magát, várjuk vissza
én addig is támogatom ismeretlenül is
2- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Isten áldja Doktor Úr, jó egészséget kívánok! Köszönjük, hogy kiáll mellettünk, mert szinte egyik orvosnak sincs hozzá bátorsága.4
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Tiszteletem
!
Csukott szemmel jár aki nem bírja a fényt!Tisztelt Doktor Úr, biztos vagyok benne, hogy Ön nem fog letérni az útjáról, amit választott! Ezért született a földre, mert dolga van itt!Ön egy lángoló Fáklya, aki úgy tudja átadni a fényét a többi Embernek, hogy az Ön fénye ettől nem veszít erejéből....Minél többünknek ad, annál nagyobb lesz a világosság. S ahol ott a fény ereje, ott a sötétség megszűnik létezni11- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Sajnálattal, de teljesen egyett tudok érteni. Nem vagyok orvos, csak egy gondolkodó mérnök. Ugyan ez a szélsőség előjött a csaladomban is és sokszor barátokkal, rokonokkal, közeli családtagokkal azon kapom magam, hogy vitatkozom a média járvánnyal velük. Sokszor magamat felhergelve mikor szó szerint hallom vissza a média szavait.Szomorú ebben, hogy az orvosoktól, háziorvosomtól is ugyan ezket a hülyeségeket hallom...Sajnállom, hogy belefáradt és egy szót se akar váltani erről a mesterséges Covid örületről, én szintén így tettem egy napja.Egyébként, valóban ez is volt a cél, hogy a gazdánk befogja a szánkat. Befogja azok száját, akik gondolkodnak... sikerűlni fog neki...Sok egészséget és kitartást a munkájához!11
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Kérem, ne adja fel! Egyre nagyobb szükség van az ilyen lelkiismeretes, igazán gyógyítani akaró orvosra, mint Ön!Nagy bajban vagyunk és pont ezért!Egyre többen látunk tisztán és tudjuk, mekkora hazugságpropaganda zúdul ránk.De küzdenünk kell, a gyerekeink jövője a tét!10
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Krisztina Fülöp én nem így látom. Az oltási igazolvánnyal pedig.még többen fognak bedőlni. Küzdeni kell és kitartan, de ez kemény lesz.2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- Szerintem kell hagyni hogy pihenjen. Megköszönve mindazt amit tett. Az a baj, hogy az elvetett magnak a termését nem lehet látni. Ebbe fáradt bele. De egy nagyon nagy tanulságot ebből a levélből ki lehet olvasni. Csak az ego fél, a lélek szabad. Ha ennyire tiszteli őt a sok hozzászóló, akkor vigyük tovább a lángot, vegyük át tőle hogy az eddigi munkája ne vesszen kárba. Mindenki tehet a saját környezetében ezért. Meg kell menteni a jövőnek minél több embert. Nem könnyű, én eddig senkit nem tudtam lebeszélni az oltásról, csak azt aki hajlandó volt maga is elgondolkodni ezen.9
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- "A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak"...1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Drága Doktor Úr! Hiszen önök azok akik bennünket megóvtak a félelem és a pánik okozta dolgoktól nagyon sajnálom, hogy nem vigasztal bennünket Áldás békesség4
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Vigyorgó ennyire telik csak?
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Doktor Úr már nem tud kiszállni.Ezeket a posztokat a vitaminokról ès a covidról már több tízezer ember olvasta,ès osztjuk tovább ezerrelSokan vagyunk akik úgy gondolkodunk mint Ön,csak az idióták hangosabbak egyenlőre.Amíg az oltás el nem viszi őket.Ma olvastam hogy meghalt Marvin Hagler az egyik legnagyobb boxlegenda,teljesen egèszsèges volt csak megkapta a covid oltástDe hogy valami jót is írjak az Usában 17 állam eltörölte a coviddiktatúrát,ès Európában újra indult a tüntetèssorozat nagyobb erővel mint eddigNálunk is èbredeznek a polgárok igaz hogy kicsit lassanDe a lènyeg hogy többen vagyunk Önnel,mint amennyi az ellensèg12
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Ebben a harcban az orvosokra van a legnagyobb szükség, mert pusztán az utca népe könnyen van lehülyézve!Nem könnyű, de ilyenkor kell kitartani, mi amiben tudjuk támogatjuk!5
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Az ilyen csodálatos , igazlelkű orvosokat nem szabadna elveszítenünk, emberek!9
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Sztem inkább az élettől félélnek inkább sokan.Minden jót, üdv!
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Doktor Úr mi a családommal azóta szedjük nagyobb dózisban a D-vitamint -c vitamint és multi vitamint amióta olvastam az ön írásait itt a fecen, és harmadik hullám ide oda mi teljesen egészségesek vagyunk még öszi nátha sem ért minket ami a D-vitamint előtt gyakran előfordult.Én köszönöm hogy leírta és ezzel segített nekünk további sikeres életet és munkát kívánok .9
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Ez nem bukás és nem is feladás, hanem "szent belátás".Ilyen a világ, saját törvényszerűségei vannak, amik nem megváltoztathatók. A megismerés lehetősége a miénk, és az, hogy tisztességesek maradjunk a legnagyobb őrület idején is.Szerény véleményem szerint a lehető legjobb döntése volt, hogy nem vív szélmalomharcot. A közvetlen környezete szerencsés, hogy ismerheti. Juhász főorvos úrnak igaza volt. Én is mindig azt mondom a lányomnak, aki minden szerencsétlen állatot meg akar gyógyítani, menteni, hogy minden törött szárnyú galambot nem menthetünk meg. Erre persze azt mondja, hogy én se hagynám ott, amiben igaza is van. Csakhogy nem keresem őket, amelyik az utamba kerül, annak szerencséje van.A "gonoszé" ez a terep, az asztal meg van döntve, tehát hamiskártyások ellen maccsunk sincs. Úgy győzhetünk, ha nem állunk le velük, azaz nem ülünk egy asztalhoz velük, elhagyjuk a ringet. Jó kis képzavar, de így érthető.9
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- Nagyon sajnálom, kezdetektől olvasom az írásait, végre vannak ilyen orvosok is akik (máshogy) gondolkodnak és azt nem félnek nyilvánosságra hozni.8
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon büszke vagyok önre hogy nem vesz részt ebben az embertelen oltásba, minden szépet kívánok önnek, bár ilyen emberek lennének az ország élén!!9
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- Soha nem szabad feledni! Mert akkor a sötétség győz! A remény hal meg utoljára!
Én is próbálok másokra hatni és hülyének néznek! Nem baj de legalább megpróbáltam!
4- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Isten áldja meg Önt Dr.Úr,és keze,szíve munkájat! Szívből kívanok nagyon jó egeszseget! Természetesen hatalmas elismerésem Önnek!!1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Ön Uram jelenleg a LEGYNAGYOBB MAGYAR!8
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- DR ÚR , Uram, teljesen èrthető ,hogy belefáradt.mint mindannyian akik próbáljuk a vakokat jobb belátásra bírni. Remèljük nem adja fel, csak átmenetileg fáradt el, ès ott lesz amikor a vakok èbrednek, nem győzhet a hazugság, gonoszság, nem győzhetnek, akik a jogainkat korlátozzák.. köszönjük amit eddig is tett! Őn mèg DR. Nagybetűs. Az embereket nem ellátó, esküjüket megszegőkkel szemben....7
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Na látja? Nem érdemes feladni!2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Doktor úr, hányan vannak a világban, akik nem találják a saját útjukat, csak egy belső megmagyarázhatatlan feszültség kíséri végig az életüket, amit a külső világ sikeres elterelőhadműveletének engedelmeskedve kénytelenek elnyomni magukban. Inkább azonosulnak a főárammal, mert kényelmesebb, nem veszik észre, hogy rossz irányba sodródanak, a belső hangot kellene követniük, de el sem jutnak odáig, hogy ez megfogalmazódjon bennük. Még most is, hogy látják az áramlat egy szakadék szélére sodorta őket, vakon bíznak, mert erre lettek kondicionálva. Ők azok, akik a külső világ tükörképére formálták önmagukat, és láthatjuk milyen ez a világ, mekkora a kontraszt az éber tudatú ember belső világa és a kinti világ között. Ha a kinti világ beteg, akkor azzá válik az is, aki ezzel azonosulni kíván. Az ilyen emberek szokták védeni ezt a rendszert, az ilyen emberek hisznek a központi tájékoztatásnak és vezényszavaknak, az ilyen emberek illetik kritikával azt, aki el mer térni a főáramtól, mást mer mondani, mást mer cselekedni. Lehet ők a leghangosabbak, talán mert már érzik, belül ég a ház, hiszen a világ jelenlegi állapota leegyszerűsítette a választási lehetőségeinket, már nincsenek árnyalatok, egyenesen látjuk mi zajlik a világban, sokan eddig is látták, sokaknak új a helyzet és sokan még mindig védeni próbálják az omladozó falakat, amely, ha nem ébrednek időben, maga alá temeti őket.Komolyan azt mondja doktor úr, hogy olyanok szavát veszi figyelembe akik vaktában élik életüket és így lődöznek másokra? Ők azok, akik nem éltek a belső hang szerint, rossz utat követtek, miért kellene meghallgatni a mocskolódásukat, és ami ennél is fontosabb, miért élne a hamis elképzeléseik szerint?Az igaz küldetéstudatunk felismerése az egyik legnagyobb kincsünk, tudni, hogy az utunkon járunk a legnagyobb megnyugvás és áldás. Van is erre egy kedves ébresztő történetem, még ezt megosztom:Erzsike, a takarítónő elhalálozik, az Úr színe elé kerül és kérdi az Úr tőle:- Ki vagy te?Erzsike néni válaszol:- Szabó Erzsike vagyok.Majd az Úr:- Nem a neved kérdeztem, hanem, hogy ki vagy te?- Takarítónő.- Nem a foglalkozásodra vagyok kíváncsi, hanem, hogy ki vagy te?- Két gyermekes anyuka, négy unoka...Az Úr közbevág:- Nem a családi életedre vagyok kíváncsi, hanem tudod-e már, ki vagy?Az asszony elgondolkodik, ha levet magáról minden mulandót, mindent, amivel a földi léte során azonosult, most látja mennyire elvakították a halandó dolgok, így tulajdonképpen nem sikerült rájönnie, ki is valójában, az igaz önvalójára.Mondja is az Úrnak:- Bakker, most mehetek vissza, hogy megtudjam ki is vagyok valójában!Hányan vagyunk így, de te tudod, te segítő, gyógyító vagy, ez onnan látszik, hogy szembe mersz menni az árral is, ha az utad arra visz...Kitartást, sok erőt kívánok, most az ilyen emberekből kell több! Időnként kell a feltöltődés, természetjárás, meditáció és az éberektől a visszaigazolás, ha az ár amivel szemben vezet az útunk már nagyon erősen sodor és sok mocskot rakott ránk, amiben egyre nehezebb mozogni. Ugyanez az ár igazolja is amit teszel, miközben szennyez, valójában tisztán is tart, hosszútávon pedig erősebbé tesz...5
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- Tiszteletem Doktor Úr!
Még meg sem ismerhettem személyesen... Viszont sokmindent olvastam Öntől. Gondoltam, egy olyan orvos, aki az ősi medicinákat is gyakorolja. És fel meri vállalni a véleményét!
"Aki fél, az nem él!" Kitartást, jó egészséget és remélem, találkozunk!4- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Hegedűs Mónikaszia Móni, az a baj hogy nem mindegy hogy nyílvánítunk véleményt.. itt ezzel van a probléma nem azzal hogy Mit hanem azzal hogy HOGYAN közlök. "agymosottt", ecseri piacon vette a diplomát...stb" azért ilyet nem szabadna
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Andi Kovácsné Nagyebben igazad van. Sokan nem a tartalomba, hanem a kommunikáció nyerseségébe buknak bele. Én is sokszor másképp fogalmaztam volna a Doktor úr helyében, mert a tisztelet mindenkinek kijár....2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- Andi Kovácsné NagyValami nagyon zavar ebben a gondolatban, de még nem tudom, hogy mi az! Egy bizonyos, hogy erős csúsztatásnak érzem.Nem az önök kommunikációját, és nem az itt "megemlítetteket", mert azok helyén vannak."itt ezzel van a probléma nem azzal hogy Mit hanem azzal hogy HOGYAN közlök."Ez az az a mondat, ami hajlamos azt feltételezni, hogy minden odaírható a hogyan adta elő rovatba.Azt gondolom nagyon összetett kérdés ez, és az is az, ahogyan az emberek erre reagáltak!"Megdöbbentően sok támadást és fenyegetést kaptam az elmúlt 1 hét során – személyesen és telefonon, üzenetekben és hozzászólásokban, SMS-ben, stb. – ezért kiszállok ebből az egész Covid ügyből. ""agymosottt", ecseri piacon vette a diplomát...stb" azért ilyet nem szabadna
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Csaba Faragómindenkinek mindenről megvan a saját véleménye. Ez lehet másétól eltérő. Viszont nem lehet mindenkit "agymosottnak" nyilvánítani, aki mashogy gondolkozik valamiről. Mi szerintem mindketten erre gondoltunk. Ha az ember nyersen, esetleg tiszteletlenül kommunikál, akkor mindenki, aki másképp gondolkozik, azonnal támad. Az élet minden területén ez probléma (pl politika is), hogy aki mashogy gondolkozik, az sz@r...3
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Egyetértünk!2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
Elérhető
- Minden tiszteletem! Több ilyen EMBERRE lenne szüksége a világnak. Orvosok összefogása amit első perctől hiányoltam,mert mi akik reálisan látjuk a történéseket, keveset tehetünk. Nem adhatjuk fel,hiába bukjuk a csatákat. A háború még nincs lejátszva. Hatalmas gratuláció önnek mind a szakmai,mind az emberi cselekedeteiért!1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Köszönöm az eddigi segítséget is a bolondokkal meg ne foglalkozz tudom ez nehèz de mindig van egy másik oldal!1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Soha nem adom fel. De amúgy én is arra jutottam, hogy senkit sem kell megmenteni, csak aki kéri. A mi dolgunk, hogy egyensúlyban, tengelyben maradjunk és éltessük magunkban a reményt. Max, mi is hazamegyünk innen. Egy sokkal jobb helyre. Nekem a meditáció, a meditatív légzés rengeteget segít. Kitartást ésminden jótkívánok!4
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- A gonosz ellen csak egy harc ami győztesé tesz a SZERETET
. A harc során sok sérülést kap az ember, ismerem ezt, amikor vegánként az ismerőseimnek a növényi táplálkozást ajánlottam, leginkább ellentámadásként azt bizonygatták, hogy miért kell húst enni. Szóval én megértem, hogy a
Vadim Dobosbelefáradt a segítségbe, és inkább pihenni akar. Megmenteni mást nem lehet, csak önmagunkat. Segíteni annyit lehet, amennyit a másik enged, hogy segítsünk. 15 éve vagyok vegán, azóta beteg sem voltam, így sem gyógyszerekre, sem vitaminokra, sem védőoltásra nincs szükségem, hogy a testemet egészségesen tartsam. Nagyon örülök, hogy van az orvosok között is, aki nem a védőoltást nyomatja, ahogy van pár vegán orvos is. Nekünk őket kell támogatni, hogy őket erősítsük.2- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Marcsi Nováknem akar pihenni, a coviddal kapcsolatos megnyilatkozásait függesztette fel1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Ez a pihenés. Mint a háborúban a tűzszünet.
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Marcsi Novák"Ez a pihenés. Mint a háborúban a tűzszünet."Nem értünk ebben egyet. Szerintem is az itt leírtak arra vonatkoznak csak, hogy nem lesz több "olyan" poszt általa megírva. Ennyi, nem több!A posztban is szerepel, hogy sokat tett már így is, minden egyes nap. Véleményem szerint, ez még akkor sem változhatna, ha minden szinten megpróbálnák ellehetetleníteni. (Dr. Lenkei Gábor, egy remek példa ide)Ez "csak" a "facebook", ami senkit sem határozott meg még soha, hitt bárki is, bármit erről, akármikor is!
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
Elérhető - Nem szabad feladni, hiszen sokaknak minden szava, gondolata, bölcselete volt a segítség, hogy a saját igazuk is megvilágosodjon. Egy hiteles, igaz szakember véleménye, tapasztalata adott hitet, bizalmat, hogy nem hülyék ők, mert másképpen gondolják. Tervezzen újra doktor úr, tegye azt amit a szíve diktál. Vigyázzon magára és jelentkezzen.3
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- Egy igazi orvos több kellene kicsi hazánkba3
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Szomorú,hogy a becsületes orvosokat eltávolítják, de ez a hatalom éhes politika célja!! Gyógyszermaffia emberkisérleti ,népesség csökkentő védőoltások milliárdos haszna!5
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- DOKTOR VADIM ! Legyen erős, ne adja fel. Mi is, akik hasonlóan gondolkodunk, kapunk bántást bőven. Van aki nem fog velem kezet. Mások hülyének néznek mert nem állok sorba a tűszúrásért. Egészségesebb életmódról hallani sem akarnak. Jó egészséget önnek és családjának. Jó egészséget és tiszta nem ártó gondolkodást és viselkedést, toleranciát minden embernek!6
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Gratulálokdoktor úr! Érthető, hogy belefáradt ebbe az egész covidos őrületbe. Jó egészséget kívánok Önnek, továbbá jó munkát.3
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- Nem az a fontos ki mit mond , inkább az a lényeg mi teszek. Én megtanultam elfogadni az embereket olyannak amilyenek.Nagy lélegzet vétel, mert testvérem és családja ebben látja a jövőt. Egyből elhiszik, hogy jó. Ha valamit mondok szinte sarokba szoritja magát igy eltávolodunk.Azt mondtam megertem, hogy fél, de nem biztos ugy igaz ahogy mondják várjanak egy keveset, mert minden- minden változik. Semmi sem úgy igaz , ahogy előre gondoljuk. A tegnap jöttek és azt mondták kávézás közben, hogy mit veszithetnek várnak még a regisztrációval.Eltudjátok képzelni mekkora örömöm volt, de csak magamban hisz nem mutattam ki.Csak annyit mondtam végül is a ti döntsétek ami késik nem múlik.Tanulság olyanok vagyunk mint a kis gyermek ha valamit nem szeretnél ne erőltesd.Én Erdélyben élek de ahogy telik az idő egyre több ember marad csendben.Ez jó jel, azt jelenti, gondolkodik.Fantasztikus emberek vagytok.Köszönöm a jó Istennek, hogy ilyen sok nagyszerű emberrel haladhatok földi létem útján..2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Respect!!!!!
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nekünk sokat segített a Doktor úr a döntésben6
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Mindig így volt, aki kicsit is aiz látott bár miben a szitán, és szóvá tette másokat okositott, el üldözték, de sokan a vádaktól erősebbek lettek , és kitartottak az elvek mellett, hosszú idő után de győztek, saját tapasztalat, nekem csak a társasházi problémák nagy részét sikerült megoldani , de viták, harcok, évekig Kitartást, mer sokan igénylik a jó tanácsokat3
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- Remélem az orvosi kamara is jól megkormányoz azért a sok tudománytalan agymenésért, amikkel hülyítetted itt a népet, ezzel is akadályozva a járvány elleni védekezést.18
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
20 válasz elrejtése- Balázs Páros, az a bizonyos jó magyar indulat magánál is befigyel . Szomorú6
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Eszter Oláhné Császimiért kéne jóindulatúnak lennem valakivel, aki vagy szándékosan, vagy tudatlanságból (ezt kétlem) a szöges ellentétét hirdeti annak ami jelenleg a tudományos konszenzus?7
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Biztos benne, hogy ezzel a hangsúllyal az emberségéről mutat tanubizonyságot? Egyet nem érteni valakivel teljesen más dolog, mint rosszmájúan kívánni valamit. Ha nem ért egyet a kollégájával, akkor azt intelligensen is meg lehet fogalmazni. A nem tetszést is. Ilyen hozzáállással hogyan tudja valaki az embereket szolgálni és megértően kedvesen jót kívánni a betegeinek? Ne értsen félre, nem az írása tartalmát kérdőjelezem meg, hanem a cinizmust és a megkeseredettséget, ami kiérződik. amennyiben nem ért egyet valakivel, és úgy véli, hogy az nem tesz jót, akkor miért a véleményét közli, és miért nem a tényeket, ami alapján ezt gondolja? A vélemyénnel kár vitatkozni, nem is lehet. Ha ön a javát akarja az embereknek, akkor miért nem informálja őket? Hiszen a tények már nem rólunk szólnak, hanem róluk. Amit írt, az csupán az ön személyes érzéseit tükrözi, de nem segít sajnos a valóságban, mert nem épít. Mások rombolása helyett, inkább a segítségnyújtás az, ami valóban bárkinek is jót tesz. A vitaminok Ön szerint miért nem segítenek az immunrendszer erősítésében?11
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- Balázs Páros, nem igaz. 10 éve váltottam életmódot . Az egész csaladom sportos, fitt, egészséges . Igaza van a Dr úrnak. Hozzáteszem nemhogy nincs haláleset a családomban a covid végett , de még súlyos beteg sem. Ez igaz a tágabb családomra, barátokra , ismerősök , szomszédok. Viszont van halott a családban ellátatlanság miatt. Nagyapám 1 napig feküdt a kórházban súlyos állapotban , mire műtöttek volna meghalt. Nem covidba. Nagybátyám veseproblemaja halasztható kategória , a sportos 14 éves lányom nem műtik térdszalag szakadással. Jártam bent a kórházban . Láttam mi folyik ott. Van egészségügyben dolgozó ismerős is bőven . Nekem ennyi a tapasztalatom az elmúlt 1 évben ebben a halálos és veszélyes vírusban. TV -t nem nézek . A túlsúlyos , szemmel láthatóan egészségtelen orvosoknak csúfolt senkiket kinevetem( Merkely, Cecília , stb) jó lett volna, ha az elmúlt 1 évben példát mutatnak, lefogynak és elkezdenek mozogni. De ők ez helyett csak folytatják az egészségtelen életmódot , kb 10 éven belül bele fulladnak a saját zsírjukba. Fertőtlenítés , maszk, oltakozás. Nekik erősen ajanlott , különben nem élik túl a halálos vírust . Én és csaladom bízunk az immunrendszerünkbe.7
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Szégyen a hozzászólása!Mi a bizonyíték, hogy a maga tudományos konszenzusa a helyes? …Továbbiak8
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Megérkezett a tudomány felszentelt képvisője, akinek feltétel nélkül és vakon kell el hinni mindent.
Akár ki is lehet operáltatni a saját érzékszerveinket és agysejtjeinket, majd a tudomány lát, hall, szagol, gondolkodik, stb. a pórnép helyett.
4- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Attila Bánfaineked nem osztottam lapot dunyha!Te legfeljebb a kutyádnak mondod meg, hogy mit csináljon, de nekem nem.Amúgy a helyedben vigyáznék nehogy agyvérzést kapjak.A normálisabbaknak majd később válaszolok.1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- Balázs Párosmert a “tudományos konszenzus” igaz.
Hisz a TV-ből meg a csapból is folyik a “tudományos kamara” félelem propagandája. Kritikus gondolkodással, vagy egyszerű, józan ésszel könnyedén felfogható, belátható, hogy igazából mi is történik. De félelem által kondicionált elme, az zavarodott.
2- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Balázs Párosmajd te meg leszel kormányozva senkiházi.2
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- Mark Sallaiszerencsétlen csicska troll1
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- Balázs Párosidióta semmirevaló tróger.3
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- Balázs Párossenki nem vagy.3
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- Szandra KovacsElőször is szögezzük le, hogy nem vagyok orvos.Nem is tudom, hogy ez honnan jött.Viszont ahhoz, hogy kritizálni tudjam ezt a doktori címe és fehér köpenye mögül a hitelesség illúziójában tetszelgő sarlatánt, nincs is szükség orvosi diplomára, elég felidézni az általános iskolai biológiát.Mint ahogy már írtam feljebb, meggyőződésem, hogy a doki nem annyira hülye mint amennyire annak tetteti magát, valamilyen más okból HAZUDIK.Igen, hazudik. Több helyen is olyan könnyen leellenőrizhető állításokat tesz, amik köszönő viszonyban sincsenek a valósággal.Ha valóban mindenféle védő felszerelés nélkül vett mintát a betegeitől, amit ráadásul büszkén hirdet, már csak ezért is komoly retorziókkal kéne szembe néznie, ha a MOK nem egy gittegylet lenne.És akkor a többi elmebeteg konteós állítását még nem is említettem.Az immunrendszert NEM lehet erősíteni.Az nem olyan mint egy izom, hogy minél többet edzem, annál erősebb lesz.Lehet támogatni megfelelő vitamin bevitellel (nem tablettákkal, hanem megfelelő táplálkozással), pihenéssel, sporttal, stb, de ez nem erősítés, hanem megfelelő állapotban tartás.Amikor az immun rendszer “túl erős”, azt hívjuk autóimmun betegségnek, ami azt jelenti, hogy az egészséges sejteket is megtámadja, ezért gyógyszerekkel kell féken tartani.4
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- Balázs Páros: sikerkült szó szerint visszaböfögni a bölcsész újságírók, és zömmel laikus politikusok által szajkózott propaganda-szöveget. Jár a jutalomkeksz.2
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- Értem. Tudomásommal a mai táplálékokban nincs annyi (például) c-vitamin, mint, amit szükséges a szervezetbe bevinni, hiszen az nem termeli. Az immunerősítés egy összefoglaló kifejezés, és valószínűleg arra utal, amire Ön gondolt, mert értelmileg egyforma azzal. Nem én írtam, így a szándékot nem tudhatom, de elég egyértelmű. Az immunrendszernek nem csak "túlműködése" az autoimmun betegségek sokasága, hanem annak "iránya" is, hiszen önmaga ellen fordul a szervezet, és azt támadja, mintha például kórokozó lenne. Bizonyítható a legtöbb autoimmun betegséggel kapcsolatban, hogy a kialakulását az imuunrendszer működését és a bélflóra megfelelő "működését" felborító életmód előzte meg. Itt nincs időm és kedvem kifejteni a részleteket, de tudok megfelelő országos elismertségű szakembert (immonológus és gasztroenterológus egyben) javasolni, aki ezt el tudja magyarázni Önnek. Az, amit tőle tanultam a saját és az exem betegsége kapcsán, aklalmat adott erre. Mivel 19 orvosból 18 félrediagnosztizálta, de végül egyedül ő volt képes működő és a szervezetet helyreállító tanácsot adni. A 18 kolléga sokféle, de egy két esetben egybehangzó véleménye hibás volt. Azaz a relatív többség félrekezelte. Féken tartás másra utal. Az immunszupresszió azért kell, mert akár normál "erősséggel" működve is, de magát támadja a szervezet, ezért gyengíteni szokták. Sok autoimmun betegnél gyakori utána a bakteriális vagy virális megbetegedés.Amit Ön ír, az valójában csak alátámasztja az írottakat, nem pedig ellentmond neki. Ha csak az erősítés szóba tud belekötni, akkor először, javaslom, hogy a szó értelme és ne a formája alapján olvassa a szöveget. Belegondolt abba, hogy egy ilyen vitaminkísérlet akár eredményes is lehet. Annak nem kíváncsi a részleteire? A saját tapasztalat sokat jelent. A legtöbb orvos, akivel eddig beszéltem, bevallotta, elmondta, hogy az orvostudomány jelen pillanatban még több találgatásból áll, mint biztos információból. Nap, mint nap jönnek rá új felfedezésekre, amikkel keresztülhúzzák, mindazt, amit addig szentül hittek. Ez alapján, a tapsztalati és figyelemmel gyógyító orvoslás, bizonyos szempontból nem annyira káros, mintha csak a könyvek szerint skatulyáznánk. Az emberi szervezet összetett, és sok tüneteggyüttes sok következtetésre enged jutni. Csak nézzen meg egy sezlon orvosi sorozatot (kérem ezt csak egy illusztratív példaként tekintse, ne hivatkozási alapként). A találgatás ott is sokkal többször fordul elő, mint a biztos és gépies diagnózis és a való életben nekem is sok ilyen tapasztalatom van.4
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- · Módosítva
- Orsolya Adorjánmilyen bölcsész újságírók te nagyon hülye?Mindennel szembemegy amit a kompetens szakemberek mondanak.3
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- Balázs Páros: mivel nem orvos, így nyilávn fel sem tűnt neki, hogy nincs tudományos konszenzus. Egymástól függetlenül nyilatkoznak a "szakértők" egymás ellenében, de ez neki nem szúrt szemet. Ezt a covidiótát már láttam fórumon. Nem zavar, hogy jól láthatóan nincs semmiféle tudományos konszenzus. A vélt isteni magaslataiból és vélt morális fölényéből pofázik lefelé irritáló módon.3
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- Attila Bánfaiés akkor mi lesz ha hazamegyek te szerencsétlen pondró?Meghívsz egy fagyira vagy mi?1
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- · Módosítva
- Attila Bánfaite a retardáltak közül is a legviccesebbek közül való vagy.Mondtam, nyugodj meg, mert a végén még elvisz a szíved, vagy egy agyvérzés.1
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- · Módosítva
Elérhető - Köszönjük az eddigieket!2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Áldás Rád, sok embert megmentettél.5
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Megértem. Én továbbra is betartom azt, amit ön javasolt. Egészséges is az egész családom, pedig férjemmel együtt tanárok vagyunk, naponta 150-180 gyerek között voltunk!!!!Minden jótdoktor úr!8
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Mikor novemberben elvesztettem a szaglasomat valoszinuleg a covid miatt a Doktor ur altal ajanlott nagydozisu C es D vitamint kezdtem alkalmazni. Tobbszori kronikus betegkent (elhizas, magas vernyomas, cukorbetegseg) a szaglas elvesztese es az izleles elvesztesen kivul egy het alatt lezajlott nalam enyhe natha szeru tunetekkel. Azota is halas vagyok es minden ismerosomet probalom meggyozni ezen vitaminok fontossagarol. Kerem Doktor ur, ha csak egy eletet ment is meg, de ne adja fel. Mint ahogy irta is, nem lehet senkire raeroszakolni. Mindenkinek egyedi dontese. Azt hiszem en jol dontottem!!9
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Katalin Piroska Vighigen, mert ez egy nátha virus es nem mas1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Piros Zoldinfluenza, de nem mindegy, hol támad milyen erőteljesen. Ha a tüdőbe is eljut, akkor jön a baj.
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Tisztelt doktor úr, nem Ön bukott el, hanem mindenki, aki Önt támadja.A többség nem veszi a fáradtságot, hogy tájékozódjon, hogy (kritikusan) gondolkodjon. Kényelmesebb bekapcsolni a TV-t és kérdés nélkül befogadni mindazt a szennyet, amely onnan ömlik. Vakon bízni az orvosokban (tisztelet a kivetelnek), a gyógyszeriparban. Hisz ők mind a javunkat akarják, hogy makk egészségesek legyünk, igaz? A józan paraszti ész kihalóban van.Ön egy gerinces ember, aki segíteni akar, s akitől csak tanulni lehet.9
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- Köszönöm szépen az eddigi írásaidat. Jó ember vagy, jószándékkal. Ezért lettél gyógyító, hogy segíts. Remélem, minnél előbb túl leszünk ezen az őrületen. Jó volt ez a covidinka a gondolkodóknak arra, hogy felébredjenek, milyen mértékben vált korruptá, manipuláltá a világunk. Első parancsolat intelme "idegen isteneket, én előttem ne imádj!" Akiknek a pénz, a hatalom az istene, ide juttatták az emberiséget. Komoly vízválasztó, mindenkinek dönteni kell miben hisz. Istenben, szabadságban, igazságban, szeretetben... vagy... harácsolásban, egymás letaposásában, ami ugye értelmetlen, mert még Rockefeller is meztelen seggel, boldogtalanul kerül a gödörbe6
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Újabb becsületes, tisztán látó/gomdolkodó orvost veszítünk el, csak azért, mert többen vannak az ellehetetlenítő, agymosottak....Felháborító, fájdalmas, szomorú....Sokmindent tanultam, alkalmaztam Doktor Úr módszereiből, családommal így vagyunk még mindig egészségesek a halálos 3. hullám közben is....én folytatom a harcot, amíg lehet....a többinek meg további jó maszkhordást, oltakozást és pánikot....11
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Kedves Doktor Úr!Gratulálokönnek a döntéséhez. Én is szedem C,D3 vitamin cink mióta ez az egész tart és egészséges vagyok.4
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon sajnálom, kísérje áldás élete további útján és remélem eme rossz világ elmúltával is kapunk még itt a fb-n hasznos tanácsokat Öntől. Köszönet eddigi tevékenységéért.1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Konkolyné Polt Márianem adja fel a hivatását, csak nem nyilvánít velemenyt a coviddal kapcsolatban1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Piros ZoldLehet, hogy félreérthetően fogalmaztam, de én is így gondoltam.2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Sok ilyen orvos kene
nem szabad feladni ki kell tartani a vegsokig nekem es a csaladomnak nem kell az oltas barmi tortenjen es igen sajnos sok az agymosot veluk nem lehet mit csinalni
3- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Ne adja fel2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Most, hogy hullanak az emberek az oltásoktól (csak töredéke kerül ki a világhálóra) kíváncsian várom, hány orvost, szakértőt, engedélyeket kiadó szervezeti vezetőt fognak lecsukni!4
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Peter Szabadosegyet sem1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- A ROSSZ több fronton támad. Amíg az áldozata át nem áll, vagy ki nem fogy belőle a szusz...Hagyni, feltöltődni, felállni. Stratégiát váltani.Újraindulni.Egy szép napon ehetetlenné válni a számára.Sok sikert hozzá!Szükség van Önre))))2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Kedves Dr Úr!Sokszor a látszat azt mutatja, hogy nem érdemes küzdeni, de a valóság az teljesen más, talán idővel meglátja, hogy érdemes küzdeni.Nagyon sok ember ismeretlenül is biztos meg fogadja a jó tanácsait.Tudjuk sokan, hogy van egy globális érdek kör akiket zavar a munkája,ez az érdekük, hogy ön feladja és abbahagyja az emberek segítését, hogy ők továbbra is mások nyomorán gazdagodjanak ahogy eddig is tették.Igaza van, nem lehet mindenkin segíteni, de aki szeretne segítséget kiutat ebből a gyógyszerekkel is mérgezett világból annak nagyon jól esik az ön orvosi szakértelme.Bárhogy is dönt tiszteletben kell tartanunk az ön döntését.Minden jót önnek és kedves családjának.3
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- Minden szavával egyet értek Doktor Úr! Nagyon sok orvosnak kellene igy gondolkodni és hozzá állni ehez a nehéz helyzethez. Sajnos félek az orvosoktól ! És arra kérem az Istent ne kerüljek kórházba mert aki oda bekerül ki nem jön élve. Én igy látom4
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Azt hiszem Doktor Úr sakkot kapott az emberektől. És könyörögve kérik, hogy folytassa munkáját, ahogy én is. Szóval azt hiszem ,hogy elégedetten és erosen kérem alljon fel, és örüljön ennek a több ezer embernek, akik Ön mellett vannak. Most nem szabad meghátrálnia10
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Az, hogy valaki feladja ezt a fajta "megmentő" szerepet, az nagy fejlődés a spirituális úton. A pofonok pont ezért vannak. Rápofoznak arra az útra, ahol már a "mások akarata elleni megmentés" nem lesz a sajátunk. SZÍVBŐL GRATULÁLOK EHHEZ A FEJLŐDÉSHEZ…Továbbiak8
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Kedves Doktor Úr, látva ezt a biztató kommentcunamit, nem mindenki fenyegetőzős agresszív kismalac.
És mindeközben a szomszéd településen ott egy másik józan paraszti (orvosi) ész:
Felfüggeszthetik az oltást megtagadó háziorvostINDEX.HUFelfüggeszthetik az oltást megtagadó háziorvost9- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Köszönöm ezeket a szavakat!! Hálás vagyok az ilyen emberekért, pláne hogy ön orvos!!! Önnek ez a hivatása, s nem a munkája, mint a sok kollegájának!! Én bízom benne hogy ébred a tudat hogy fény gyúl a fejekben!!! A legjobbakat kívánom önnek és a családjának is11
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon sok ilyen orvos kell!! Hiszem, hogy sikerül!Folytassa Doktor Úr!6
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Pedig sok ilyen orvos kellene, sajnáljuk, doktor Úr.4
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Tisztelt Doktor Úr!Szükség van az ilyen emberekre, mint Ön! Mi ma találkoztunk az írásaival, sajnálom, hogy nem hamarabb, de legalább ma már igen. Kérem merítsen erőt, a támogatók szívből jövő üzeneteiből és a gyógyultak mosolyából és eredményeiből. A…Továbbiak8
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- Mester Dániel, mit keres ezen az oldalon, ha Önnek minden hozzászólás nevetséges. Van olyan opció, hogy egyszerűen tovább görgetünk.4
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- GratulálokDoktor Úr! Őszinte tiszteletem és nagyrabecsülésem önnek! Több ilyen orvosra és emberre lenne szükség és egy sokkal jobb világot élhetnénk!4
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Érthető, de a nagyon sajnálom. Az eddigieket megosztottam sok emberrel, mert egyetértek és hálás vagyok.
Sokaknak segítettek ezek az írások. Szeretettel sok erőt és kitartást kìvánok!!!!
Valahogy mégis a józan észnek kell majd győznie
2- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Nagyon sajnálom, hogy ilyen tapasztalatokat (is) kellett szereznie. Számomra ÖN egy hiteles és végtelenül intelligens személy, akitől hiteles információt kapok. Megértem, hogy elege van, de KÖSZÖNÖM, hogy eddig kitartott, és megnyugtatott rengeteg embert!4
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Tisztelt doktor Úr ! Örülök ,hogy találkoztunk az idősek kapcsán ,és köszönöm a sok segítő posztot . További sok sikert kívánok ott ahol majd elismerik !2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Kedves Dr. Úr!Sokan állunk Ön mellett. Nem lehet mindenkin segíteni sajnos. Nagyon sajnálom a történteket. Azt hiszem csak azoknak lehet segíteni, akik hagyják. A többieknek segítsen akikben ők bíznak.1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Drága Doktor Úr, tökéletesen megértem. Én sajnos már csak a "végén" figyeltem fel Önre, de ahogy valaki fentebb is írta, nagyon örültem, hogy végre olyan is van közöttünk, akinek adnak a szavára az emberek, hiszen mi mondhatunk akármit - én is, mint újságíró -, azt mondják, nehogy már jobban tudjuk, mint a szakemberek meg a miniszterelnök, de ha egyre több orvos mondja, talán elgondolkodnak. Épp ezért nem lenne szabad feladni. Én 13 éve mondok dolgokat, és higgye el, már minden, amit az ember fejéhez lehet vágni, a fejemhez is lett vágva, de mindig arra gondolok, hogy van három gyerekem és két unokám. Nekem már mindegy lenne, de NEKIK nem mindegy, és ki harcolja ki nekik a jövőt, ha nem mi? Ha mi felnőttek hagyjuk, hogy ezt tegyék a gyerekeinkkel, akkor kitől várjuk, hogy támogassa őket?12
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- · Módosítva
- Még mindig Őt szeretném majd haziorvosomnak7
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Tisztelt Uram! Átolvastam az oldalán az írásait. Ön jó, lelkiismetetes és jellemes orvos. - Ez a véleményem.11
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 h.
- Sajnos az az új Magyar mentalitás, hogy egy embernek nem lehet saját véleménye lassan semmivel kapcsolatban. Mert aztán jönnek a mindentudók és ráeröszakolják közdemagógiát. Ha meg nem hadja magát, akkor ellehetelenítik, terrorizálják.Hálásak vagyunk Doktor úr az írásaiért, nekünk sokat segített az útmutatása és véleménye.8
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- Az internet egy pöcegödör, de nem minden az benne. Sokan vannak - beleértve engem is - akik nem a fősodratú média és a lefizetett "orvosok", "virológusok", celebek stb. hazugságain lógnak, így az internet az egyetlen lehetőségük, amin keresztül fel tudják kutatni a valódi híreket, módszereket, amelyek ezen a Facebook-oldalon is olvashatóak. Pár hülye miatt nem kellene abbahagynia, amit elkezdett. Egyszerűen tudomásul kell venni, hogy sajnos ők is a világon vannak, DE NEM MINDENKI OLYAN, MINT ŐK. Fogja fel ezt úgy, mint a jó és a rossz harcát, ahol Ön a jó oldalon áll.17
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- · Módosítva
- Drága Doktor Úr! Kérem, ne adja fel! Köszönöm, hogy vannak olyan emberek, mint Ön. Jellemes és hívatásának élő ember, aki ragaszkodik a végsőkig az esküjéhez. Azt mondják, minden kalapács ütésre szükség van ahhoz, hogy egy szikla leomoljon. Csak az őszinte hit és bizalom képes leomlasztani ezeket a hazug falakat.7
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- Rozália Soóspersze hogy feladja, mint ahogy én is. Ha az emberek többsége a szakad felé húz azzal nem tudunk mit tenni. Sajnos. A doktor Úr nem tud más helyett felébredni. Önamgáért megtette amit kell, és valójában ez a legtöbb amit mindenki tehet.2
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
Senki sem beszél róla…
”Elég unalmas, hogy a járvány kellős közepén a média nem magyarázza el, hogyan működik az immunrendszerünk.Folyamatosan arra biztatnak minket, hogy keressünk külső védelmet, ami megment minket: vegyünk maszkokat, alkoholos géleket (anélkül, hogy elmondanák, hogy ezeket a géleket nem szabadna használni huzamosabb ideig, mert az etanollal eltávolítjuk szervezetünk első, természetes immungátját:bőrünk lipidrétegét, amely gátot szab a vírusoknak… (Az elmúlt években az antibakteriális termékek túlzott használatának, valamint a baktériumok immunrendszerünkben betöltött szerepével kapcsolatos félreértéseknek köszönhetően a szervezetünk évről évre egyre érzékenyebbé válik).
Minél többet használjuk ezeket az alkoholos kézfertőtlenítőket, bőrünk legfelső rétege annál áteresztőbb és érzékenyebb lesz a vírusokra. Elsősorban a “klasszikus” szappanokat használjunk!
A média egy külső megoldásról beszél csak: egy jövőbeli gyógyszeres kezelésről vagy egy oltóanyagról, amelynek forgalomba hozatali engedélyét biztosan el fogják hanyagolni a “sürgős helyzetre” hivatkozva…
Mikor magyarázták el a lakosságnak, hogy néhány nap alatt (fiatalok esetében), vagy néhány hét alatt mindenki képes természetes módon megerősíteni az immunrendszerét? Ez biztosan nem akadályozná meg a vírus terjedését, de erősítené a védekezésünket a vírussal szemben, és ezáltal csökkentené a súlyos esetek arányát, annak érdekében, hogy otthon sokkal gyorsabban gyógyulhassunk.Miért nem vonják be az információs csatornákba azokat, akik idejük 95%-át több hete ezzel a témával foglalkozva töltik: az egészségügyi szakembereket, akik a megelőzésről beszélnek, úgy mint a táplálkozási tanácsadók, természetgyógyászok, homeopaták, fitoterapeuták, akik hatalmas munkát végezhetnek az emberek tájékoztatásában és a megelőzés terén, és ezáltal levehetnék a terhet a frontvonalban lévő orvosokról?!
Miért nem mondják el az embereknek, hogy a gyorsételek, a “mű” kaják fogyasztása (mint pl. a feldolgozott és finomított élelmiszerek) az elsők, ami elpusztítják az immunvédekezésünket?
Hogy az immunrendszerünk hatékonysága szigorúan a bélflóránk állapotától függ (és ennélfogva az általunk elfogyasztott étel minőségétől)?
S azt, hogy a hazai, nyers, szezonális zöldség- és gyümölcsfogyasztás a legjobb módja az immunitáshoz szükséges ásványi készleteink gyors feltöltéséhez?
Miért nem magyarázzák el, hogy a böjt mindössze 3 nap alatt megerősíti az immunrendszert?
Miért nem beszélünk a hideg zuhany előnyeiről, ami néhány nap alatt megemeli az egyes T limfociták szintjét?
Miért nem magyarázzák el, hogy az olyan növények, mint pl. az echinacea, koncentrált formában néhány hét alatt megnövelik az immunvédelmet? (lett volna rá időnk a vírus megjelenése óta…)
Miért nem beszélnek az esszenciális antivirális illóolajok hatékonyságáról, valamint a nagy dózisú C-vitaminról és ásványi anyagokról, úgy mint a cinkről és a szelénről?
Miért nem beszélnek a testmozgás fontosságáról és a közelmúltbeli tanulmányokról, amelyek bizonyítják pl a jóga jótékony hatását az immunrendszer erősítésében?
Miért nem magyarázzák el, hogy a félelem erősen rombolja az immunrendszert? És miért ez az egyetlen mainstream média által közvetített érzelem, ami olyan szorongást idéz elő, hogy napról napra egyre jobban gyengít minket…?
Miért nem magyarázzák el az embereknek, hogy olyan védekező és öngyógyító képességeik vannak, amelyek erősebbek a világ bármely gyógyszerétől, és ezek a képességek gyorsan aktiválhatóak?
A testünk egy igazi gyógyítógép!
Ebben az időszakban, amikor végre van időnk, itt az ideje a saját működésünkre koncentrálni, tartsunk igényt a személyes erőnkre, és vegyük át az irányítást saját egészségünk és a jövőnk felett.”
Forrás: Jose Gorrochategui, természetgyógyász13- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- Nagyon köszönöm Önnek nagyon jó tanácsait!!! Torojfajós vagyok!!! Ha megfájdul, néhány nap, arcüreggyulladás, légcsőgyulladás, 5-6 hét, mire nyolcvan százalékig kihozom magam ebből az agykiszakasztó köhögéses állapotból kettő antibiotikum sorozattal!!! A nagydózisú D3 és C vitamin megallítja gyulladást, hála Istennek!!! E tudás alkalmazásával vége!!! A mélyre húzódó, S igen hosszú ideig tartó betegségemnek!!! Soha, egyetlen orvostól nem hallottam!!! Évtizedek óta szenvedek benne!!! Szinte panikoltam, ha a tünetek megjelentek!!! Ennek vége!!! Hálásan köszönöm!!!!És mindent, ami hitemben e ,, járvánnyal,, kapcsolatban megerősített!!!4
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- Arany Lászlónéèn is ugyan így tettem ahogy ön ès nagyon sokat segitett
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- Gajda ZoltánRengeteget szenvedtem!!! Kipróbáltam!!! Nagyon működik!!! Ês ilyen orvost támadnak az emberek??! Ahelyett, hogy olvasnának, tudakozódnanak, kutakodnanak!!! Nem beszêlve, GONDOLKODNÁNAK!! Megbocsátható, esetleg el is nézhető
ha nincs mivel!!!!
2- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- Nem bukott el! Hiszem, hogy sok èrtelmes ember èletèt mentette meg a tanácsaival, ès mèg sok embert ment meg a továbbiakban is! Áldás Doktor úr!10
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- Kérem, ne adja fel. Alig maradt, sőt talán nem is maradt senki, aki nyilvánosan ki mer állni mellettünk, józanul gondolkodók mellett. Annyira örültem, hogy bejelölt ismerősnek. Végre egy szakember! Aki ki meri mondani az igazat! Mi is fáradtak vagyunk, ugyanezekkel a problémákkal küszködünk, bennünket is támadnak az ostoba kommentek. Itt próbálunk az interneten a sok zagyvaság között az igazságot keresni, mert személyesen mégcsak nem is beszélhetünk szakemberekkel, mert ha nem vagyunk covidosak, be sem juthatunk az orvosokhoz. Egy reménysugár volt nekünk.
A jók nem maradnak tétlenek, csak kevesen vannak.
11- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- · Módosítva
- Tetszik
- · Válasz
- · 4 n.
- Semmiképp a meghátrálás a megfelelő lépés! A helyes útra való terelésre minden értelmes embernek szüksége van egy iránymutatóra ! A többi meg le van tojva!2
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- Ha feladja, egy lépéssel közelebb kerülünk a gonosz diadalához. Köszönöm, hogy mindezt orvosként is leírta és teljes szívemből kívánom, hogy kísérje áldás a további életét is!10
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- Az en erdekes nezopontom: folyamatban vannak a sotet Elit eroinek es kiszolgaloinak eltavolitasa. A legtobbet mar kivegeztek, Gitmoban v. haziorizteben csucsul, irteletet varvan. Addig “hasonmasok”/klonok/szineszek helyettesitik mar csak oket. Persze, mindez meg nem johetett nyilvanossagra, annyian “alszanak”. De mar a hazug mediaknak is at kellett allniuk & elkezdtek lekozolni egyre tobb eddig eltitkolt infot. Fokozatosan egyre tobb dol a felszinre, ill. el fog jonni a nyilvanos, vilagszintu bejelentesek ideje is hamarosan. Szoval: csak kitartas, sok-sok szeretet es “fenykrealas” a gondolatainkban, szivunkben-lelkunkben, tetteinkben. Mindez emelni fog mindent es mindenkit, meggyorsitva az Emberiseg folemelkedeset is. Lehet, h kicsit felre kell allni egy idore, csondben tenni a dolgunkat es kozben magunkkal, a transzformacionkkal foglalkozni. De sosem feladni, h csak a joban bizunk! Minden rendben lesz es csodas. Amennyiben: valaki azt erositi magaban.3
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- · Módosítva
- Tisztelt Doktor Úr!Nagy érdeklődéssel olvastam hasznos, érthető írásait. Sajnálom, hogy ezután elmaradnak az ilyen posztok. Pedig sokunk hasznára vált. Reménykedem azért, hogy néha mégiscsak szolgál majd további hasznos információkkal! Jó egészséget és kitartást kívánok!4
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- Nem szabad feladni !6
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- Talán úgy érzi, elvesztett egy csatát, de a háborút nem vesztette el.Még ha valóban félre áll, akkor is többet tett mint akik csak egyszerűen félre álltak, anélkül hogy megpróbálták volna.Sok ember szeme nyílt fel az elmúlt egy évben és ebben Ön is szerepet játszott.Köszönjük az eddigi fáradozását!8
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- "Covid-os betegek ellátása vagy PCR szűrése kapcsán nem hordok maszkot, nem veszek fel kesztyűt" - és még büszke is vagy rá, szép. Embereket keresztbefertőzől és büszke vagy rá. Remélem a kamara kicsap, a rendőrség pedig elkap. Szégyent hozol a többi keményen dolgozó orvosra, ápolóra.20
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- 1
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- Imre KovácsSzégyelld magad!2
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- Tetszik
- · Válasz
- · 5 n.
- Imre Kovácsjól teszi, ha buszke, neki van mire, többi keményen dolgozó orvos, ápoló??? mi nap 2 db nővérke, akik az intenzív osztályon dolgoznak, azt írták egyik oldalon mindenkinek, hogy szívesen dolgoznának rajtuk az intenzíven és a lelegeztetogepen, ehhez mit szól? hivatás a gyogyitasban, na ez a szanalom! Tiszta szégyen!
- Tetszik
- · Válasz
- · 13 ó.
Elérhető - Tisztelt Doktor Úr! A Sivananda Jógaközpont elnökeként arra kérem ne adja fel. Több mint 25 éve szembe szélben küzdök egy egészségesebb Magyarországért. 69 éves vagyok, de nem adom fel. Hiszem, hogy az ember egy több síkon működő lény, ahogy a Himalájában tanultam. Ha az Úr feladatot ad, akkor erőt és eszközt is ad hozzá. Nem lesz soha egyedül, csak ne terhelje túl magát. Szeretettel egy sorstárstól.30
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- · Módosítva
- Nagyon sajnálomMindíg szívesen olvastam írásait, tanácsait! Nem elüldözni, elhallgattatni kellene az ilyen ORVOSt, hanem klónozni, mert nagyon nagy szüksége lenne Önre országszerte!6
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- Mindig a jók
ne tegyeeee!!! Szükség van Önre!!!
5- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- · Módosítva
- Hálásan köszönöm Doktor Úr a mindannyiunkat építő, erősítő, segítő írásait! Az őszinteség, az igaz lélek szavai ezek.Szívből kérem az Ön magán életére, hivatására Isten bőséges áldását és oltalmát. Maradjon világító lámpása az orvos társadalomnak..Ön vissza szerezheti még a mundér becsületét.Szerintem van még sok, jó, jószándéku, lelkiismeretes orvos ma Magyarországon, akiknek segítség kellene a döntéseikhez, és egy vezető, aki után felsorakozhatnak..Minden jótkívánok ! Őszinte tisztelettel!4
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- Imátkozom Önért és szeretteiért is Doktor úr!Nagyon nehéz elfogadnom az Ön döntését...de megteszem!Meg kell érteni Ön!Hiányozni fog a jó tanácsaival, a tisztánlátásával és az önzetlen "segíteni akarásával"!2
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- Nagyon sajnalom. Egy bator es ertelmes orvost ismertem meg onben. Kitartast, jo egeszseget kivanok, kedves dr ur. Vigyazzon magara. Koszonjuk az irasait.3
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- Most akkor a PCR teszt mégis megbízható? Kérem, itt mindenki össze-vissza beszél.
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- Bátorsága követendő lenne!!3
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- Több ilyen orvos kellene.1
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- Egy reménysugárral kevesebb. Pedig az ilyen orvosi hozzáállás ad sokunknak erőt, hogy elviseljük a negatív támadásokat. Sajnálom, hogy őt is sikerült legyőzniük a megvett, megfélemlített embereknek.1
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- Kitartást Doktor Úr!1
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- Sokszor én is úgy érzem, hogy feladom a reményt, hogy talán egyszer az embereknek elegük lesz abból, ami most folyik, és ami még következik. Sajnos az emberek többsége nem látja a "mesztelen igazságot", és amikor ráébred, már késő lesz, mert már a nyakán lesz a szíj .1
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- · Módosítva
- Én 74 évesen, arra kérlek, olvassátok, érdeklődjetek, majd döntsetek annak megfelelően mit hisztek, ne bántsátok egymást, mindenkinek meg van a saját szemüvege amin keresztül látja a világot. Soha nem volt ugy hogy mindenben egyetértett az emberiség.A legfontosabb tanulni tájékozódni, hogy felelősség teljes döntéseket hozhassunk. Van még egy amit figyelembe érdemes venni, a józan paraszti ész, ez mindenkiben ott van ha hiszi ha nem.ez velünk született és velünk is távozik.Még egy........figyeld meg hová teszed a kezed amikor azt mondod Én.Na onnan jön az igazi válasz.Mindenkinek megértést, az élet elfogadását, egészséget, türelmet, kitartást, örömet, boldogságot, békességet kívánok.8
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- Remélem javul a helyzet!1
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- Üdv Fehér.1
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- Letoha Tamás szerint aggályos a PCR tesztek során alkalmazott 40 feletti ciklusszám: https://azonnali.hu/.../20210316_tenyleg-megbizhatatlanok...Tényleg megbízhatatlanok lennének a PCR-tesztek?AZONNALI.HUTényleg megbízhatatlanok lennének a PCR-tesztek?2
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- · Módosítva
- Koszonjuk a munkajat!Sok szeretett Nagymamit es Nagypapit megmentett.En nem vagyok olthato. En is vitaminokkal igyekszem tulelni. Es kakukkfuves borsmentas gyomberes inhalalassal, gargalizalassal. Mar a felso legutakban kiirtja a virust. Azota is mindig negativ vagyok. Pedig immunbeteg vagyok. A virus sok embernel bejut, de nem jut el a tüdöig, ha a legutakat ügyesen karbantartjuk, tisztitjuk. Es rendesen kezet kell mosni. Es nem bizergalni az arcot. Mert a korokozokat a kezzel visszuk az archoz, szajba, szembe, orrhoz. Es ne kohogjunk egymas arcaba.Nem egymast kene tamadni, hanem megtanulni a megelozes ugyes fortelyait.A virusnak cseppkozeg vagy hordozo felulet kell ahhoz, hogy a gazdatestig eljusson. Nem attol fogod elkapni, hogy valaki radnez.5
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- Amugy az en nemet haziorvosom se foglalkozik oltasokkal. Van eleg mas feladata. Es senki nem bantja erte. Nem varjak el se tole, se a 70 feletti asszisztensetol (edesanyja), es a felesegetol, hogy a diabetes kozpontjuk mellett meg oltasokkal is bajlodjanak. Oltopontra lehet regisztralni.1
- Tetszik
- · Válasz
- · 5 n.
- Fülöp ZsuzsannaÉs itt van a drága medvehagyma, ami mostanában bújt elő, a medve is ettől erősödik fel. Tisztítja az ereket, méregtelenítő hatása van és a fokhagyma tudásával, annak többszörös hatékonyságával támogatja a szervezet öngyógyító képességét. A vérhígító hatása is jelentős (napjainkban ez igen fontos már legalább 40 év kor felett), ezért aki vérhígítót szed, ezt bele kell kalkulálja!2
- Tetszik
- · Válasz
- · 5 n.
- Hajjaj. Mennyi megvehagymat szedtem es mennyi pestot kotyvasztottam.Tenyleg nagyon hatasos. Frissen, fagyasztva, pestonak. Szaritva kicsit elmegy a hatasa. Latom, hogy mar bujik a fak alatt.1
- Tetszik
- · Válasz
- · 5 n.
Elérhető - Én nagyon büszke vagyok, hogy vannak még ilyen orvosok. Köszönöm!5
- Tetszik
- · Válasz
- · 6 n.
- Köszönjük Doktor Úr!3
- Tetszik
- · Válasz
- · 5 n.
- Tisztelt Vadim,az Ön tudása és őszinte, tényszerű, átlagember - és belőlünk van a legtöbb - számára is megérthető információja szó szerint életeket ment meg!Ön egy remek, becsületes és lelkiismeretes ember, orvos.El tudom képzelni, hogy milyen az, amikor úgy érzi, szélmalom-harcot vív, amikor támadják és zaklatják. Azt is megértem, ha úgy érzi, nem megy tovább.Viszont mi, egyszerű ember-milliók, bármilyen szakirányú képzettség nélkül csak az olyanok segítségére számíthatunk, mint Ön.Kérjük, folytassa a tájékoztatást, a harcot a tudatlanság, a butaság ellen!9
- Tetszik
- · Válasz
- · 5 n.
- Ilyen szinten tart a jelen emberiség! Ezen kell változtatnia, különben a Földanya fogja azt megtenni helyettünk! Tudatosulás hiánya... Ennyire nyílt fórumon még nem áll készen az emberiség nagyobbik hányada az önzetlen segítség felismerésére, szerintem. A szabad energia hozzáférése is ezért van még blokkolva, mert nem biztos, hogy a jó ötletek segítésére használná az emberiség. Sokan hálásan köszönjük az Önzetlen segítségét Kedves Doktor Úr, és szerintem legalább lélekben sokan támogatjuk! Namaste!1
- Tetszik
- · Válasz
- · 5 n.
- Köszönjük doktor Úr, hogy nem feküdt' a sok orvos mellé, akik eladták magukat egy tál lencséért! Én már nem hiszek az orvosoknak, politikusoknak, vallási vezetőknek, a bizalom elveszett. Elvannak nyomva azok az orvosok, túdosok, akik tényleg az emberiség érdekeit próbálják képviselni. Évek óta szedem a D,C vitaminokat és valóban azóta semmilyen betegségem nem volt.8
- Tetszik
- · Válasz
- · 5 n.
- Nagy vagy!2
- Tetszik
- · Válasz
- · 5 n.
- Az emberek 70-80%-a viszonylag könnyen hipnotizálható.3
- Tetszik
- · Válasz
- · 5 n.
- Nagyon köszönjük az őszinte, lelkiismeretes és felelősségteljes kiállását a véleménye mellett annak ellenére, hogy tudjuk hogy bélyegzik meg a bátor orvosokat akik ki mernek állni és meg merik kérdőjelezni azt a cirkuszt amibe mindenkit belekényszerítettek! Maximális respect!4
- Tetszik
- · Válasz
- · 5 n.
- Abnormális világ követi az abnormális kormányzású kommunista Kínát, csak a nagy piac, olcsó munkaerő számít semmi más! Bezzeg Kuba fekete bárány... ez is magyarázza az érdekeket. Aki már többszörös milliárdos az sem elég .... Gyalázatos úton halad lefelé a földi életünk....4
- Tetszik
- · Válasz
- · 5 n.
- Doktor Úr! Minden tiszteletem a Tiéd, hogy a gyógyítás mellett döntöttél. Bár egy orvosdoktornál természetes kéne, hogy legyen, sajnos már nem az. Bátor tett volt szembe menni -az elveid mentén- a "hatalommal" és az általa regulázott dr-társadalommal. Ne hagyjuk, hogy "elfogyjanak" a hiteles emberek, szakemberek. Én nem veszem magamra mások, komplexusokból táplálkozó nem építő jellegű véleményét. A jövőt én is elég sötétnek látom, de él bennem a remény, hogy változtathatunk.7
- Tetszik
- · Válasz
- · 5 n.
- · Módosítva
- A hivatalos adatok szerint Kínában a lakosság max. 4-5% a van beoltva és kb.10 (!!) fertőzött, 0 halott van naponta, az Egyesült Államokban és a többi országban pedig ez több tízezer naponta. Valamiről lemaradtam/ lemaradtunk!?2
- Tetszik
- · Válasz
- · 5 n.
- Don’t give up!!!Don’t let this hateful people get to you!!You are like a fresh breath of air that we all need!9
- Tetszik
- · Válasz
- · A fordítás megjelenítése
- · 5 n.
- RITKA NEMES, EGYENES, ÉRDEKTŐL MENTES, EMPATIKUS, HUMÁNUS GONDOLATOK, MINDEN SORA TANULSÁGOT HORDOZ MINDENKI SZÁMÁRA...5
- Tetszik
- · Válasz
- · 5 n.
- Doktor úr, Nem fontos, hogy a sarlatán kollégák mit mondanak, nekünk ilyen orvosokra van szükségünk!5
- Tetszik
- · Válasz
- · 5 n.
- Ilyen nagyszerű ember doktor kevés van2
- Tetszik
- · Válasz
- · 5 n.
- Ismét kicsináltak egy lelkiismeretes orvost!9
- Tetszik
- · Válasz
- · 5 n.
- Tisztelt Vadim Dobos! Kérem bocsásson meg! Mert amit írok Önnek, lehet, hogy kegyetlennek fog tűnni. Ugyanis ismeretlenül is felismertem önt. Mert a harcosok felismerik egymást. Ön pedig harcos. Nem is akármilyen. Az igazság harcosa. Azok pedig nem adják fel soha. Még akkor sem ha kimondják, vagy éppen leírják, hogy most feladom. Mert nem tehetik. Nem engedi meg a belső iránytű. Tudom, mert ismerem az érzést, mikor minden reménytelennek látszik és az ember azt érzi, hogy szinte egyedül áll a világgal szemben és körül mindenhol csak a hiénák üvöltenek, kárörvendőn röhögve. Az ember ilyenkor néha feladja. De ez nem számít mert a lelke nem tudja feladni. Mert ott az általánosan ismerten túli részeink, kapcsolódnak az igazsággal. Onnan újra megérkezik az erő. Ismét felállunk. Körülnézünk immáron magasabbról, és meglátjuk. Meglátjuk, hogy nem vagyunk egyedül. De azt is megértjük, hogy az sem számítana ha egyedül lennénk. Mert aki a lelkében képes kapcsolódni, a teremtés törvényeinek igazságával, az egyedül sem adja fel teljesen soha. Ha elbukni látszik vagy meghal, akkor is győz. Hiszen Ön is már számtalan embernek segített. Nem az számít, hogy hányszor bukunk el vagy adjuk fel. Csak az, hogy egyel többször álljunk fel mint ahányszor padlóra küldtek. Készülődik a változás. Csak még láthatatlanok az előjelek. Köszönöm ha elolvasta! Isten áldja meg Önt!39
- Tetszik
- · Válasz
- · 5 n.
- Lupócz Zoltánez szép volt! Szívemből szólt!6
- Tetszik
- · Válasz
- · 5 n.
- 2
- Tetszik
- · Válasz
- · 4 n.
Elérhető - Koszonjuk szepen Dr. Ur az eddigi segitseget, tamogatast! Talan sikerult nehany ember fejeben vilagot gyujtani, bar hatalmas a sotetseg meg mindig4
- Tetszik
- · Válasz
- · 4 n.
- Péter Vadászi: igy igaz, sajnos!
- Tetszik
- · Válasz
- · 4 n.
- Igazán sajnálom
- Tetszik
- · Válasz
- · 4 n.
- Nagyon sajnálom, de ne adja fel. Reményt adott. Egyel több orvos aki kiáll az emberekért, a betegekért.2
- Tetszik
- · Válasz
- · 4 n.
- · Módosítva
- Szerintem volt értelme kiírnia,aki eddig kételkedett most megvan hogy hova billen a mérleg. Én nagyon hálás vagyok Önnek2
- Tetszik
- · Válasz
- · 3 n.
- Ne adja fel Dr-ur !!!Az igazságot soha nem szabad feladni !!!3
- Tetszik
- · Válasz
- · 3 n.
- Wn is voltam, így amikor már a saját családom is támadott... Hogy feladom... Egy szót sem szólok többet. De rájöttem, hogy nem tehetem meg hogy hallgatók. Kérem, ne az ostobákkal törődjön. Szükségünk van minél több tiszta fejjel gondolkodó meg nem alkuvó szakemberre. Álljon más józan és bátor szakemberekkel össze. Sok lúd disznót győz! Számítunk Önre. Szükségünk van Önre.2
- Tetszik
- · Válasz
- · 3 n.
- Lassú az ébredés és hogy összeszedjük a bátorságunkat! Több orvos kellene aki ezeket hangoztatja ezáltal az emberek is hitelesebbnek gondolnák azt amit egyre több “ ellenálló “ hangoztat!1
- Tetszik
- · Válasz
- · 3 n.
- Tetszik
- · Válasz
- · 3 n.
- Tetszik
- · Válasz
- · 3 n.
- Sajnálom de önből erőt meritek 2 éve agydaganattal (6cm) élek kettős latassal1
- Tetszik
- · Válasz
- · 2 n.
- Köszönjük. Nem volt hiábavaló a munkája. Sajnáljuk hogy feladja, de teljesen érthető az oka.2
- Tetszik
- · Válasz
- · 2 n.
- Doktor ur, mekkora dózisban szedi ön és családja a C és D vitamint?
- Tetszik
- · Válasz
- · 2 n.
- Hutter BernadettKöszönöm.. ez gyerekeknek van.. felnőtteknek nem több kell ?
- Tetszik
- · Válasz
- · 23 ó.
Elérhető - Tisztelt, Vadim! Olvastam valahol egy írásod. Nekem kétszer volt szívinfarktusom, de azon kívül semmi bajom. Előtte többször is betegeskedtem náthával. Felírtak nekem D-vitamint és szedek magnéziumot. 4 éve még lázam sem volt. Ennyit számít a D-vitamin?1
- Tetszik
- · Válasz
- · 2 n.
Teljesen egyetértek az erőfeszítéssel, hogy egészséges táplálkozásra és életmódra buzdítsuk a lakosságot. Igen, szedjük a C és D vitamint, köztudott, hogy segít.
Azt viszont nem értem, miért jobb a “covid paranoia” helyett “Bill Gates paranoiát” ültetni az emberek fejébe.Egyrészt, attól, hogy követem egy éve a járványügyi helyzetet és betartom az elővigyázatossági gyakorlatot, csak a társadalom felelős tagjának érzem magam, de se nem rettegek, se a szabadságjogaimat nem érzem csorbítva.Viszont nagy veszélyt látok abban, hogy arra kapacitáljuk a lakosságot, hogy saját szakállára döntse el, hogy semmibe veszi a járványügyi előírásokat, nem is kell az a maszk, nem is kell távolságot tartani és minek betartani bármilyen szabályt amúgy is.
Van ok a kormány intézkedéseinek kritizálására. De ettől még ne ugorjunk a hibás következtetésre, hogy *minden* intézkedés alaptalan lenne. És főleg ne gerjesszünk általános tudomànytagadó hozzáállást meg táptalajt az összeesküvés elméleteknek.- Tetszik
- · Válasz
- · 2 n.
- „A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak.”Csak az örök élet szerzőjének hangjára hallgasson! Erőt, avagy erőtelenséget ne a kommentelők szavaiból merítsen!Természetesen a döntés az Öné, tisztelet illeti meg akárhogyan dönt!1
- Tetszik
- · Válasz
- · 2 n.
- Megelőzésre mennyi a javasolt vitamin ?Most szedek Béres Cmaxot amiben van 3000 D és 1500 C1
- Tetszik
- · Válasz
- · 2 n.
- Tisztelt Dobos Vadim dr.! Minden tiszteletem a Öné! Nagyon sajnálom a történteket! Sok ilyen orvosra lenne szükség, aki az emberek mellett áll!3
- Tetszik
- · Válasz
- · 2 n.
- Minden tiszteletem az öné, de azért jó lenne maszkot & védőfelszerelést hordania, hogy legalább ön ne terjessze tovább a vírust, ha ártani önnek épp nem is árt.1
- Tetszik
- · Válasz
- · 2 n.
- Ilyen hazug vilagban nagyon nehez az oszinte lelku embereknek, de ne adja fel! Az orvosok a tisztanlatasert biztosan orommel latnak Ont otodik tagkent!3
- Tetszik
- · Válasz
- · 2 n.
- Ne add fel az a gyengék sportja te nem vagy gyenge2
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 n.
- Doktor úr!Említette a nagy dózisú C, D és multivitaminokat!Ezt kifejtené bővebben?Milyen dózist javasol?Előre is köszönöm a válaszát!
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 n.
- A doktor úr az előző megosztásai ban részletesen leírta az adagolást.
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 n.
- Francsicsné Sáfár Évaköszönöm, megnézem!1
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 n.
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 n.
Elérhető - Megszakad a szívem!
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 n.
- · Módosítva
- Kedves doktor úr.Nagyon örülök a megosztásainak. Nekem sokat segített.2020 December 14 én nálam járt egy ismerősöm aki már túl volt a covidon de édesanyja éppen akkor volt covidos. 18-án hányinger hasmenés láz tüneteim voltak.Akkor már három hete fogyasztottam az ön által ajánlott C vitamin és D vitamint.A tünetek megjelenésétől emelt adagban, ahogyan ön javasolta.22 én teszteltek, de a pcr tesztem negatív lett.Én mégis úgy gondolom hogy covidos voltam.Kérem tartson ki.Jézust is üldözték, és ő azt mondta: Ha engem üldöztek titeket is üldözni fognak.És gondoljon Galileire, aki azt mondta hogy a Föld forog. Ezt rengetegen nem hitték el.Mégis neki volt igaza.Nagyon jó az, amit az Isten alkotott, az immunrendszerünk.Meglátásom szerint is ezt kell erősítenünk.3
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 n.
- Nagyon sajnálom
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 n.
- Nagyon sajnálom! Szívesen olvastam az írásait, sok mindent segítettek megérteni! Kívánok Önnek egészséget, kitartást további munkájához!
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 n.
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 n.
- Irigylem a szadaiakat, hogy egy ilyen kiváló ember a háziorvosuk.4
- Tetszik
- · Válasz
- · 1 n.
- Ha anyukam azt tette volna, amit a neten javasol, most halott volna.1
- Tetszik
- · Válasz
- · 19 ó.
- Ne adja fel! Sokan biznak önben!1
- Tetszik
- · Válasz
- · 18 ó.
- Sajnos a tiszta felfogásúakat elnyomják a sötétlelküek. Reménykedjünk,hogy nem tart sokáig ez az állapot. Egyértelmüen a gonosz van most még fölényben. De talán ez kell a változáshoz,az ébredéshez és egy jobb élet kialakulásához.Doki a hitét ne veszítse el,és vigyázzon magára. Köszönjük az eddigi munkáját!
- Tetszik
- · Válasz
- · 18 ó.
- Bizonyítottan - mindenre - hatástalan terápiát ajánl, ráadásul egy új betegségre, nyilvánvalóan minden tudományos alap nélkül. Azt a látszatot keltve, hogy ezzel el lehet kerülni a fertőzést??Járvány idején védőeszköz nélkül kezeli a fertőzötteket és nem fertőzötteket??Fel sem fogja, hogy konkrét bűncselekményeket ír le..3
- Tetszik
- · Válasz
- · 14 ó.
- Melysegesen szomoru ez az egesz ami Onnel tortent, es maga a video is egy rendkivul szomoru uzenet a mai beteg vilagrol.
Sajnalom! Mindenesetre en ugy szedem a vitaminokat, ahogy javasolta. Koszonok mindent.
- Tetszik
- · Válasz
- ·
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése