2020-09-25

víruskritikus

 

Egy orvos hozzászólása!! Érdemes elolvasni!
"Mi nem vagyunk vírustagadók!!!
Én Hevesi Praxisközösség tagja vagyok, 2 vegyes (csecsemőket, gyerekeket is ellátom) háziorvosi körzetben minden nap dolgozom, 3300 páciensem van. 2020 januárban/februárban nagyon komoly influenza volt, gyakorlatilag majdnem mindenki fertőzött lett, rengetegen 3-4 hétig láztól, köhögőstől szenvedtek. Hogy ne legyenek szövődmények - a betegeimet makrolid antibiotikumokkal is kezeltem, nagy sikerrel - nálam egyetlen egy halál esett sem történt, pedig valószínűleg akkor volt koronavírus járványa. Januárban kórházakat bezártak, látogatási tilalmat bevezettek. És mi lett utána, március végétől? SEMMI. Nem volt semmi járvány, a Nemzeti Népegészségügyi Központ grafikonja szerint sem. Egészen a nyár végéig. Miért most van? Nem teljesen egyet értek ezzel, hogy járvány (pandemia) van, inkább (koronavírus?) influenza. Az állításomat a KSH hivatalos adatai megerősítettek, hiszen az első 2 negyedévben több ezerrel kisebb volt az összhalálozás. Különben minden évben a tanév elején több a megbetegedés, semmi újdonság ez! Most nincsenek súlyos esetek, láz alig van. Ez az egész azért is lett, mert rengeteg ember hónapokig maszkot viselt, amely oxigén bejutását korlátoz, persze, baktériumok és vírusok bejutását is, amely természetes dolog lett volna, mert ezeket megszüntetni lehetetlen, és mindenki szervezetében milliói vannak. De ha bezárjuk valakit steril kamrába (pl. inkubátorba), és utána kiengedjük nyaralni, iskolába, óvodába járni, ahol vírusok és baktériumok keverednek, akkor természetesen, hogy ez az ember beteg lesz, mert eddig izolálva volt maszk miatt! Az alatt immunrendszere gyengébb lett. És nem segít további, akar FFP2/3 maszk hordozása, mert ettől még gyengébb lesz. Pedig immunrendszert erősíteni, ételt fogyasztani, érthetően beszélni csak maszk nélkül lehet. Ezért színészek színházban maszk nélkül szerepelnek, nézők sajnos maszkban, ami számomra nem vicces, hanem megalázó diszkrimináció. Én maszk nélkül dolgozom mindennap és február óta nem vagyok beteg! Mert minden mást betartom, azaz távolságot, higiéniát, kézmosást. Még egy fontos tény. Azért most több a “koronavírus” esett Magyarországon, mert több PCR tesztet elvégzik, amelynek a Nobel díjas feltalálója is nyilatkozott, hogy vírus elkülönítésére alkalmatlan. Nem értek egyet azzal sem, hogy 2020.09.21-től háziorvos teszt nélkül “koronavírus” diagnózist megállapíthatja. Kérem, a teszt sem alkalmas arra! Háziorvos pedig honnan tudhatja a laboratóriumi vizsgálat nélkül, hogy pontosan melyik vírus konkrét betegséget okozta??? Korábban utólagosan sem, mert boncolást leállítottak (most boncolnak, de nem mindenkit). És legyen világos: nem vírustagadó vagyok (koronavírus már 1972 óta ismert). A nemzetközi végzettségem nem csak háziorvostan szakorvosa, hanem járványügyi orvos (epidemiológus), higiénikus orvos, tisztiorvos, üzemorvos. 30 éves eü területen munka tapasztalattal rendelkezem."
📷
1Imréné Kovács
Magdolna Deákné Kozma, Erzsébet Neth és további 278 ember
26 hozzászólás
74 megosztás
Tetszik
Megosztás


  • Amikor én ezt mondtam, had ne mondjam mi nem voltam, pedig logikus, ha valaki hónapokig elzárják mi történik ha kiszabadul
    11
    • Tetszik
    • 11 ó.
    • Módosítva
  • Kerem szepen dr. Lenkei Gábor ugyanezt mondta a filmjében. Szinte szóról szóra
    16
  • Forrás linkje?
    • Anikó Nagy
       milyen forrás agyatlan? A dr. Nő saját szavai!
      2
    • Azért tette idézőjelbe a posztoló? 😃 agyatlan!
      4
    • Lehet, hogy masokat is erdekel az eredeti forras, mivel ha meg szeretnenk osztani, ebben a kimasolt formaban sajnos komolytalan lenne.
      3
  • Mi is ev elejen voltunk betegek, mikor meg a media keltette oruletnek se hire, se hamva nem volt.
    5
  • Mondjuk a helyesírás nem erős oldala az írónak, bárki is legyen az. De nem hinném, hogy orvos.
    5
    • Tuza Anikó
       nekem is ez tűnt fel azzal együtt, hogy 22 éve már az USA-ban élek. Igaz amiről ír, nincs semmi baj vele, de egyik oldalon sem szabad vakon elhinni minden bejegyzést. Meg az aláírás sem Dr. -kent szerepel.
      2
    • Tuza Anikó
       Helyesírással semmi gond! Legfeljebb egy névelő kimaradt.
      Biz’a ennek a dokinak igaza van.
      Vitázz vele, ha tudsz.
      Nem vagyok orvos párti, de ennek a palinak igaza van.
      Cáfold meg! Ha tudod!
      1
    • Csilla C. Molnar
       Nem mindenki irogatja folyton a neve elé, dr. , és utána PhD.
      Mert van, ahol baromi fontos, az emberek lássák: dr.
      Ha hivatalos ügyet intézek, dr.-ként mutatkozom be. Máris esnek hasra.
      Vajon miért ez számít az embereknek???
      1
    • Cecilia Salamon
       a ragozás is sántít és a fogalmazás itt-ott akadozik.
      3
    • Valóban nem számit, nekem sem. A hitelesség miatt fontos lehet, hogy tudjuk, különösen azoknak, akik használják és továbbadják az itt olvasott infókat. Legalább is én igy gondolom.
    • Tuza Anikó
       Valóban, de minimális. Ahhoz képest, miket és hogy írnak az emberek. Az is igaz, van egy szint, ahol valóban elvárható egy bizonyos “tökéletes” szint.
      Hacsak nem egy riport lejegyzése volt.
      Mivel most “csöppentem” bele ebbe, így keményen vitázni nem tudok.
      Még azt sem tudom (bevallom), hogy is és honnan került az egész hozzám.
      Vissza kell néznem, tudjam, egyáltalán honnan indult és került hozzám. Amit nem bánok, mert komolyan érdekel.
  • Ezt nem orvos írta, hanem egy gagyi fordítás vmi külföldi körlevélből.😉
    2
    • Elolvastam mégegyszer...ez egy nagyon ostoba írás.🙂
      2
    • Tádám Ádám Ezt a szöveget orvos írta,én a nevét tudom,de a hozzájárulása nélkül nem íromki. Ezt a szöveget valaki bemásolta
      4
  • hONNÉT TUDOD--HOGY NEM IGAZ!!!
    1
  • Dr. Lenkei Gábor: Emiatt a felvétel miatt törölték a Facebook oldalam!
    YOUTUBE.COM
    Dr. Lenkei Gábor: Emiatt a felvétel miatt törölték a Facebook oldalam!
    Dr. Lenkei Gábor: Emiatt a felvétel miatt törölték a Facebook oldalam!
    6
  • Pontosan! Mi is januárban estünk át ugyanezen! Én is, család több tagja és barátaim is.
    3
  • Kár, nem ismerem.
    Valószínűleg jót lehetne dumálni vele. Ami, igencsak ritka.
    1
  • Ilyeneket ne posztoljunk....komolytalan !







  • Nincsenek megjegyzések:

    Megjegyzés küldése

    Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.